Frakcióülés

Szerda óta tanácskozik Egerben a Fidesz-frakció zárt ajtók mögött, a sajtó munkatársait nem engedik be az ülésre. A három napos tárgyalás eredményeiről péntekre ígértek tájékoztatást.

Senkit sem engednek be a Fidesz egri frakcióülésére, csak az épület előtt készíthettünk felvételeket. A képviselők szerda óta tanácskoznak városunkban. Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke az MTI-nek azt mondta: a miniszterelnök az első napon tájékoztatta a frakciót a nemzetközi tárgyalássorozatról.
A csütörtöki tanácskozás is a kormányfő tájékoztatójával kezdődött, majd a kérdések megválaszolásával folytatódott, a képviselők írásban előre jelezhették a miniszterelnöknek mire kíváncsiak.
Pénteken szekciókba tömörülnek a frakció kabinetjei, az illetékes minisztereket, államtitkárokat hallgatják majd meg a legaktuálisabb témákban. Azt ígérik, pénteken a sajtó munkatársait is tájékoztatják az elhangzottakról.