Tags Posts tagged with "ütközés"

ütközés

-

Két baleset is történt a hét közepén. Szerda délután Egerbakta felé valamint Kerecsend és Kápolna között is ütköztek járművek. Halálos áldozatot szerencsére egyik sem követelt.

Személy- és teherautó ütközött Eger és Egerbakta között szerdán 16 óra körül.Úgy tudjuk, a tehergépjármű sofőrje elvesztette a kontrollt autója fölött, ez vezetett a balesethez.
Hárman szenvedtek sérülést az ütközés következtében, őket kórházba szállították.
Szintén aznap, valamivel később Kerecsend és Kápolna között is baleset történt, itt szintén személyautó és mikrobusz ütközött. Mindkét jármű alaposan megrongálódott az ütközés következtében, ketten pedig orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedtek. A rendőrök a helyszínelést teljes útlezárás mellett végezték.

Frontálisan ütközött két személyautó Eger és Kerecsend között szerda este. Három halottja és egy súlyos sérültje van a balesetnek. Az utat a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták. Az utóbbi időszakban ezen a szakaszon történt ütközések miatt a rendőrség fokozott odafigyelésre kéri a sofőröket.

Ma már nagy volt a forgalom Eger és Kerecsend között. Szerda este azonban még teljes szélességében le volt zárva az útszakasz. Az utóbbi időszakban már nem először történt itt baleset. Frontálisan ütközött két személyautó. A balesetben hárman haltak meg.
Az utóbbi időszak negatív baleseti statisztikája miatt a megelőzésre, a megszokottnál óvatosabb közlekedésre int a rendőrség. A téli, csúszós utak kiszámíthatatlanságára figyelmeztetik a sofőröket.
A kritikus szakaszon hetven kilométer per órás sebességkorlátozás érvényes. Ezek a táblák is lassításra figyelmeztetik az autósokat. A rendőrség kéri ezek betartását.

-

Mentőautóval ütközött össze egy személyautó ma kora délután Füzesabony közelében. A balesetben a mentő sofőrje könnyebben, a személyautót vezető férfi életveszélyesen sérült meg. A rendőrség még vizsgálja hogyan történt a baleset.

Totálkárosra tört és az árokba csapódott a személyautó az ütközés következtében. Ma kora délután Füzesabony közelében egy mentőautó és egy személyautó szenvedett balesetet. A okát egyelőre nem tudni.
A szerencsétlenségben súlyosan megsérült a személyautót vezető férfi, őt életveszélyes állapotban szállították kórházba. A mentőautó sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett. A mentőben egy beteget szállítottak, neki nem esett baja. Úgy tudjuk, a mentőautó használta a megkülönböztető jelzést, de ezt egyelőre a rendőrségi sajtószóvivő nem erősítette meg. A baleset valószínűleg előzés közben történt, hiszen mindkét autó ugyanabból az irányból érkezett. A HírAdás úgy tudja, a személyautó sofőrje a helyszínen műszaki hibára hivatkozott. A rendőrség még vizsgálja a baleset körülményeit.