Markhot emlékülés

Idén is megtartotta a Markhot Ferenc emlékülést a kórház. Először megkoszorúzták a névadó szobrát, majd a Líceumban ünnepelték az első magyar orvosi kar egri megalapításának 240. évfordulóját.

Markhot Ferenc nevét 1989-ben vette fel az egri kórház, azóta ünneplik az évfordulót. A megemlékezést tartó dr. Banyó Tamás ügyvezető igazgató a jelenlegi működéssel kapcsolatban kérdésünkre elmondta: büszkén viselik Markhot nevét, neki méltó utódai, és nem igazak azok a híresztelések, amelyek az országos médiában megjelentek a kórházról.
A szokásokhoz híven ez évben is átadták a Markhot emlékérmet, amely kitüntetést Egerhez kötődő tudósok kaphatnak.
Idén dr. Sárváry András professzor, a Semmelweis Egyetem tanszékvezetője vehette át az elismerést.