Agrárkamarai választások

Február 1-én kezdődnek az agrárkamarai választások. Megyénkben először február 4-én Egerben adhatják le voksaikat azok, akik már korábban regisztráltak és megfizették az 5000 forintos egyszeri regisztrációs díjat. Országosan közel kétszázezren, Heves megyében négyezer-hatszázan jelentkeztek be az újjászerveződő Agrárkamarába.

Az új Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvény tavaly augusztus 1-jén lépett hatályba. Ennek értelmében március 31-ig a hazai mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó szektor összes szereplője, így a gazdasági társaságok mellett az őstermelők és az egyéni vállalkozók is alanyi jogon tagjaivá válnak az új egységes köztestületnek. Az új kamara legfőbb feladata a magyar agrárium megerősítése, versenyképességének növelése és érdekeinek hatékony védelme lesz, kibővült közfeladatokkal és hasznos tagi szolgáltatásokkal. A leendő tagok 2012. november 30-ig voltak kötelesek bejelentkezni a nyilvántartásba. Akik kötelezettségüknek eleget tettek, részt vehetnek a kamarai választásokon, választhatnak, és választhatók. Február 1–21. között a megyei küldöttgyűléseket rendezik meg, ezt követően március 9-én választják meg az országos küldötteket.
A küldötteket, a testületeket és a tisztségviselőket öt évre választják és egy tag egy érvényes szavazatot adhat le. Jogorvoslati lehetőséget biztosítanak azok számára is, akik egyelőre nem kerültek a választói névjegyzékbe. Heves megyében hat helyszínen: Egerben, Pétervásárán, Füzesabonyban, Hatvanban, Hevesen és Gyöngyösön tartanak választást. A szavazás megkönnyítése érdekében a választók az egyes megyék bármelyik meghirdetett helyszínén leadhatják voksaikat.