Partnertalálkozó

A város új kommunikációs stratégiáját és struktúráját ismertette Bérczessy András a Média Eger Kft. ügyvezető igazgatója a városházán tartott partnertalálkozón. A polgármester szerint a város jelentős fordulóponthoz érkezett, hiszen nemcsak az egriek, hanem az országban és határainkon túl is bárki értesülhet a városhoz kötődő eseményekről.

Cég – és intézményvezetők, vállalkozók, korábbi és leendő partnerek vettek részt a Média Eger Kft. által szervezett partnertalálkozón. A városházán megtartott rendezvény célja, hogy a résztvevők megismerjék Eger új kommunikációs hálózatát. 2010. januárjától ugyanis összeolvadt a Városi Televízió és az Egri Média Centrum, amely közösen működik tovább. A rendezvényen elhangzott: az átalakulás szakmai előrelépést is jelent, hiszen a cég így gyorsabban, takarékosabban és hatékonyabban fog működni. A polgármester elmondta: azt tartja a legfontosabbnak, hogy a városról több hírt tudjanak adni szerte az országban, ami gazdasági élénkülést is elősegíthet. A rendezvényen Bérczessy András az új cég ügyvezető igazgatója ismertette az összeolvadás folyamatát és felvázolta azt is, milyen terveik vannak a jövőben. Nemrégiben közvélemény kutatást is készítettek az Egri Magazin és a Városi Televízió népszerűségéről, melyet az olvasók és a nézők jónak értékeltek.