Kormánybúcsúztató

Kormánybúcsúztató gyűlést tartottak a „kőnél”, az 56-os emlékműnél. Az őszödi beszéd kiszivárgását követően, 2006 szeptemberétől 1300 napot töltöttek itt a nemzeti oldal képviselői – erre is emlékeztek.

A rendszerváltás egy szédületes csalás volt, ezért jobb, ha rendszerárulásnak nevezzük – mondta Szíki Károly, a Forradalmi Emlékbizottság vezetője. Szíki szerint a bolsevista rezsim is a rendszer- és nemzetárulás miatt maradhatott meg. Olyan igazi változásra van szükség, amelyben a rendszerváltáskor reménykedtek az emberek; Szíki forradalmi rendszerváltást követel.
Annak illusztrálására, hogy tényleg árulás történt, s a politikai manipulációt sem ma találták ki, egy – az 1985 óta lezajlott eseményekről készült – kivonatot olvasott föl Szíki .
Szíki szerint a nemzeti oldalon megvan az egység. Csákvári Antal, a Végvár elnöke összefogásra kérte a nemzeti oldal szereplőit, hogy az MSZP és az SZDSZ még a hatalom közelébe se kerülhessen. Bognár Ignác, a Jobbik városi elnöke szerint a választás után Egerben is észrevehető lesz a változás. Az, hogy 1300 napja kijárnak a „kőhöz”, összekovácsolta őket – mondta Jósvai László.
Azt tervezik, hogy az első forduló után minden képviselőhöz, közéleti szereplőhöz elmennek, aki – ahogy Szíki fogalmazott – az országrablásban részt vett, megtervezte az ország gyarmatosítását, szellemi lerablását.