Tags Posts tagged with "véradás"

véradás

-

Több mint negyvenen jelentkeztek, végül 32-en adhattak vért a hétvégén az I. Országos Polgárőr Véradónapon. A polgárőrök mellett a lakosság felnőtt tagjait is várták véradásra Andornaktályán.

Heves megyében 110 településen működik polgárőrség, összesen 3500 taggal. A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete és az Egri Területi Vérellátó által lebonyolított kihelyezett véradáson 32-en tarthatták karjukat tű alá. A véradást az országos egyesület kezdeményezte, a lebonyolítást a Heves megyei szövetség vállalta fel. A helyszínt pedig Andornaktálya biztosította. 2011 az önkéntesség éve, ezért döntött úgy a település, hogy csatlakozik a nemes kezdeményezéshez. A megyében működő polgárőrségek tagjai, önkéntesként nemcsak a lakosság védelmében vállalnak szerepet. Az Országos Polgárőr Véradónapon kívül a megyei szövetség tagjai évente több alkalommal is szeretnének véradást szervezni.

-

Idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a véradók világnapján kihelyezett véradással egybekötött Családbarát Donornapját a Média Eger Kft. Pénteken, június 10-én, 15 és 21 óra között a dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokba várják a donorokat családjukkal, barátaikkal együtt.

Az úgynevezett tévés véradást először 2004-ben szervezték meg. Az évek során a rendezvényből hagyományt teremtettek, az országosan is egyedülálló véradásszervezésért 2006-ban a Véradó Mozgalomért ezüst emlékérmet vehetett át a szerkesztőség. A TV Eger, a Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete által rendezett program az évek során családi nappá nőtte ki magát. A Donornapon a legnagyobb hangsúlyt a véradás kapja, hiszen az a cél, hogy minél több ember figyelmét felhívják az önzetlen segítségnyújtásra, a véradás fontosságára. A korábbi években átlagosan 150-200-an adtak vért, most is hasonló aktivitásra számítanak a szervezők. Június 10-én, pénteken délután három órától kezdődik a véradás és a színpadi programok. A szórakoztató előadások mellett egészségprogramok, szűrések, ingyenes tanácsadás, kéklámpás bemutató, állatsimogató és kézműves foglalkozások várják a résztvevőket.

-

Kormánytisztviselői véradó napot szerveztek az Önkéntesség Európai Éve kapcsán. Az országos szintű eseményen a Heves Megyei Kormányhivatal részéről 62-en adtak vért, a Megyeháza Barkóczy termében.

Első alkalommal rendeztek Magyarországon kormánytisztviselői véradó napot. A közigazgatásban dolgozók országszerte hét minisztériumi helyszínen és a megyeszékhelyeken segíthettek önkéntesen embertársaikon.
A Heves Megyei Kormányhivatal munkatársait a Megyeháza Barkóczy termében várták önkéntes véradásra. A törzshivatal és a 15 szakigazgatási szerv dolgozói közül 62-en jelentek meg az eseményen. A véradóktól 4,5 deciliter vért vettek le, amely még nem terheli meg az egészséges szervezetet.
Az esemény lebonyolításában az Országos Vérellátó Szolgálat Eger Területi Vérellátó szakemberei segédkeztek. dr. Vágner Mátyás, az Eger Területi Vérellátó vezető főorvosa elmondta: jelenleg kielégítő a vérkészlet. Nyáron azonban kisebb a véradási hajlandóság, így a kormánytisztviselői véradás ezt ellensúlyozhatja. Az egri esemény 66 egység vérrel járult hozzá a vérkészlethez.

-

Lezárult az Egri diákvér program 2010-2011-es rendezvénysorozata. A városi középiskolák versenyében a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium, a Wigner Jenő Informatikai Középiskola és Kollégium és az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola nyújtottak kimagasló teljesítményt.

A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete és az Országos Vérellátó Szolgálat Eger Területi Vérellátója 2004 óta tájékoztató előadásokkal népszerűsíti a véradást és a városi középiskolákban 18 éven felüli diákoknak lehetőséget is nyújtottak a véradásra. A program célja az volt, hogy minél több nagykorú diákot vonjanak be ebbe a segítő tevékenységbe.
Az idei tanév programjának záró rendezvényén a legaktívabb iskolák jutalmat vehettek át a szervezőktől. Idén két új díjat ítéltek oda, így a mozgalomban nyújtott kimagasló teljesítményért a Szilágyi kapta meg az oklevelet, a legtöbb véradó kitüntetés pedig az Andrássynak járt.
A 2010-2011-es tanévben a véradásban legjobban fejlődő iskola címet a Wigner szakközépiskolás diákok nyerték el. Az Egri diákvér program indulása óta a népszerűsítő előadásoknak és rendezvényeknek köszönhetően 880-ról 1200 főre nőtt a középiskolás véradók száma.

-

A Városháza dísztermébe várta véradásra a hivatali dolgozókat és az egrieket kedden a vöröskereszt és a vérellátó. A hivatalban 24-en adtak vért.

Rendszeresen szervez kiszállásos véradásokat az egri területi vérellátó és a vöröskereszt. Kedvelt helyszín a polgármesteri hivatal díszterme, ahol nemcsak az önkormányzat dolgozói tarthatták karjukat a tű alá. A hivatalban 28-an jelentkeztek véradásra, közülük csak négyen nem adhattak vért.

A TV Eger egy hónap múlva június 10-én szervezi meg hagyományos Donor Napját. Az önkéntes véradókat színes programokkal is várjuk a Körcsarnokban 15 és 21 óra között.

-

Önkéntes véradást szervezett a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár a Vöröskereszt egri képviseletével karöltve, a könyvtár aulájában. A szervezők célja, hogy minél többen, rendszeresen adjanak vért, hogy a vérkészletet folyamatosan tudják tölteni.

A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt térítésmentes véradások szervezésében. Egerben is folyamatosan szerveznek kiszállásos véradásokat, különböző helyszíneken. A Bródy Sándor Könyvtárban második alkalommal várták az önkénteseket.
Magyarországon, a megfelelő vérellátáshoz évente 500 ezer egység vérre van szükség. Ehhez elengedhetetlen az önkéntes véradók együttműködése, segítsége.
Egy véradás során három embertársunkon segíthetünk és saját szempontunkból is hasznos, ugyanis a vérvizsgálat során képet kapunk egészségügyi állapotunkról. Egerben legközelebb április 1-jén várják az önkéntes véradókat a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban.

-

A Városháza dísztermébe várta kedden délelőtt a véradókat a vöröskereszt és a vérellátó szolgálat. Ezen a héten szerdán a Hunyadi Mátyás Általános Iskolába, pénteken pedig az Egri Rendőrkapitányságra szerveznek kihelyezett véradást.

Évente legalább három alkalommal szervez véradást a vöröskereszt a Városházán. Délelőtt nemcsak a hivatali dolgozók adhattak vért, bárki betérhetett a Polgármesteri Hivatal dísztermébe. Véradásra 21-en jelentkeztek, a szükséges vizsgálatok elvégzése után 16-an tarthatták karjukat tű alá. A vöröskereszt megyei szervezte február 9-én a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában várja a donorokat 14 és 17 óra között. A jelentkezők feltétlenül vigyék magukkal TB kártyájukat és személyi igazolványukat.

-

December 13-a és 17-e között Adventi Véradónapokra várja az önkéntes donorokat a Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete.

Az Országos Vérellátó Szolgálat Eger Területi Vérellátójában az Árva köz 1. szám alatt hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 08:00-15:00 óráig, szerdán 08:00-17:00 óráig adhatnak vért. Az adventi véradónapok alkalmából minden véradónak ajándékkal kedveskednek.

-

A Tv Eger első alkalommal szervezett az adventi időszakban véradást, a szerkesztőségben. A felhívásra hatvanan jelentkeztek, 54-en adtak vért. A donorokat vendégül láttuk, a Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt elismerően nyilatkozott a rendezvényről. Javasolták, a Tv Eger a szokásos nyári, donor napi programja mellé a karácsony előtti véradó napot is tartsa meg minden évben.

A szerkesztőségben hétfőn délután négy órától vártuk a véradókat este nyolc óráig. A programot és a véradást a nézők élőben követhették fél 6-tól, este nyolc óráig. A stúdióban kialakított alkalmi véradó helyszínen hat ágyon zajlott a véradás, szinte folyamatosan telt ház volt. Vendégeink voltak sokszoros és első véradók, kitüntetett donorok, kiváló véradásszervezők. Az országos vérkészlet biztonságos, de ennek megtartásához szükséges a folyamatos véradásszervezés. A műsorban szó volt az ünnepi készülődésről, kiváló ételeket és borokat javasoltak vendégeink a karácsonyi asztalra. A véradókat vendégül láttuk, egri gulyás készült a szerkesztőség udvarán és kiváló egri borból forralt bort is mértünk. Az adventi véradás sikeres volt, hatvanan jelentkeztek véradásra.

-

A kerek, vagy nagyon magas véradásszámot elért donorokat köszöntötte Egerben a Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete. A Véradók napja alkalmából szervezett ünnepségen harminc önkéntes kapott elismerő oklevelet.

1985-ben nyilvánították november 27-ét a Véradók napjává. Azóta országszerte ünnepséggel köszönik meg a rendszeres véradók önkéntes tevékenységét. A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete idei ünnepségén harminc olyan donort köszöntöttek, akik sokszoros véradásszámot értek el. A rendezvény kezdetén a Ney Ferenc Óvoda kis óvodásai műsorral kedveskedtek a meghívott véradóknak. Többen negyven, ötven, hatvanszoros véradóként vehettek át elismerést, de volt akit 115-szörös, vagy 138-szoros véradóként köszöntöttek. Olyan önkéntessel is találkoztunk, akinek életmódjává vált a véradás, Juhász István élete során eddig 244-szer tartotta karját tű alá. Az ünnepségen elhangzott: az idei évben kiegyensúlyozott volt a véradók jelentkezése a megyében, nagyon sok új és fiatal véradót regisztráltak.

-

Életet ment és betegeken segít az, aki vért ad! Adventi véradásra várjuk a véradókat a Tv Eger stúdiójába, a Törvényház út 15.-be, december 6-án, hétfőn, délután négy órától este 8-ig. Az önkéntes véradókat vendégül is látjuk. A rendezvényen karácsonyi receptötletekkel, tippekkel járulunk hozzá az ünnepi készülődéshez. A Tv Eger élő műsorát fél 6-tól láthatják, a véradókat stúdiónkba várjuk, a nézőket pedig a képernyők elé.

A hazai vérkészlet éppen elegendő a biztonságos ellátásban, a tartalék 4 napig elég. A Vörös Kereszt és a vérellátó munkatársai folyamatosan szerveznek intézeti és kihelyezett véradásokat.

Hazánkban évente félmillió egység vért használnak fel, egy véradás egy egységet jelent. A jelenlegi tartalék Magyarországon 5500 egység, ami 4 napra elegendő. Jobb lenne, ha a készlet 5 napos lenne- tudtuk meg dr. Kalász Lászlótól az Országos Vérellátó Szolgálat régióigazgatójától. A vöröskereszt átlagosan 15, most azonban több, mint 20 alkalommal szervez kihelyezett véradást havonta.
Az uszodába 3. alkalommal várták a véradókat. Az intézmény igazgatója, úgy gondolta, fontos, hogy a város sportolói edzői és ügyfelei is részt vegyenek az eseményen.
Rendkívüli, kihelyezett véradásokra várják az önkénteseket, rendszeres véradókat hívnak be, várják a cégek, intézmények jelentkezését a mozgalomhoz.

-

Véradó kamiont állított a Dobó térre a Vöröskereszt megyei szervezete. Szerdán délután 23 önkéntes donor adott vért a város központjában.

Eger belvárosában először találkozhattak ezzel a véradó kamionnal. A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete egész évben több kiszállásos véradást szervez, most úgy gondolták az országos szervezet egyetlen kamionját hozzák a Dobó térre. A kamionos véradáson 23-an tartották karjukat a tű alá. A teljesen felszerelt véradó kamion egész évben járja az országot a vérkészlet biztosítása érdekében. Szerdán délután három órától fél hatig várták az önkéntes donorokat.

-

A nyári időszakban lényegesen kevesebb a véradó, a kórházaknak azonban folyamatosan biztosítani kell a szükséges vérkészletet. Keddtől péntekig az OVSZ Területi vérellátójában, az Árvaköz 1. szám alatt várják a donorokat, de több kiszállásos akciót is szervez a nyáron a vérellátó és a vöröskereszt.

Üresek a véradóágyak, a nyári időszakban a szabadságolások és a nagy meleg miatt is kevesebben keresik fel a vérellátó állomást. A donorok számának csökkenése a vérkészlet apadását eredményezi, ezért a vöröskereszt és a vérellátó munkatársai is toboroznak véradókat. Míg általában egy napon 15-20 véradó is megfordul a vérellátóban, addig nyáron naponta csak öt-nyolc donor jelentkezik. A donorokat elsősorban az Árvaköz 1. szám alá várják véradásra, de a vérellátó és a vöröskereszt több kiszállásos akciót is szervez. Csütörtökön Ostoroson, pénteken délelőtt Felsőtárkányban, délután Noszvajon várják az önkéntes véradókat.

-

135 – en adtak vért a Családbarát Donor nap rendezvényünkön a Körcsarnokban, június 14-én, a Véradók világnapján. Hetedik alkalommal szerveztük a kihelyezett véradást, családi programokkal kiegészítve.

Öt évig, a Tv Eger székházánál, a Törvényház 15-ben tartottuk kihelyezett véradással egybekötött Donor napi programunkat. Tavaly volt az első alkalom, amikor új helyszínen, a Körcsarnokban vártuk a véradókat és a családokat. Az idei, sorban a hetedik tévés véradás a Családbarát donor nap címet kapta, még több programmal és ajándékkal. Véradásra 159-en jelentkeztek, 135-en fejezték be sikeresen a véradást. Sokan, 25-en először adtak vért, a donorok nagy többsége sokszoros véradó. Most nincs vérhiány, de a nyáron kevesebb a véradó, ezért országszerte szerveznek akciókat, hogy a vérkészlet mennyisége biztosítva legyen. A kicsiket a színpadi programok, játszóház, kézműves foglalkozás várta, sokan voltak kíváncsiak a Kéklámpás bemutatóra, volt szépség, egészség és életmód tanácsadás, koncert és sok ajándék. A program sikeréhez minden résztvevő hozzájárult – köszönjük.

-

Családbarát Donor Nap címmel rendezi meg immár hetedik alkalommal véradását a Tv Eger és a Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete. A 2004. óta tartó véradónap révén eddig több mint 1000 egység vért vettek a Vérellátó Szolgálat munkatársai. A színpadi előadásokkal tarkított programot június 14-én hétfőn a Körcsarnokban rendezik.

Június 14-én hétfőn délután három órától kezdődik a véradás és a színpadi programok a Körcsarnokban. A TV Eger és a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete által rendezett program az évek során családi nappá nőtte ki magát. A színpadon szórakoztató előadások, többek között a Babszem Jankó Gyermekszínház műsora, a Kurul Dobosok, a Szederinda Néptáncegyüttes, és a Buszkasi együttes várja az érdeklődőket. A Családbarát Donor Nap sztárvendége Bartók Eszter lesz. Ezen kívül egészségprogramok, szűrések, ingyenes tanácsadás, kéklámpás bemutató, állatsimogató és kézműves foglalkozások várják a résztvevőket. A program egyik fontos eleme az esélyegyenlőség erősítése is, ezért a fogyatékos fellépők mellett a Halmozottan Sérültek Heves Megyei Szülőszövetsége is képviselteti magát a rendezvényen, akik jótékonysági gyűjtést rendeznek. A Donor Napon a legnagyobb hangsúlyt a véradás kapja, hiszen az a cél, hogy minél több ember figyelmét felhívják az önzetlen segítségnyújtásra, a véradás fontosságára. A korábbi években átlagosan 150-200-an adtak vért, a szervezők most is hasonló aktivitásra számítanak. Az országosan is egyedülálló rendezvény szervezéséért a Tv Eger több alkalommal vehetett már át kitüntetést az Országos Vérellátó Szolgálattól. A szervezők kérik, hogy a a véradásra mindenki hozza magával személyi igazolványát és TB kártyáját. A rendezvényen minden véradó ajándékot kap.

-

Lezárult az idei tanév „Egri diákvér” akciója. Ősztől, tavaszig összesen 1100 végzős diák adott vért iskolájában. A Városházán a részt vevő középiskolák igazgatóinak, tanárainak köszönték meg a mozgósítást.

A 2004/2005-ös tanévben szervezték meg először az „Egri diákvér” elnevezésű véradó akciót. Az Országos Vérellátó Szolgálat Eger Területi Vérellátója és Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének kezdeményezésére indult el a program öt évvel ezelőtt. A Városházán rendezték a 2009/2010-es tanév Egri diákvér akciójának záró programját. A tavaly ősszel indult programhoz 11 egri középiskola csatlakozott, így összesen 1100 diák adott vért a segítségnyújtás érdekében. A rendezvényen díjat kaptak azok az iskolák, ahol a legtöbb már 18. életévét betöltött diák jelentkezett véradásra. Első helyen a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium végzett, így ők birtokolhatják egy éven keresztül a vándorvércseppet. A legtöbb véradót regisztrált iskolák között második a Kossuth Zsuzsa, harmadik pedig a Pásztorvölgyi Gimnázium lett.

A személyi állomány 40%-a részt vett a börtönben szervezett véradáson. Juhász Attila parancsnok azt mondja: a negyedévenkénti véradások is hozzátartoznak az intézet társadalmi szerepvállalásához.

Általában a 98 fős személyi állomány 30-40%-a ad a kihelyezett véradásokon vért. Többen vannak olyanok, akik 20-30-szoros véradók.
Ilyenkor, a negyedévenkénti véradáson részt vesznek az ügyészség és a bíróság dolgozói is. Juhász Attila parancsnok azt mondja: jó az együttműködés a véradóállomás és a börtön között, s az intézet társadalmi szerepvállalásához hozzátartozik a véradás is.
2005 óta nem adhatnak vért a fogvatartottak, csak a dolgozók. A múlt héten viszont – egy ártalomcsökkentő modellprojekt részeként – vérrel terjedő betegségekről tartottak előadást a börtön lakóinak, a közülük 131-en szűrésen is részt vettek.