A jubileumi, huszadik nyári nemzetközi utánpótlás labdarúgó torna hat döntőjéből négyben szerepelt egri csapat. Közülük egy meg is nyerte saját korosztálya küzdelmeit. A tornagyőzelem mellett még három ezüst és egy bronzérem jutott az egri csapatoknak. A különdíjazottak között három egri kapus valamint egy-egy mezőnyjátékos és gólkirály szerepel.

Idén a szervezők, az Egri Focisuli Egyesület, hat korosztályt, a 2000-2005 között születettekből álló csapatokat várták a tornára. A 20. Rexroth Kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgó tornán a vasárnapi bronz és döntő mérkőzéseken a hat korcsoportban összesen hat egri csapat volt érdekelt. A döntősök közül a 2001-es Egri FC, Gyetván Krisztián együttese 0-0-ás állásnál, öt perccel a lefújás előtt jutott szabadrúgáshoz a Tápiószentmárton ellenében. Molnár Marcell lövését még kiütötte a kapus, de a kipattanóra érkező Tóth Kristóf nem hibázott. Ezzel a góllal nyert és lett tornagyőztes az Egri FC U12-es csapata. Ez volt az egriek idei egyetlen aranyérme.
A 2000-es Egri FC büntetőkkel, a 2002-es Egri Focisuli-Gyöngyös vegyes csapat 5-1-re, míg a 2005-ös születésűekből álló Plútó SE Eger 3-1-re kapott ki a döntőben, így ezek a csapatok ezüstérmesek lettek.
A két bronzmeccsből a 2005-ös Egri FC nagy izgalmak között, a rendes játékidőben 4-4-et játszva végül büntetőkkel nyert 3-2-re, míg a 2002-es Egri FC A-csapata a rendes játékidőben 3-1-re kapott ki a Dunakeszitől.
Az egri mérleg – csapatszinten – így 1 arany, 3 ezüst és 1 bronzérem.
A különdíjakból – különösen a kapusok között – többet is elhoztak az egriek. Becze Flórián a 2000-eseknél, Farkas Krisztián a 2001-eseknél, míg File Buda a 2005-ösöknél lett a torna legjobb kapusa. A 2005-ös korosztálynál Halász Mátét választották a torna legjobb mezőnyjátékosának, míg a 2002-es születésűeknél Márkus Marcell lett a gólkirály.