Tags Posts tagged with "tanárképzés"

tanárképzés

Több mint négyszázan fejezték be sikeresen tanulmányukat az Eszterházy Károly Főiskolán januárban. Alap- és mesterképzésben valamint szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatók vehették át oklevelüket.

438 hallgató záróvizsgázott sikeresen januárban az Eszterházy Károly Főiskolán – kezdte az oklevél átadó ünnepséget Dr. Hauser Zoltán rektor. A legtöbben – 197-en – a Tanárképzési és Tudástechnológiai Karon végeztek. 88-an a Gazdaságtudományi Kar hallgatójaként végeztek, 81-en a Természettudományi Karon, 74-en a Bölcsészettudományi karon voltak eredményesek. Hauser Zoltán hozzáfűzte: e számok tükrében is jól érzékelhető, hogy bár az elmúlt évtizedekben a képzési palettát szélesítette az intézmény, a tanárképzés továbbra is népszerű a főiskolán.
Az ceremónián Csapody Miklós történelemtudományok terén szerzett doktori címét is elismerte a szenátus. Idén először fordult elő, hogy külföldön szerzett diplomát honosítottak az EKF-en. Gál Sándor Kijevben szerzett tudományos fokozatát ismerték el.

-

Szakmai konferencián mutatták be a Mestertanár videoportált. A pályázati úton megvalósuló program alapítója az Eszterházy Károly Főiskola Tanárképzési és Tudástechnológiai Kara. A projekt célja, hogy az iskolákban készült videofelvételek tapasztalatai beépüljenek a pedagógusok gyakorlati munkájába.

2009 novemberében indult az Európai Unió, pedagógusképző intézményeinek együttműködésére irányuló projektje. A program részeként mutatták be a Mestertanár Videoportált.
A projekt indulásával egy időben létrejött egy szakmai Mestertanár Szerkesztőség, melynek célja, hogy korszerű gyakorlati anyagokat gyűjtsenek össze és töltsenek fel a portálra, ezzel segítve a tanárrá válás folyamatát.
A Mestertanár Videoportálon jelenleg több mint 100 film található meg segédanyagokkal, amelyek már felhasználhatóak, illetve folyamatban vannak az új videók forgatásai és feltöltése is. A program sikerét mutatja, hogy a szakmai konferenciára az ország valamennyi intézményéből érkeztek pedagógusok, így Miskolcról, Budapestről Pécsről és Debrecenből is.

A Mestertanár Videoportál megtekinthető a http://mestertanarvp.ektf.hu-n.