Idén október 20. és 23. között rendezték meg városunkban az Éneklő Magyarország Kórustalálkozót. A három napos zenei fesztivál keretében 21 együttes mutatkozott be a Bartakovics Béla Közösségi Házban.

1995-től rendezik meg Egerben a regionális és nemzetközi kórustalálkozót, melynek szervezője a Cantus Agriensis Kulturális Egyesület és az Egri Kulturális és Művészeti Központ. A fesztivál célja, hogy a kodályi hagyományokat őrző kórusok évről-évre bemutatkozhassanak és ha igénylik szakmai minősítést kapjanak. Az idei rendezvényre az ország minden részéből, többek között Jászberényből, Nagykállóból, Budapestről, Izsákról érkeztek a résztvevők. Ebben az évben a fesztivál vendége a Felvidékről érkező zselizi Franz Schubert Vegyeskar volt. A fellépők különféle stílusú műveket szólaltattak meg, természetesen az aktuális zenei évfordulóhoz kapcsolódva.
A három napos eseményt szakmai programok egészítették ki, a karnagyi klub keretében az iskolai ének-zene oktatás és a kórusmozgalom kapcsolatáról cserélték ki tapasztalataikat a résztvevők. A szervezők emellett önálló koncertlehetőséget is biztosítottak az együtteseknek a város templomaiban.

Hasonló cikkek