Nevetésből nem volt hiány az Agria Moziban: közönségtalálkozó a Legénybúcsú vetítése után

2026. január 19.

Különleges hangulatú, sok nevetéssel kísért közönségtalálkozót tartottak január 14-én, szerdán az Agria Moziban, ahol a Legénybúcsú című, Szente Vajk rendezésében készült magyar vígjátékot vetítették. Az este azért is volt emlékezetes, mert a film utolsó alkalommal szerepelt a mozi műsorán, a vetítéssorozat pedig teltházzal zárult. A rendezvény vendégei Kárpáti Rebeka és Kovács Gyopár voltak, akik humorukkal és közvetlenségükkel is megnevettették a nézőket.

A vetítést követő beszélgetést Berényi Tamás, az Agria Mozi igazgatója moderálta. A találkozó során a két színésznő számos kulisszatitkot megosztott a közönséggel: szó esett a forgatás menetéről, a szerepekről, valamint a stáb mindennapjairól is. Mint elhangzott, a film forgatása 22–23 napot vett igénybe, feszes tempóban, napi 12 órás munkával.

A közönség a forgatási élmények mellett igazán emlékezetes, humoros történeteket is hallhatott. Kovács Gyopár egyik legkedvesebb és egyben legviccesebb sztorija a szerephez kapcsolódó jelenethez fűződött, amikor egy bokorban várakozott rózsaszín parókában, fehérneműben és magassarkúban, majd egy jelre elindulva átfutott egy mezőn -2 fokban. A színésznő arról is beszélt, mit tanult a karakterétől: például azt, hogyan lehet „kiüríteni a fejet”, és hogy nem érdemes túlstresszelni az életet – utalva arra, hogy a szereplő kifejezetten „butácska” karakter.

A beszélgetés során a színésznők arról is meséltek, milyen volt együtt dolgozni a film szereplőgárdájával: olyan ismert nevek szerepelnek a produkcióban, mint Csuja Imre, Csonka András, Nagy Sándor, valamint az újabb generáció tehetségei közül Ember Márk és Törőcsik Franciska. A két vendég kiemelte: a közös munka alatt igazi barátságok születtek, a forgatások pedig kifejezetten jó hangulatban teltek.

A jövőbeli terveket firtató kérdésekre a beszélgetés végén Kárpáti Rebeka egy sejtelmes félmondattal is reagált: „a történetnek nincs pont a végén”, így érdemes a rajongóknak résen lenniük a jövőben.

A közönségtalálkozón Eger is szóba került: a két színésznő elmondta, hogy nagyon szeretik a várost, és már kiskoruk óta rendszeresen visszajárnak ide. Kovács Gyopár egy különösen személyes egri emléket is megosztott: felidézte azt a karkötőt, amelyet az egri várban édesapjával vásárolt – mint fogalmazott, „egész nap feltett kézzel sétáltam Egerben, hogy mindenki láthassa”.

Az Agria Mozi közönsége egy igazán szórakoztató, emberközeli est részese lehetett, ahol a filmélmény egy inspiráló és vidám beszélgetéssel egészült ki – sok nevetéssel és emlékezetes pillanatokkal.