Egy szelet művészet

Új kiállítótérrel gazdagodott az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola. Az iskola diákjainak munkái ezentúl egy pizzériában is megtekinthetők. Az első tárlat az intézményben folyó különböző szakokról és alapozó képzésekről ad átfogó képet, így betekintést nyerhetünk a grafika, az animáció, a rajz és a festészet területébe is.

A művészet célja nem csupán öncélú gyönyörködtetés, hozzájárul ahhoz is, hogy a művész saját gondolat- és érzelemvilágát kinyilváníthassa. Ebben nyújt segítséget az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola kiállítása is, amely rendhagyó helyszínen, egy pizzériában nyílt meg.
A kiállításon tanulmány-rajzokat, grafikákat, festményeket láthatunk, valamint felfedezhetjük a legkorszerűbb művészi kifejezőeszközök egyikét, a digitális printet is. A tárlat célja, hogy felkeltse az érdeklődést vizuális kultúra iránt, meghozza az étvágyat a művészethez. A rendezvényt Csákvári Antal tanácsnok, a Humán Erőforrás Bizottság elnöke nyitotta meg.
A kiállítás ingyenes pizzakóstolással és kötetlen beszélgetéssel zárult.