Tags Posts tagged with "Saliris"

Saliris

-

Az autentikus kínai konyhához kerülhetnek közelebb az Egerszalókra látogatók a héten. A program egyik célja, hogy ne a gyorsbüféken keresztül ismerjék meg az emberek Kína gasztronómiáját, hanem a minőségi ételeken át. A Magyar-Kínai Gasztronómiai napokon a két ország hoteljeinek vezetői együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek célja a hosszútávú összefogás.

-

Felszámolás alatt áll az egerszalóki Saliris Resort Spa Gyógyfürdő és Hotelt működtető Szalók Holding Zrt. A hírt sajtótájékoztatón jelentette be ma a komplexum vezérigazgatója és a jelenlegi tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank Zrt. Mint elhangzott: a felszámoló tovább szeretné működtetni a hotelt és a gyógyfürdőt, hamarosan új tulajdonost keresnek.

Évente több ezer gyógyulni vágyó látogatja meg az egerszalóki hőforrást. Hat éve nyitották meg itt a gyógyfürdőt, három éve pedig a hozzá tartozó szálloda is fogadhatja a vendégeket. Még 2002-ben az akkori működtető három évet és 800 millió forint állami támogatást kapott a Széchenyi-tervből a szálló és gyógyfürdő megvalósítására. A kivitelezés jelentősen elhúzódott. Eközben több tulajdonosváltás is volt, 2010. májusa óta a Magyar Fejlesztési Bank ingatlanfejlesztő a 100 %-os tulajdonos. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az építés körülményeinek tisztázása miatt két éve összesen 31 ügyben kezdeményeztek vizsgálatot. Nemes Péter vezérigazgató elmondta, hogy a majd 11 milliárd forintos adósság kitermelhetetlenné vált, az ingatlanra több milliárd forint veszteséget számoltak el. Annak ellenére, hogy jól alakultak a szálloda mutatói, hiszen tavaly 1,7 milliárd forintos bevételt könyveltek el, nem lehetett elkerülni a felszámolást. A kijelölt felszámoló egy tavaly megjelent kormányrendelet alapján köteles működtetni a szállodát, most új tulajdonost keresnek. Horváth Lajos elmondta, hogy az MFB csoport készen áll arra, hogy megvásárolja és tovább működtesse a komplexumot.A létesítmény jelenleg 150 embernek ad munkát és évente nyolcszázezer vendéget fogad. A vezérigazgató kijelentette: a szálloda és a fürdő nem fog bezárni és egyetlen ember sem veszíti el a munkáját.