Felújított út

Hivatalosan is átadták az Eger-Hollóstető-Miskolc összekötő út felújított 18 kilométeres szakaszát Felsőtárkányban. A 700 millió forintos beruházást az Új Magyarország Fejlesztési Terve keretében finanszírozták.

A felújított szakasz Felsőtárkányból indul Miskolc felé, megkönnyítve ezzel mintegy 60 ezer ember közlekedését Egerben és környékén, jobb turisztikai feltételeket biztosítva – hangsúlyozta Molnár Csaba kancelláriaminiszter az ünnepélyes átadáson. Mint mondta, az országban összesen 1100 kilométer sztrádát és gyorsforgalmi utat hoztak rendbe 2002 óta, és további 1300 kilométer felújításáról döntött a kormány.
dr. Juhász Attila Simon, Felsőtárkány polgármestere kiemelte, a település lakói már régóta vártak erre a felújításra.
Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Nagy Imre országgyűlési képviselő szintén azt hangsúlyozták, milyen fontosak a környék, a megye életében a hasonló beruházások.
A Magyar Közút megyei igazgatója, Szerencsi Gábor, ismertetve az eddig elvégzett munkákat elmondta, idén 3,2 milliárd forintot költöttek hasonló feladatokra, további 3,4 milliárd jut a jövőben 64 kilométer út felújítására.