Mulatsággal, felvonulással, szőlőáldással kezdődött idén is a szüret. A Szépasszonyvölgyben Tarsoly József hegybíró bejelentette, kiváló minőségű termés ígérkezik, azonban a vártnál húsz százalékkal kevesebb a szőlő.

Hagyományosan felvonulással kezdődött a szüreti mulatság a Szépasszonyvölgyben, a menet végig járta a pincesort. A szüret kihirdetésén Habis László polgármester azt a reményé fejezte ki, hogy egyre több magyar és külföldi asztalára kerül egri bor, vissza tudunk olyan hagyományos piacokat szerezni mint Lengyelország.
A szőlőt dr. Csizmadia István, a Bazilika plébánosa áldotta meg.
Az egyik szeme sír, a másik nevet – mondta Tarsoly József, utalva arra, hogy jó évjárat ígérkezik, a szőlő mennyisége azonban elmarad a várthoz képest. A szüret kezdetén a hegybíró volt az első, aki megtaposta a szőlőt.
A programot szervező Művészetek Háza egri hagyományőrző együttesek mellett sztárokról is gondoskodott.