Intézményvezetők kinevezéséről döntött a megyei közgyűlés. A testület határozott arról is, hogy nem szűnik meg a Hatvany Lajos Múzeum.

A testület ülésén Ormossy Attila megyei rendőrfőkapitány válaszolt a képviselők kérdéseire, melyek többsége a gyöngyöspatai közbiztonság témájában hangzott el. A rendőri vezető elmondta: fenntartják a településen a rendet.
A bizottsági beszámolók sorában az előző ciklus tisztázatlan ügyeit vizsgáló testület munkájáról Sveitzer Sándor Péter szólt, elmondta: megállapításaik szerint törvénytelenül nevezte ki Csizmadia Tibor Barta Dórát a tánctagozat vezetőjének, s több gazdasági szempontból vitatható döntést is hozott a direktor.
Több intézmény vezetői pályázatáról döntött a testület. A Heves Megyei Önkormányzat Egységes Gyermekvédelmi Intézményét dr. Jungné Richter Judit vezeti a jövőben, az andornaktályai Szociális és Rehabilitációs Intézetet Hajdúné Farkas Ildikó, az Egri Fogyatékos és Gyermekotthon igazgatója Víg Józsefné lett.
A Heves Megyei Önkormányzat Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona füzesabonyi intézményének igazgatójának Tatai Edinát választották.
Több idősotthon vezetőjét is kiválasztották: Bélapátfalván Tóth Erzsébet, Parádon Tóth Teodóra, Csányban Farkasné Horváth Magdolna, Hatvanban Horváth Gabriella, Vámosgyörkön Haraszti Mónika, Egerben Farkasné Minczér Éva lett a vezető.
A testület döntött a megyei önkormányzathoz kapcsolódó három Térségi Integrált Szakképzési Központ delegáltjairól, a társasági szerződések módosításáról.
“Az egri Vár és erődrendszer turisztikai attrakcióinak fejlesztése” című pályázat kapcsán szükséges döntéseket is meghozták a képviselők. A Hatvany Lajos Múzeummal kapcsolatos előterjesztést módosítva fogadták el: nem szűnik meg az intézmény, hanem mást besorolást kap, s Hatvan városával közösen működteti majd a megye a múzeumot.