Tags Posts tagged with "Semmelweis"

Semmelweis

-

Június 20-án elkezdődött a nyári szociális gyermekétkeztetés. Míg korábban az önkormányzat pályázhatott a szünidei ellátásra, ez 2016-ban már önálló természetbeni juttatásként került be a gyermekvédelmi törvénybe. Így, ha a szülő igényli, az önkormányzatok ingyenes étkeztetést biztosítanak a hátrányos, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű kiskorú gyermekeknek. A jogosultságot az önkormányzat állapítja meg és nyilvántartást vezetnek róla.

-

Befejezte pályázatát az Eszterházy Károly Főiskola és a Semmelweis Egyetem. A közös munka során „Egészséges élet – Innovációs környezet és szakmai hálózat fejlesztése” témában többek között projekteket készítettek elő, megalapoztak az EKF-en egy tudásközpontot, valamint informatikai fejlesztések is történtek. A két intézmény 300 millió forintos támogatást kapott a pályázatra.

 

Kórházi dolgozók előléptetéseit, főigazgatói dicséreteit jelentették be a Semmelweis Napon. Az anyák megmentőjének 195. születésnapján ünnepeltek a Markhot Ferenc Kórházban dolgozók.

A magyar egészségügy egyik legnagyobb ünnepe Semmelweis Ignác születésének napja. A Markhot Ferenc Kórház Évről évre megemlékezik az anyák megmentőjéről. Ilyenkor adják át az eredményes munkát végző kórházi dolgozók elismeréseit.
Idén 11 orvos vehette át az előléptetéséről szóló dokumentumot, további 11 kórházi dolgozó pedig főigazgatói dicséretben részesült. Semmelweis Ignác születésének napja, július elseje egyébként az egészségügyi dolgozóknak munkaszüneti nap.