Partnertalálkozó

Folyamatosan meg kell újulni, lépést kell tartani a piac kihívásaival, a nézők, olvasók igényeivel – ezt Bérczessy András ügyvezető igazgató mondta a Média Eger partnertalálkozóján. Cégek, intézmények vezetői, vállalkozók kaptak meghívást, mindannyian a város kommunikációs cégének partnerei. Az ügyvezető egyik legfontosabb változásként említette a 16:9-es képarányra való átállást, azt, hogy tavaly óta a városi televízió szállítja a Heves megyei híreket az MTVA-nak, és hogy megkapta a Média Eger az Eger Csillaga díjat is.

Az egyetlen esély, hogy jó munkát végezz, ha szereted, amit csinálsz – ezzel a Steve Jobs-idézettel kezdte köszöntőjét a Média Eger partnertalálkozóján Rázsi Botond alpolgármester. Szerinte a Média Eger munkatársai szeretik, amit csinálnak, szeretnek tenni a helyi közösségért.
A városi tévé, a Média Egeri 25 éve működik. Tavaly óta szállítja a megyei híreket az MTVA-nak, és megkaptak az Eger Csillaga kitüntetést is.
Legtöbben helyi tévékből és lokális lapokból tájékozódnak, ezt mutatja egy reprezentatív felmérés – mondta Bérczessy András ügyvezető igazgató. A Média Egert bemutatva elmondta: a televíziós műsorok gyártása mellett foglalkozik a cég projektkommunikációval, kiadja az ingyenes Egri Magazint és a Pénzvilágot, működteti saját honlapját és felel a városi honlap hír- és információs részéért. A társadalmi felelősségvállalásra jó példa az idén tízéves Családbarát donornap és a pataktakarítás. A városi tévé több szempontból is megújult idén: augusztustól például 16:9-re változott a képarány.
Még egy közvélemény-kutatást említett Bérczessy András ügyvezető igazgató: e szerint a felmérésben résztvevők fele minden nap nézi a városi tévét, csaknem 35 százaléka hetente többször. A tévénézési szokások 62 százaléknál nem változtak, 34 százalék viszont gyakrabban nézi a Tv Egert.