Eger a Kultúra Magyar Városa

Eger kapta idén a Kultúra Magyar Városa címet, három másik településsel együtt. Városunk mellett Győr, Vác és Ráckeve kapta meg az elismerést.

Budapesten, a Művészetek Palotájábana Kultúra Magyar Városa 2010 átadóünnepségén a Sebő együttes műsorát követően Hiller István oktatási és kulturális miniszter köszöntőjében a hagyomány fontosságáról, a cím létrejöttéről szólt. Elmondta: ez nem csupán egy oklevél, hanem az elődök munkájának elismerése és felszólítás az utódoknak.
A díjat Dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezetője, Bozzai Andrásné főosztályvezető , Hiller István oktatási és kulturális miniszter adta át Habis László polgármesternek. A városvezető tények és impulzusok címmel tartott köszöntőjében az ezer éves múltról szólva a város és a kultúra kapcsolatát méltatta, utalva az elvégzett és tervezett fejlesztésekre: a vár, a líceum, az érseki palota felújítására, az AGORA építésének jelentőségére. Kiemelte: szervesen együtt él a a történelmi, egyházi örökség, kulturális eseményekkel, fesztiválokkal, s ennek most különös jelentőségét fokozza, hogy Dr. Lőrincz György nyerte az Év Borásza címet.
Eger kulturális sokszínűségét Barta Dóra, Herczeg Flóra és Fehér Zsombor közös produkciójával mutatták be a népes közönség előtt.
A díjat több kategóriában adják ki az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Külügyminisztérium, az Önkormányzati Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt. és településszövetségek pályázati döntése alapján, minden évben 2005 óta, lakosságszám függvényében.
Idén Eger mellett Győr, Vác és Ráckeve kapta meg az elismerést. Az ünnepi díjátadón minden település rövid kulturális műsorral köszöntötte a közönséget.

MEGOSZTÁS
Előző cikkSzületés Hete
Következő cikkMagyarok vására