Babagyűjtemény a világ négy tájáról

Eger történelmi belvárosában, az Érsek utcában áll egy patinás épület. Odalátogatok rendszeresen életem párjával Margó nénihez, a Gárdonyi Géza Gimnázium nyugdíjas igazgatójához, legkedvesebb tanáromhoz. Most is a megszokott kép fogad a nappaliban. A falat beborító könyvek alatt roskadozó állványok, hatalmas Gárdonyi-kép, üvegezett szekrények, bennük babák a világ minden tájáról. A csodálatos gyűjteménynek története van, amiről szívesen beszél Margó néni emlékezetében kutatva.

DSC_0610– Nem tudom már mikor, de évtizedekkel ezelőtt, amikor a férjemmel, fiunkkal jártuk az országot, világot, ahol csak megfordultunk onnan mindig hoztunk magunkkal egy-egy tárgyi emléket, legtöbbször fából készült babát, ami jellegzetes volt. Emlékeztetett a helyre, a tájra. Újra itthon jólesett felidézni az együtt megélt emlékeket, amelyek múltunk egy-egy darabjává váltak.

Férjem, aki 1960 óta az egri főiskola tanára, számos kiküldetésben volt. Az egyik partnerintézményünk Besztercebánya, a másik Erfurt volt. Mindkét helyre nyaranta kirándultunk. Barátokká váltunk. Sokszor már érzekéskor fababa várt, amit mi egri borral viszonoztunk.

A Gárdonyinak sok éve Linz és a Mâcon volt a partnerintézménye. Kölcsönösen látogattuk egymást diákjainkkal, ami abban az időben még szokatlan volt. Gyűltek az élmények, emlékek, fababák. Később már az sem érdekelt, hogy fából vannak-e. Lényeg, hogy jellegzetes legyen, kellemes múltat idézzen.

Kollégáim, barátaink is sokszor kerestek úgy fel, hogy babaajándékokkal örvendeztettek meg.

Gyűjtővé vált fiunk és családja is. Már az unokák is tudják, hogy mivel lepjenek meg. Férjem időnként elárulta, hogy a külföldi napidíjába került egy-egy jelentősebb ajándéka. Az örömszerzés megfizethetetlen.

DSC_0589– Melyik volt az első?

– Nem tudom már. Nehéz felidézni, de talán a hévízi. Sok-sok évvel ezelőtt kaptuk az első hévízi meghívást. Ott lett orvos az egyik kedves volt tanítványom, aki az általam rendezett Liliomfiban Kányai szerepét alakította. Velük mentünk át Keszthelyre, ahol meglátogattuk a babakiállítást, babamúzeumot. Ez az élmény egyben már ötletadó is volt akkor. A gyűjtésem ezzel tudatosabbá vált. Elképzeltem Egerben is ilyen gyermekek tömegének élményt jelentő látványt, ami tovább növelhetné a város vonzerejét.

– Melyik a legutolsó babája a gyűjteménynek?

– Ez a gyönyörű matyó baba, amit a 80. születésnapomra kaptam.

– Mennyien lehetnek?

– Nem tudom. Soha nem számoltam őket. Reggelente azonban, amikor rájuk nézek, arra gondolok, hogy ez a gyűjtött érték milyen jó lenne, ha nemcsak nekem, családomnak, hozzánk látogatóknak jelentene élményt, de rácsodálkozhatnának az egri gyermekek, az Egerbe érkező turisták gyermekei is.

Reménykedjünk, Margó néni, hogy az elgondolásból valóság lesz. Szeretett városunk egy újabb élményforrással válik még gazdagabbá.