Közel fél milliárd forintos felújítását követően a Lenkey Ház csupán hetente 12 órát tart nyitva – kifogásolja a Mi Hazánk választókerületi elnöke. Dr. Pápai Ákos szerint jó lenne, ha a közvélemény megismerhetné a Dobó István Vármúzeum igazgatói pályázatait. Emellett szeretné, ha tudhatnák az egriek a látogatottsági adatokat, miután elmondása szerint a Gárdonyi ház és az egri vár forgalma is évről-évre kisebb. Utóbbival kapcsolatban elhangzott: míg 2015-ben még 466 ezer, 2023-ban már csak 266 ezer vendég váltott belépőt.