Határtalanul!

Tanműhely-látogatással ért véget a Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Határtalanul programja. Határon túli, vajdasági diákokkal dolgoztak együtt a bornemisszások. Két puzzle-t készítettek, egyiket egy vajdasági, másikat egy egri óvoda kapta.

Anyaországi és határon túli iskola együttműködése – ez a Határtalanul! program egyik célja. A Bornemissza most a Vajdaságban talált partnert: az adai Műszaki Iskolát. Áprilisban 21 egri diák utazott Adára, az adai Tisza-hídról készítettek puzzle-t, át is adták az elkészült játékot az ottani óvodának. Az adaiak most visszaadták a látogatást. Itt a Dobó-szoborból lett puzzle. A Tittel Pál úti ovisok kapták meg.
A program fontos eleme, hogy mit és hogyan dolgoznak, de az is, hogyan hasznosul, amit a diákok közösen alkottak. Nem utolsó szempont, hogy a két iskola diákjai megismerhetik egymás országát, városát, intézményét, és ami a legfontosabb: ismeretségek, barátságok születhetnek.
A Bornemissza folytatni szeretné a programot, egy sepsiszentgyörgyi iskolával nyújtottak be közös pályázatot.