Sportiskola jótékonysági est

Először rendezett jótékonysági estet a Városi Sportiskola. Az esemény bevételét, 600 ezer forintot az utánpótlás sportolók versenyeztetésére fordítják.

Rendhagyó, bár a régi időkben általánosan bevett szokást elevenített fel az Egri Városi Sportiskola vezetése: jótékonysági estet rendeztek, stílszerűen a dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban.
Az eseményen a város nevében Habis László polgármester és Szeleczki János alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Habis kiemelte, jó döntés volt, hogy az intézmény feladatkörét bővítve a városi kezelésű sportlétesítményeket a sportiskola kezébe adták. Az alpolgármester beszédében emlékeztette a jelenlevőket, hogy a megyei városok rangsorában a diákolimpiai versenyeken elért eredmények alapján Eger lett az első az elmúlt évben, ami az itt folyó munkát dicséri. A díszvendégek közül Balogh Gábor, volt öttusázó olimpikon a sport jelenlegi, hazai helyzetéről elmondta, hogy míg 20 évvel ezelőtt 1 millió, addig most 200 ezer az igazolt versenyzők létszáma.
Az est első részében bemutatkoztak a sportiskola szakosztályai (asztalitenisz, atlétika, birkózás, judo, kézilabda, kosárlabda, ökölvívás, röplabda, tájfutás) is. A belépőkből és a felajánlásokból több mint 600 ezer forint gyűlt össze.