Női floorball OB: Tigger Eger – Cartoon Heroes 12-4

Február végén zárul a női floorball Országos Bajnokság alapszakasza. A bajnok és kupagyőztes egriek a rájátszás előtti utolsó fordulóban a tavalyi döntős Phoenixhez utaznak. Amelyik csapat győz, az az élről várhatja a folytatást. A bajnokság után, májusban még egy kupadöntő vár az egri lányokra.

Az alapszakasz utolsó előtti egri mérkőzésén a fővárosi Cartoon Heroes legjobb négy közé igyekvő gárdáját fogadták az egri lányok a Pásztorvölgyiben. A két csapat közötti különbséget mutatja, hogy míg az egrieknél több hiányzó is kintről szemlélte a meccset, addig a legjobbjaival felálló vendégek így sem tudtak mit kezdeni az egriekkel, akik 12-4-re nyerték a meccset.
A csapat még mindig a Mecman Eger Innebandy SE része, de januártól Tigger Eger néven – és új mezben – szerepelnek.
Az alapszakasz elsőségről döntő Phoenix elleni meccs február 25-én lesz, Törökbálinton. Mindkét csapat 1-1 vereséget gyűjtött eddig be. Az Eger a Szőnytől, a Phoenix az Egertől kapott ki.
A bajnoki rájátszás mérkőzései – összesen hat meccs – márciusban és áprilisban lesznek. Ezt követően az U19-es válogatott 8 egri játékossal és Leitner Tamás felkészítése mellett a szlovákiai korosztályos vb-n vesz részt, majd ezt követi a Magyar Kupa-döntő május 12-13-án.

Salming Női Floorball OB, Alapszakasz, 13. forduló. 2012. február 11.
Eger, Pásztorvölgyi Iskola, 50 néző.
Tigger Eger – IBK Cartoon Heroes 12-4 (4-1, 5-2, 3-1)
G: Krecz V. 2, Vladár V. 2, Kiss D. 2, Csutorás H., Karácsony L., Kelemen A., Simon A., Suszták N., 1 öngól, ill. Szoboszlai K., Tamás E., Kovács B., 1 öngól

Következik:
Alapszakasz, 14. forduló
Phoenix Fireball SE – Tigger Eger
Törökbálint, 2012. február 25., 12:00