Mert mibennünk zeng a lélek” – egy különleges verses-zenés műsor a Gajdos Zenekar előadásában, amely Nagy László születésének 100. évfordulója előtt tiszteleg. Az előadás célja, hogy a költő mély érzelmekkel átszőtt verseit népzenei alapokon nyugvó, világzenei stílusban szólaltassa meg, megőrizve azok lényegét, miközben új, modern köntösbe öltözteti őket. A műsor 10 Nagy László-verset ölel fel, melyek többsége zenés formában szólal meg, kiegészítve néhány prózai előadással. A megzenésített versek között szerepelnek majd olyan darabok is, amelyek Sebő Ferenc ikonikus feldolgozásai alapján hangzanak el, emellett a zenekar saját interpretációban is bemutat pár megzenésített költeményt. A prózai részekben a költői szavakat Ungvári P. Tamás egri előadóművész tolmácsolja, aki élettel tölti meg Nagy László verseinek gazdag, metaforikus világát.
A programot támogatta a Nemzeti Kulturális Alap.