Véget ért a tanév az ovisoknak is, és ez sok kisgyereknek azt jelenti, hogy szeptembertől a játszótér helyett már az iskolapad várja őket. Ebből az alkalomból tartottak búcsúünnepséggel egybekötött évzárót a Benedek Elek Óvodában.

Az óvodát elhagyni és az iskolára felkészülni nem könnyű dolog,de mindenképpen örömteli. Ezt ünnepelték a Benedek Elek Óvodából búcsúzó kisgyerekek és óvodapedagógusok egy zenés-táncos gálaműsorral, amelynek célja az volt, hogy elköszönjenek az iskolába induló társaktól, és hogy a középsősök is felkészülhessenek arra, hogy mi vár rájuk jövőre.
Az előadást igyekeztek minél mozgalmasabbá tenni, hogy ne csak a ballagók, de az összes színpadra vágyó ovis szerepelhessen.A kicsik komolyzenére adták elő vidám kis meséjüket az Uránia színpadán. A Benedek Elek Óvodából idén 28 óvodás ballagott, nekik szeptemberben már becsengetnek.