Bölcsődéket újítanak fel

350 millió forintot nyert Eger, ebből három bölcsőde újul meg: a Tittel Pál úti, az Arany János utcai és a Vízimolnár utcai. Soltész Miklós szociális és családügyekért felelős államtitkár azt mondta: a kormány egyik fő szempontja, hogy növeljék a nők foglalkoztatását, elősegítsék a munkába állást. A pályázathoz egyébként nem szükséges önrész, teljes mértékben támogatott.

Számos jó döntést hozott a közelmúltban a kormányzat, ilyen a települések adósságkiváltása – mondta dr. Nyitrai Zsolt, fideszes országgyűlési képviselő. Megyei szinten 11 és fél milliárdnyi adósságot vállalt át az állam a településektől, Egertől 4,8 milliárdot. Tavaly egyedi kormánydöntéssel Eger egymilliárdos működési támogatást is kapott a kormánytól. A kormányzat célja, hogy növelje a munkavállalók számát, ezen belül a nők arányát – emelte ki Nyitrai.
Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár is a nők foglalkoztatásáról beszélt. Hogy az anyák munkába tudjanak állni, növelni kell a bölcsődei férőhelyeket. Erre pályázatot írtak ki, olyat, amelyhez nem volt szükség önrészre – mondta. Az észak-magyarországi régióban 2,1 milliárd forintra lehetett pályázni, Eger 350 milliót nyert.
Habis László polgármester úgy fogalmazott: évtizedek óta nem volt példa ilyen minőségi fejlesztésre.Megújul a Vízimolnár utcai, az Arany János utcai és a Tittel Pál úti bölcsőde. Gépészet, fűtés, szellőzés megújítása, ablakcsere, tetőszigetelés, homlokzat-felújítás, hőszigetelés – ez fér bele a közel 350 millióba.