Itt a tél – a következő napokban is számíthatunk havazásra

A szerda reggelre lehullott hó Egerben nem okozott nagyobb fennakadást a közlekedésben. A sószóró járművek kora reggeltől takarították az utakat. A balesetek azonban megszaporodtak a megye területén. A következő napokban is számíthatunk havazásra és mínusz fokokra.

A Városgondozás Eger Kft. időben felkészült a télre – tudtuk meg Ferenci Tamástól a Városgondozás üzemegység-vezetőjétől. Reggel 6 órakor 3 teherautóval megkezdték az utak alásózását. Ezzel egy időben a buszmegállók, járdák takarítását és síktalanítását is elvégezték. Egerben a 130 kilométer hosszú úthálózat téli takarítására 5 autó jut. Az útvonalterv szerint először a mentők, a tűzoltók és a helyi járatú buszközlekedési útvonalakat takarítják. Kocsis Irén Mária a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: délután egy óráig kizárólag balesetekről érkezett bejelentés a megyében. Összesen 12 balesethez riasztották a rendőröket. Szerencsére személyi sérülés egyik esetben sem történt. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a jeges, havas, csúszós úton óvatosan közlekedjenek és az útviszonyoknak megfelelően válasszák meg a sebességet.