aug20 ternyák

Előbb lett egri lakos, Mint egri érsek

Ternyák Csaba a díszpolgári címről, a szolgálatról és az ajándékokról

Tíz éve, 2007. március 15-én nevezte ki egri érsekké XVI. Benedek Pápa dr. Ternyák Csaba püspököt, akit az év június 9-én iktattak be hivatalába. Idén, augusztus 20-án Habis László Eger polgármesterétől átvette az „Eger város Díszpolgára” megtisztelő címet.

untitled-6266– Tíz éve került Egerbe, a díszpolgári cím pedig egyértelműen jelzi, hogy a város befogadta. De hogy ítéli meg saját maga, mennyire vált „egrivé”?

– Az jut eszembe erről, amit itteni szolgálatom kezdetén Gárdonyitól idéztem: „Nem születhet mindenki egrinek, de azzá válhat”. Ez akár közhelynek is tűnhet, de újra és újra beigazolódik, hogy mennyire igaz. Magamon és másoknál is látom annak igazságát, hogy aki ide kerül, ebbe a városba, annak a szívében feléled a vágy, hogy valóban egrivé váljon. Nekem nagyon jó volt megtapasztalni azt, hogy Eger befogadó város. Igaz, én sem halogattam, hogy mielőbb egri legyek. Ez úgy történt, hogy amikor a kinevezésem után tizenegy nappal meglátogattam az elődömet, Seregély István érsek urat, még ugyanazon a napon bejelentkeztem hivatalosan is egri állandó lakosnak. És mivel kánonjogilag több mint két hónappal később, a beiktatásommal vettem át a szolgálatot, fogalmazhatunk úgy is, hogy egri lakosból lettem egri érsek.

– Egy karácsonyi interjúban úgy fogalmazott, hogy az a legnagyobb ajándék, ha valaki saját magából vagy az idejéből ajándékoz. Hogy érzi, az elmúlt tíz évben adott vagy inkább kapott ajándékot Egertől?

– Nagyon nehezet kérdezett. Merthogy egyrészt természetesen szeretnék én magamból minél többet adni a városnak, másrészt viszont nem való az ilyesmit számon tartani. Mégis, azt látom a hívekkel való találkozásokkor – és a megtisztelő díszpolgári cím talán ezt is jelzi –, hogy ezt Eger elfogadja tőlem. Viszont sokkal több ajándékot kaptam, kapunk a várostól, a polgároktól, a városvezetéstől azzal, hogy értékelik az egyház szolgálatát, azzal, hogy elfogadják az iskoláinkat, amelyek népszerűek a tanulók és a szülők körében, azzal, hogy sokan jönnek az Érseki Palota Látogatóközpontba, a díszudvarba és elhozzák ismerőseiket, barátaikat. Jó érzés tapasztalni, hogy segítik és értékelik a munkánkat. Ezért ebben a megközelítésben mi vagyunk a megajándékozottak.

– Egri érseknek lenni, az Egri Főegyházmegyét vezetni, jelent egyfajta „rangot” az egyházon belül?

– Többféle szempontból is megközelíthető ez a kérdés. Az érsekségek, a négy főegyházmegye – az esztergom–budapesti, a kalocsai, az egri és a veszprémi – a „rangosabbak” az egyházmegyék között. Ez egyébként az alapításuk idejének a sorrendje, ami az egyházmegye rangját is adja. Az egri egyházmegyét ugyan 1004-ben alapították, de főegyházmegyeként 1804 óta működik. Az esztergomi és a kalocsai érsekséget viszont Szent István király alapította, míg a veszprémit II. János Pál pápa. Ha más szempontokat veszünk figyelembe, az Egri Főegyházmegye fedi le a legnagyobb területet, ha pedig a katolikusok számát nézzük, az esztergomi után a második. De igazából nincsenek ilyen rangsorok az egyházmegyék között, ahogy a szolgálatban sincs és nem is lehet különbség.

– A legtöbb egri érsek a szolgálaton túl is itt hagyta kézjegyét a városon. Az elmúlt évtizedek legnagyobb fejlesztése, beruházása az Érseki Palota felújítása, a látogatóközpont kialakítása. Mennyire érzi sajátjának ez a fejlesztést?

– Amikor az egyetemmé válás ünnepén a Szándék című darabban a Líceum falaiból szólalt meg Eszterházy Károly püspök hangja, jelezvén, hogy ott van az épületben, sőt ő maga az épület, az nagyon nagy hatással volt a közönségre, rám is. Nem szeretném magam hozzá hasonlítani, és nagyon patetikusan sem szeretnék fogalmazni, de tény, ha az ember épít valamit, kicsit saját magát is beleépíti. Nekünk megadatott a lehetőség, hogy ezt a beruházást megcsinálhattuk, ami valóban nagyon komoly, de ezzel nincs vége. Még éppen csak elkezdtük a munkát, még csak felfűtjük a mozdonyt, a legtöbb munka és fejlesztés terveink szerint ezután következik. Megújul a teljes palota épület­együttese, megújul a Bazilika és a környéke, a volt ferences rendház és templom, a Bartakovics központ. Ez utóbbi a felújítás után is marad a város használatában, és továbbra is Eger kulturális életét szolgálja.

– Úgy fogalmazott, „megadatott a lehetőség”, hogy mindez az Ön érseki szolgálata idején történhet. Sorsszerűnek érzi?

– Amikor először imádkoztam és miséztem úgy az érseki palota kápolnájában, hogy ott volt már az Oltáriszentség, azt akkor ilyen lélekkel éltem meg. Eszembe jutott Czapik érsek, aki feltehetően előttem utoljára misézett itt, hogy vajon gondolta-e akkor, az ’50-es években, hogy egyszer valamelyik utóda még megteheti ezt? És ez nekem megadatott. Miért pont nekem? Ki vagyok én? Hiszen nem is nekem, hanem az egyházamnak adatott meg, amelyet történetesen most én képviselek itt. De hát az ember mégsem tud elvonatkoztatni saját személyétől, ezért úgy élem meg, mint egy adományt.
Mindemellett azt el kell mondjam, hogy ez csak egy szelete az életemnek, érseki munkámnak, hiszen nem építési vállalkozónak szerződtem Egerbe. Az például, hogy ma délelőtt 1750 pedagógus jött el a Bazilikába az egyházi tanévnyitónkra, sokkal nagyobb öröm. A palotaberuházás és a többi építkezés, bármilyen fontos is, azok „csak” kövek, a tanáraink, a híveink pedig élő kövek, amelyekből igazából építkezhet az egyházmegyénk, az egyházunk. És még messze nem aknáztuk ki a lehetőségeket, sem az iskolák, sem a helyi közösségépítő munkánk terén. Van tehát még feladatunk bőven.