Megkezdi az évadot a Harlekin Bábszínház, annak ellenére, hogy nem tudni, miből finanszírozzák a működést. A fenntartó megyei önkormányzat fizetésképtelen, egy kisebb támogatást ugyan sikerült szereznie az intézménynek, de az, illetve a saját bevétel csak a bérekre lesz elég év végéig.

Az évadnyitón Lengyel Pál igazgató úgy fogalmazott, most kivételesen nem untatja költségvetési számokkal a társulatot, tekintve, hogy nincs pénz. A művészek, dolgozók fizetése december 31-ig biztosított, de a rezsire, a produkciókra nem tudni miből lesz keret. Ahogy a direktor mondta, annyi pénz lesz amennyit megkeresnek.
Saárossy Kinga alpolgármester a nehéz gazdasági helyzet ellenére sikeres évadot kívánt a kollégáknak, akiket összefogásra kért. Mint mondta, csak úgy maradhat működőképes a két színház, ha a közönség is kinyilvánítja szeretetét, támogatását.
A Harlekin első bemutatója a Misi Mókus kalandjai lesz. Ebben az évben három darabot terveznek, amelyekhez sikerült pályázati támogatást szerezni.