A tervezett ütem szerint halad a Líceum felújítása, tarthatónak látszik a november 30-i átadás. A jövő héten már az épület Bajcsy-Zsilinszky utcai oldaláról is eltűnik az állványzat.

A rekonstrukció során megújul a tetőszerkezet, a homlokzat új színt kap, az első emeletig újra vakolják a falakat, felújítják a nyílászárókat.
Visszaállítják a múlt század eleji állapotot, vagyis megnyitják a Líceumot a Fellner Jakab utca felől is, ezzel jól megosztva az akadémiai és a turisztikai funkciót.
A könyvtár új tereket, ezzel új funkciókat kap.
A toronyban, amellett, hogy idegenforgalmi attrakcióként működik, pályaorientációs központot alakítanak ki a természettudományok népszerűsítésére.
A mélyföldszintet is kihasználják, ott kapnak helyet a számítógépes laboratóriumok, berendezések, illetve az épület gépészete. A belvárosi trafóházat, amely eddig a kápolna alatt volt, áthelyezik.
A munkák mostani állapota szerint tartható az átadás tervezett határideje.
A rekonstrukció 5 milliárd forintos támogatással és 300 milliós önerővel valósul meg.