Tags Posts tagged with "OB I"

OB I

A férfi vízilabda OB I elmúlt szezonbeli két döntősének idei első bajnokiján most is megosztoztak a pontokon a csapatok. Az 5. fordulóban lejátszott ZF-Eger – Vasas összecsapáson egy másodperccel a vége előtt még az Eger vezetett egy góllal, mégis 7-7 lett a vége.

A férfi vízilabda OB I. 5. fordulójának második részét – négy mérkőzést – kedden játszottak a csapatok. A négy meccs között volt a forduló rangadója, a ZF-Eger – Vasas összecsapás. A tétnek megfelelően kevés gól, nagy harc jellemezte a két addig veretlen együttes egri párharcát. Az első nyolc perc elteltével 2-2 volt az állás, a második játékrészben pedig csak Steinmetz Ádám talált be. A nagyszünet után kétszer is kétgólos angyalföldi vezetést követően kapaszkodtak vissza az egriek, akik közül Biros még büntetőt is hibázott. Alig öt perccel a vége előtt Gór Nagy lövésével vezetést szerzett a ZF – 7-6 az Egernek – amit egészen a lefújás pillanatáig meg is tudtak őrizni. Négy másodperccel a vége előtt az egri Varga II. Zsoltot cserével végleg kiállították. Az előnyben játszó vendégek közül a német Oeler, 1 másodperccel a vége előtt egyenlített, pontot mentve a fővárosi piros-kékeknek. Az angyalföldiek érthetően örültek a pontmentésnek, a másik oldalon viszont kevesebb volt a megkönnyebbült arckifejezés.
Bajnokit legközelebb november 17-én játszik a ZF, akkor a Szenteshez utaznak. Előtte azonban 14-én a görög Vouliagmeni ellen, idegenben lesz fellépése Gerendás György és Tóth Kálmán együttesének.
A másik egri OB I-es csapat, az EKF-EgerFood-Imola november 20-án szintén a Szentessel játszik, de hazai pályán.
Közben az idei Komjádi kupa sorozat is elkezdődik. A játéknapok november 18 és 25. A ZF-Eger fiataljai az Újpesttel, a főiskolások pedig a Debrecennel mérkőznek a legjobb nyolc közé jutásért.

Hétközi fordulót tartottak a férfi vízilabda OB I-ben. A ZF-Eger az OSC-t fogadta a Bitskey uszodában, míg a főiskolások Pécsett szerepeltek. Itthon 22-3-as győzelem született, míg Pécsett a házigazdák nyertek két góllal.

A ZF-Egernél csak Biros kapott pihenőt, ezzel szemben a másik oldal éppen a legjobbjait hagyta otthon. A dolog lényege, hogy azokat a játékosokat, akiknek majd szombaton, szintén Egerben, de az EKF ellen kell alsóházi rangadón bizonyítani, Becsey Péter, az OSC trénere kihagyta a szerdai keretből. A házigazda ZF-Egert ez nem nagyon zavarta. Módszeresen lőtték Semanék a gólokat. A félidőben 11-1 volt az állás. A folytatásban is hasonló intenzitással lőtték a csapatok a gólokat. 22-3-ra győzött Gerendás György együttese, vagyis egy újabb bajnoki-edzőmeccsen vannak túl az egriek.
Szombaton Kaposváron játszanak Chilkóék. Közben Pécsett két góllal, 11-9-re kikapott az EKF. A főiskolások szombaton 19:30-tól épp az OSC-vel mérkőznek, amelyben már az itt még pihentetett játékosok medencébe szállnak majd.

A férfi vízilabda csapatok nemzetközi kötelezettsége és a késői bajnoki szezonkezdés miatt is kedden játszották a honi első osztály második fordulójának több mérkőzését. Az újonc egri főiskolások a második ZF-Eger után a bajnok Vasast fogadták a Bitskeyben, míg a ZF-Eger Pécsre utazott.

Földi László, a Vasas edzője nyilatkozta azt az EKF elleni keddi, egri mérkőzés után, hogy furcsa volt ilyen kevés néző előtt Egerben játszani. Azért azt ne feledjük, hogy a több mint 400 néző így is a forduló legnagyobb nézőszáma volt. Az újonc főiskolások a tavalyi bajnok Vasassal szemben – csakúgy, mint három nappal korábban a második ZF-Eger ellen – jól helytálltak. Az első negyedben 3-3 után tudta csak magához ragadni a kezdeményezést az angyalföldi gárda. Utána hasonlóan alakult a mérkőzés, mint az első fordulóban, majdnem gólra pontosan. Most is 8 gólt lőttek a főiskolások, míg a Vasas részéről 14 válasz érkezett.
A ZF-Eger ugyanakkor Pécsett vendégeskedett Szécsi és Biros nélkül. Gerendás György és Tóth Kálmán együttese remekül védekezett. A házigazda pécsiek csak kétszer vették be az egri kaput, míg elől a ZF-támadók kilencszer voltak eredményesek. A következő bajnoki forduló egy hét múlva, szerdán lesz, amikor az EKF Pécsett, míg a ZF-Eger itthon, az OSC ellen játszik. Közben szombaton a ZF Bajnokok Ligája-találkozón a német Hannover együttesével mérkőzik hazai pályán.

Történelmi mérkőzést játszottak egymással szombaton a Bitskey uszodában a ZF-Eger és az EKF-EgerFood-Imola férfi vízilabda csapatai. A 107 éves honi első osztályú bajnokság történetében először fordult elő, hogy egy vidéki város két különböző csapata bajnoki meccsen egymás ellen mérkőzött. A városi derbit a ZF-Eger nyerte hét góllal.

Olyan már többször is volt, hogy a város különböző vízilabda csapatai egymás ellen mérkőztek, de olyan még nem, hogy mindezt a magyar bajnokság legmagasabb osztályában, az OB I-ben tették volna. A Magyar Vízilabda Szövetség – miután kiderült, hogy az egri főiskolások indulnak a legjobbak között – rögtön az első fordulóban összesorsolta a két egri csapatot, két egri játékvezető, Marosvári Attila és Madarasi Attila közreműködésével. A főiskolások korábban, a Magyar Kupa-selejtezőben már találkoztak a ZF-fel, akkor 12-1-re kaptak ki. Most a kéksapkás EKF kezdte a gólgyártást. Jakab Dániel nyitotta a gólok sorát, sőt, Bundschuh szabálytalansága után büntetőből Molnár találatával már 2-0 volt a főiskolásoknak. 3-3-ig tartotta a lépést az OB I-es újonc, utána meglépett a tavalyi bajnokság második helyezettje, így 15-8-ra, a papírformának megfelelően nyert a ZF-Eger.
Kedden mindkét csapat bajnokit játszik. Az EKF a tavalyi bajnok Vasast fogadja a Bitskeyben 19:30-tól, a ZF-Eger pedig Pécsett játszik 18 órától. Gerendás György együttese szombaton pedig már Bajnokok Ligája-találkozón a német Hannovert együttesével mérkőzik hazai pályán.

Vízilabdás vidéki városi derbik

1922. július 26. Bárány uszoda
Egri TE – MOVE Egri SE 6-1
Az első, Eger – Eger mérkőzés a vidékbajnokság keretében

1930
Debreceni EAC – Debreceni UE
Az első vidéki városi derbi az Országos Bajnokságban (OB II Dunáninneni-csoport) Debrecenben volt

1936. július 16., csütörtök, Bárány uszoda
MOVE Egri SE – Egri TE 7-0
Az első városi rangadó az OB I/B-ben

Az eddigi egri városi rangadók résztvevő csapatai:
- Egri TE
- MOVE Egri SE
- Egri Vízmű SC
- EKF-EgerFood-Imola
- ZF-Eger

Hat távozó mellett egyelőre öt új igazolásról számoltak be a férfi vízilabda OB I-ben először szereplő EKF-EgerFood-Imola szezon előtti sajtótájékoztatóján. A bajnokság előtt Magyar Kupa mérkőzésen mutatkozik be a csapat. Mivel mindkét OB I-es egri együttes azonos csoportban szerepel, ezért ha a szövetség is belegyezik, akkor szeptember 20-án, csütörtökön Egerben játsszák a ZF-Eger – EKF mérkőzést.

– Június 9-e, az OB I/B-s bajnokság megnyerése óta ostromoltak bennünket az újságírók az idei szezonnal kapcsolatban. A lényeg, minden akadály elhárult, hogy a csapat az OB I-ben, a legjobbak között induljon – mondta Tóth Péter, a cs

Úgy tűnik, elhárultak az adminisztratív akadályok az Eszterházy Károly Főiskola vízilabda csapatának OB I-es indulása előtt. A klub megegyezett a Miskolci Sportiskolával, akik a szerepléshez szükséges utánpótlás csapatokat biztosítják a következő szezonra. Az első forduló, október 13-án ZF-Eger – EKF összecsapással, vagyis városi derbivel kezdődik.

A Magyar Vízilabda Szövetség közzétette a 2012/13-as szezon sorsolását. Ebben már az első fordulóban Eger-Eger, vagyis ZF-Eger – EKF összecsapást láthatnak a nézők a Bitskey uszodában. Az elmúlt szezon OB I/B-s bajnokának, az EKF-EgerFood-Imolanak az indulását korábban utánpótlás csapatok, vagy 2 millió forint befizetéséhez kötötte az MVLSZ. A főiskola megállapodott a Miskolci Sportiskolával, akik ifjúsági, serdülő és gyermek csapatukat az új szezonban a EKF utánpótlás együtteseiként szerepeltetik az országos bajnokságban, így a nagycsapatnak lehetőség nyílt az OB I-es indulásra. Az Eszterházy Károly Főiskola támogatja a csapatot, de a szezon nyugodt teljesítéséhez további támogatókra van szükség. Mint azt Tóth Péter, az EKF edzője kérdésünkre elmondta, a keret még nem teljes. Szeretnének erősíteni a rajtig. A felkészülést július 30-án kezdte a csapat. Szeptember 1-2-án Kaposvárott szerepelnek felkészülési tornán a Honvéd, a Pécs és a házigazdák társaságában, majd a Magyar Kupa-sorozat következik. A bajnoki rajt október 13-án azonnal egy városi derbivel kezdődik: a tavalyi OB I ezüstérmese, a ZF-Eger az elmúlt szezon OB I/B-s bajnokával, vagyis az EKF-EgerFood-Imolával mérkőzik.

A Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének döntése értelmében a 2012/13-as szezonban az OB I-ben indulhat a másodosztály bajnoka, az egri Eszterházy Károly Főiskola – olvasható a szakszövetség közleményében. A főiskolás klub indulása – egyelőre – mégis kérdéses.

Az egri főiskolások a Kecskemét elleni döntő visszavágójának lefújása után önfeledten – és joggal – ünnepeltek a Bárány uszodában: megnyerték a 19 csapatos OB I/B, vagyis a másodosztály küzdelemsorozatát. Ezzel jogot szereztek arra, hogy a következő szezonban a legjobbak között – a ZF-Egerrel, a másik egri csapattal együtt, egy osztályban – az OB I-ben szerepeljenek.
A szövetség elnökségének szűkszavú közleményében most csak a lehetőségről, nem a konkrét indulásról szólnak.
A történet innentől viszont olyan, mint egy sokismeretlenes egyenlet. A nevezés feltétele többek között három korosztályos – gyermek, serdülő és ifjúsági – csapat szerepeltetése az országos utánpótlás bajnokságban. Főiskolás csapatként ilyen nincs az EKFSC-nek, ezért korábban hivatalosan is kérték a szövetséget, tekintsenek el ettől az opciótól. A klubok 2 millió forintért „válthatnak meg” egy-egy korosztályt. Az MVLSZ az egriek esetében a 6 millió forint helyett egyszeri 2 millió forintban állapította meg az utánpótlás csapatok kiváltását. Ez még így is sok. A főiskolásoktól kapott információ szerint még keresik a megoldást, hogy az ősszel kezdődő szezonban ők is ott legyenek a legjobbak között.
A szövetség tervei alapján idén már 14 csapatos lenne az OB I, hiszen a kieső Pécs és az OB I/B bajnoka, vagyis az egri Eszterházy Károly Főiskola csapatán kívül a magyar junior válogatott is ott lenne a mezőnyben.

A férfi vízilabda OB I-ben a hétvégi dupla fordulót hibátlan mérleggel hozta a ZF-Eger együttese, pedig pénteken az addig veretlen Szolnoknál indult a sorozat. Azt a meccset 10-9-re nyerte az Eger, majd szombaton, hazai pályán 18-6-ra győztek a Szentes ellen.

A szolnoki győztes meccs után a cserével végleg kiállított Varga II. Zsoltot eltiltották, így ő a szabály szerint bár be volt írva a jegyzőkönyvbe, nem játszhatott, illetve Eb-selejtezőn, a szlovák válogatottal érdekelt Lukás Seman kapott még felmentést erre a meccsre. Újoncként Homa András mutatkozhatott be a felnőttek között, a kapuban pedig Bisztritsányi kezdett.
A hátsó régióba tartozó Szentes ellen könnyed, gólgazdag meccset várt mindenki az egriektől. Így is indult a találkozó, az első vendéggólt 4-0-s egri vezetést követően, a korábban Egerben is játszó Weszelovszky László lőtte. A hazaiaknál többen első góljaikat lőtték az új bajnoki szezonban, így a duplázó Binder, a négy találatig jutó Chilkó Márton, vagy éppen a Főiskola OB I/B-s csapatában már többször is eredményes Lőrincz Bálint. A japán idegenlégiós, a három gólos Naganuma Acusi is kitett magáért.
Közben – áttételesen – Mexikóban, a guadalajarai Pán Amerikai játékokon is termeltük a gólokat, hiszen a ZF-Eger kanadai légiósa, Kevin Graham hazája válogatottjával a döntőbe jutott, ahol bár kikaptak, de Kevin lett a torna gólkirálya, és nem mellesleg ezüstérmes a kontinensviadalon.
A kevés ellenállást tanúsító Szentes ellen a végén 18-6-ot mutatott az eredményjelző.
Ez a hétvége a Magyar Kupa jegyében zajlik majd. A legjobb négy közé kerülésért a BVSC ellen kell játszani: pénteken a Szőnyi úton, szombaton 18 órától pedig a Bitskeyben.
A következő héten, szerdán Szegeden játszanak Szécsiék a Bajnokok Ligája második fordulójában, majd szombaton Magyar Kupa elődöntő, vasárnap pedig Magyar Kupa döntő lehet az egriek következő programja. Legközelebb bajnokin, november 19-én, hazai környezetben, a Kaposvár ellen szerepelnek Binderék.

Vodafone Férfi OB I, 6. forduló
Eger, Bitskey uszoda, 300 néző. 2011. október 29.
ZF-Eger – Bodrogi Bau CS&K Szentesi VK 18-6 (4-2, 5-3, 5-1, 4-0)
Vezette: Horváth Márk, Vogel Gábor
Eger: Bisztritsányi – Naganuma 3, Binder 2, Biros, Hosnyánszky 1, Mezei 2, Gerritse 2. Cs.: Lőrincz 1, Kovács G. 2, Chilkó 4, Bundschuh 1, Homa. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Szentes: Bálint – Szőke Sz., Józsa, Weszelovszky 4 (2/2), Németh D., Lázár 1, Szabó Z. Cs.: Sciortino (kapus), Csacsovszky, Werner, Araczki, Tóth P., Nagy M. 1, Nacsev. Edző: Lukács Dénes.

Gól – emberelőnyből: 15/13. ill. 7/4.
Ötméteresből: 0, ill. 2/2.
Kipontozódott: Araczki a 22., Lázár a 27. percben.

Következik:
Magyar Kupa negyeddöntők:
1. mérkőzés – Budapest, Szőnyi u., 2011. november 4., péntek, 20:00: BVSC-Zugló – ZF-Eger
2. mérkőzés – Eger, Bitskey uszoda, 2011. november 5., szombat, 18:00: ZF-Eger – BVSC-Zugló

Két elvesztett mérkőzés után ismét nyert a ZF-Eger női OB I-es vízilabda csapata. Ezúttal a Középszakaszban eddig pont nélküli BVSC-t sikerült egy góllal legyőzni.

A Középszakasz hat csapata, vagyis a felsőház együttesei közül a táblázat szerint a BVSC a leggyengébb, eddig a rájátszásban még nem szerzett pontot. Intő jel lehetett viszont a hazaiaknak, hogy az elmúlt két fordulóban mindkétszer vesztesen hagyták el a medencét Somhegyiék: a Dunaújvárostól egy, míg a Szegedtől két góllal kaptak ki, vagyis oda az addigi 100 százalékos teljesítmény.
Az elején nem volt sok baj az emberelőnyös helyzetekkel. Antal Dóra mellett akcióból Pengő és Somhegyi is eredményes volt. A harmadik negyed után viszont már a nagyobbnál-nagyobb helyzet sem volt elég a góllövéshez. Szenvedett az egri csapat. Közben a BVSC 5-5-nél utolérte az egrieket. Czigány Dóra üresbe úszása meghozta a győztes gólt, de ehhez az egygólos sikerhez az is kellett, hogy Gangl Edina megint jól védett, büntetőt is fogott. Elől mindenki a másiktól várta a támadások befejezését, így pedig nehéz gólt lőni.
Ezen a héten három mérkőzést játszanak a lányok. Szerdán a LEN-kupa elődöntős Szentes ellen idegenben, szombaton és vasárnap pedig hazai pályán a brit válogatott következik.

A férfi vízilabda OB I-ben dupla fordulót rendeztek a hétvégén. Pénteken az OB I-es újonc Debrecen gárdáját fogadta a ZF-Eger, majd szombaton a Szolnok következett idegenben. A hétvégi mérleg egy-egy győzelem és döntetlen.

Újabb történelmi meccs, ezúttal az OB I-es újonc Debrecen ellen, akik az Angyalföldi Sportiskolához hasonlóan idén mutatkoztak be legjobbak között. Gerendás György betegség miatt hiányzott, de Feltham és Kovács Gábor is kihagyta ezt a meccset. A jó hangulatról a két csapat szurkolótábora gondoskodott. Bár az első gólt a vendégek orosz idegenlégiósa, Alekszej Bugajcsuk lőtte, Hosnyánszkyék gyorsan fordítottak 4-1-re. A félidőben, többek között a korábban Egerben is szereplő Decker Attila jó védéseinek köszönhetően még 5-3 volt az állás sőt, az utolsó negyed elején Apanaszenko ejtésével feljött 7-5-re a hajdúsági csapat. Innen sikerült megnyugtató előnyt szerezni és nyerni 10-6-ra. A Debrecen derekasan helytállt, nálunk viszont még többször is akadozott a gépezet.
Másnap, Szolnokon aztán már homokszem is került ebbe a gépezetbe. 7-7-es döntetlen lett a végeredmény. Egyszer, a harmadik negyedben vezetett egy góllal az Eger, egyébként végig Biroséknak kellett az eredmény után futniuk. Szerdán 17 órától Euroliga csoportmeccsen lehet javítani hazai pályán a horvát JUG Dubrovnik ellen.
A 21 éven aluliaknak kiírt Komjádi-kupában már a legjobb 4 között az Eger. Hét közben mindkét Vasas elleni mérkőzést lejátszották a fiúk, akik kettős győzelemmel jutottak be az elődöntőbe.

Férfi OB I., Alapszakasz, 6. forduló. 2010. november 26.
Eger, Bitskey uszoda, 500 néző. V.: Petik András, Pásztor Antal
ZF-Eger – Debrecen Fujitsu 10-6 (4-2, 1-1, 2-1, 3-2)
Eger: Szécsi – Hegedüs 1, Hosnyánszky 4 (2/2), Binder 1, Biros 1 (1/0), Graham 1, Kis G. Cserék: Varga II. Zs. 2 (1/1), Bundschuh, Sántavy, Kotszidisz, Petrovai, Takács. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Debrecen: Decker A. – Halek 1, Simon, Zufal, Bugajcsuk 3, Apanaszenko 1, Dunca 1. Cserék: Kárteszi, Szöllősi, Kelemen. Edző: Gyöngyösi András.
Gól – emberelőnyből: 3/1, ill. 4/2.
Ötméteresből: 4/3, ill. 0.
Kipontozódott: Simon (27. p.)
Kiállítva – cserével végleg: Graham (13. p.), Halek (13. p.)

Férfi OB I., Alapszakasz, 7. forduló. 2010. november 27.
Szolnok, 200 néző. V.: Horváth Csaba, Székely Balázs
Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP – ZF-Eger 7-7 (1-1, 2-1, 2-3, 2-2)
Szolnok: Gárdonyi – Kovács O. 1, Regős 1, Pásztor, Császár, 1 Marnitz 1, R. Gerogescu 3 (1/1). Cserék: Mezei, Gerritse, Bálint, Süveges. Edző: ifj. Cseh Sándor.
Eger: Szécsi – Hegedüs, Hosnyánszky, Bundschuh, Biros 1 (1/1), Graham 1, Kis G. 1. Cserék: Sántavy, Petrovai, Kovács G. 1, Varga II. Zs. 2, Kotszidisz, Binder 1. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Gól – emberelőnyből: 7/2. ill. 8/2.
Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1.
Kipontozódott: Süveges (20. p.)
Kiállítva – cserével végleg: Hosnyánszky (2. p.), Varga II. Zs. (32. p.)

Következik:
Euroliga, legjobb 16 között, D-csoport, 2. forduló
Eger, Bitskey uszoda, 2010. december 1., szerda, 17:00
ZF-Eger – VK JUG CO Dubrovnik

A férfi vízilabda OB I-ben az egriek és a szegediek hétvégi Euroliga kötelezettsége miatt az ötödik fordulóból keddre előre hozták a két csapat egymás elleni találkozóját. Az egriek végig vezetve 9-7-re nyertek Szegeden. A csapat pénteken utazik Spanyolországba, ahol szombaton a spanyol bajnok Barceloneta ellen kezdik a csoportkör küzdelmeit.

Az idei első, Szeged elleni bajnoki rangadóra a korábban pihenőt kapó játékosok, így Szécsi, Kis Gábor és Binder is csatasorba állt. A jó egri kezdés – mint kiderült – meghatározó volt a végeredményre. Az első negyed után 4-1-re, a félidőben pedig már 6-2-re vezetett az Eger. A végén csak kozmetikázni tudott az eredményen a Szeged, akik az Egerhez hasonlóan a hétvégén Euroliga mérkőzésen szerepelnek. 9-7-re nyerték Kovács Gáborék idei első komoly tétmérkőzésüket. Mint azt Gerendás György, az egriek szakvezetője elmondta, a többgólos egri vezetés ellenére így is sok helyzet kimaradt.
A hibák kijavítására, a csapatjáték további összecsiszolására máris itt egy újabb komoly mérkőzés. Csütörtökön este utolsó hazai edzését tartotta a csapat, ugyanis szombaton az Euroliga D-csoportjában, az első fordulóban a spanyol bajnok Barceloneta lesz az ellenfél, idegenben.
Egy biztos, nem lesz könnyű mérkőzés, nem szabad lebecsülni a spanyolokat, akik tavaly csoportelsőként jutottak be a legjobb nyolc közé. Idegenben legyőzték a montenegrói bajnokot, döntetlent játszottak a Mladost Zágrábbal. Öt válogatottjuk van, itt játszik az egriek régi ismerőse, Alexandar Csirics is. A katalánok a városi rivális Natació Barcelona elleni rangadóval készültek, ami 8-8-as döntetlen eredményt hozott.

Férfi OB I., Alapszakasz, 5. forduló. 2010. november 9.
Szeged, Újszegedi sportuszoda, 300 néző. V.: ifj. Juhász György, Székely Balázs
Szeged Beton VE – ZF-Eger 7-9 (1-4, 1-2, 3-2, 2-1)
Szeged: Baksa – Török, Somogyi 2, Vindisch 1, Komlósi, Kiss Cs., Molnár T. 2 (1/1). Cserék: Kayes 1, Younger, Varga P. 1, Busila. Edző: Kásás Zoltán.
Eger: Szécsi – Hegedüs, Hosnyánszky 1, Bundschuh 2, Biros 1, Graham 2, Kis G. 1. Cserék: Binder, Feltham, Varga II. Zs. 1, Kovács G. 1, Sántavy, Kotszidisz. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 4/1.
Ötméteresből: 1/1, ill. 0.
Kipontozódott: Feltham (30. p.)

Division Honor, 4. forduló. 2010. november 9.
Barcelona, Sant Sebastià uszoda
CNA Barceloneta – CN Barcelona 8-8 (2-2,1-3, 5-1, 0-2)
CNA Barceloneta: Daniel López, Josip Vrlic, David Martín, Aleksandar Ciric 1, Albert Español 3, Marc Minguell 1, Adrià Delgado 1, Xavier Vallès 1, Francisco Fernández 1, Marc Roca, Rubén de Lera. Edző: Santi Fernández
CN Barcelona: Iñaki Aguilar, José Ramón Díaz, Gerard Reixach, José Javier Bustos, Robert Maitland, Szirányi Balázs 1, Joel Esteller 2, José Rodríguez, Iván Pérez 1, Pere Estrany 1, Blai Mallarach 2, Tomás Bruder 1. Edző: Toni Esteller

Következik:
Euroliga, legjobb 16 között, D-csoport, 1. forduló
Barcelona, Sant Sebastià uszoda, 2010. november 13., szombat, 11:45
CNA Barceloneta – ZF-Eger

A D-csoport másik összecsapásán horvát házi rangadó lesz: vasárnap a JUG Dubrovnik fogadja a Primorje Rijekát, Varga Dénes és Varga Dániel együttesét.

A férfi vízilabda OB I-ben két felvezető jellegű mérkőzésen van túl a ZF-Eger együttese. Vargáék pénteken Budapesten nyertek 10 góllal az OSC ellen, majd másnap, az első hazai meccsen kilenccel verték az OB I/B-ből bajnokként felkerülő Angyalföldi Sportiskolát.

A 105. férfi OB I 13 csapattal indult, mivel az OB I/B-s bajnok Angyalföldi Sportiskola vállalta a legjobbak közötti indulást és az OB II bajnoka, a Debrecen is egy osztályt kihagyva – kérésükre – az OB I-ben indul. Az elmúlt évek menetrendjéhez hasonlóan a komoly rangadók előtt könnyebb ellenfeleket kaptak a nagycsapatok. Az egriek az első fordulót, ellenfél híján kihagyták, majd sorrendben az Újpest, valamint az elmúlt hétvégén az OSC és az OB I-es újonc Angyalföldi Sportiskola következett. A lilákat 17-7-re, míg az orvosegyetemistákat 14-7-re győzték le Vargáék. A Vasas II-nek is nevezhető ASI volt az első hazai ellenfél, akik ellen már az első negyedben megnyugtató, 7-1-es előnyt szorgoskodtak össze az egriek. A Szécsit, Kis Gábort és Bindert nélkülöző csapat 14-5-re nyert.
Ez a hét már jóval komolyabb lesz. Kedden, 18 órától az ötödik fordulóban a Szeged lesz az ellenfél Szegeden, majd szombaton az Euroliga legjobb 16 csapata között, a csoportkör első meccsén a spanyol bajnok Barceloneta következik. Az Euroliga D-csoportjában a spanyolokon kívül a Varga-testvéreket a soraikban tudó Rijeka és a JUG Dubrovnik a további ellenfél.

A férfi vízilabda OB I. pénteki rangadóján egygólos egri siker született a Bitskey uszodában. Az egriek két és fél perc alatt három gólt lőve fordítottak a Szeged ellen.

A szegediek az elmúlt hetekben adósak maradtak az eredményes játékkal, így a hatodik helyről várták a hétvégi folytatást. A Tisza-partiak szakvezetése éppen ezért jó játékot és szegedi pontot, pontokat remélt az egri fellépéstől, bár utoljára hét éve (2002. december 6., Eger-Szeged 5-7) nyert a Bitskeyben a Szeged Beton együttese. Hazai oldalon Gerendás Györgynek és Tóth Kálmánnak annyival könnyebb volt a helyzete, hogy Birosék eddig csak a Honvédtól kaptak ki a bajnokságban, itthon a tavalyi bajnok Vasast is megverték. A műtét után még pihenőjét töltő Szécsi Zoltán kivételével mindenki bevethető volt a hazaiaknál.
Török Béla kapufája után Varga lövését Baksa segítette be a saját kapujába, ezzel vezetett 1-0-ra az Eger. A középkezdés után buta gólt kaptunk, Vindischre senki sem figyelt, Varga és Feltham későn indult blokkolni – 1 -1. Néhány perccel később a szegediek csapatkapitánya, Molnár Tamás átlövésből volt eredményes. Pattintott lövését Valics csak beljebb tudta segíteni. Ezzel már a vendégek vezettek 2-1-re. A következő három percben több ziccer is kimaradt, viszont a Molnár ellen megítélt büntetőt Biros belőtte, majd egy támadással később Varga falba beadott labdáját Bárány segítette be a szegedi kapuba. Az egygólos vezetést nem sikerült megőrizni, mert 6 mp-cel a negyed vége előtt a román válogatott Busila távoli bombája vágódott be a kapunkba, így 3-3-mal ért véget az első negyed.
A második játékrészben Hegedüs és az új-zélandi Kayes emberelőnyös góljai mellett Vargának volt egy szép találata. Biros mesterien tálalta a labdát játékostársa elé, aki Baksa mellett higgadtan helyezett a kapu hosszú oldalába. Ebben a játékrészben több kihagyhatatlannak tűnő helyzet maradt ki, elsősorban egri oldalon, de a szegediek sem panaszkodhatnak. Komlósi lesre úszott a kapunk előtt, ráadásul emberelőnyben, ami azért jóval ritkább a vízilabdában, mint például labdarúgásban.
A sok kimaradt helyzet a harmadik játékrészben bosszulta meg magát. Busila újabb átlövése még az egyenlítést jelentette, de Somogyi és Vindisch találataival már kettővel, 7-5-re ment a Szeged.
Az utolsó negyed volt a hab a tortán. Nem játszott jól az Eger, de mentek előre a játékosok. Bárány sokadik próbálkozása gólt eredményezett, de a következő támadás végén újra kettővel vezetett a Szeged. Már csak hét másodperc volt hátra a támadásból. Egyedül az új-zélandi Kayes maradt a kapunk előtt. Somogyi beadta, Kayes pedig – Vargával a nyakán – belőtte; három perccel a vége előtt 8-6-ra vezetett a Szeged! Amit ezután következett, arra biztosan emlékeznek majd a szurkolók. Alig két perc alatt kétgólos hátrányból egyenlített az Eger, sorrendben Kovács Gábor és Aaron Feltham találataival, majd 28 másodperccel a vége előtt egyéni akcióból a meccs legeredményesebb játékosa, a három gólig jutó Varga II. Zsolt mattolta Baksát. A végén még előnyben játszhatott a Szeged, de Somogyinak 11 másodperccel a vége előtt ellőtt labdáját kifejelte Valics. 9-8-ra nyert az Eger.
A pénteki, Szeged elleni nagy derbit hasonló rangadó követte vasárnap a listavezető, eddig pontot sem vesztő FTC otthonában. Gerendás György és Tóth Kálmán együttese 6-6-os döntetlent játszott a Népligetben, így tartják második helyüket a tabellán. Szerdán, hazai pályán Euro-Interliga mérkőzés következik a Nagyvárad ellen, majd szombaton a jelenleg negyedik, az előző fordulóban a Honvéddal döntetlent játszó Szolnokot fogadjuk.

Férfi vízilabda OB I., Alapszakasz, 5. forduló.
Az Eger 1359. bajnoki mérkőzése, a 90. Eger-Szeged találkozó
Az Eger 5. Euro-Interliga mérkőzése
Eger, Bitskey uszoda, 1200 néző. 2009. december 4. V.: Kun György, Kiszelly Gábor
ZF-Eger – Szeged Beton VE 9-8 (3-3, 2-1, 0-3, 4-1)
Eger: Valics – Sántavy, Graham, Bárány 2, Varga II. Zs. 3, Feltham 1, Biros 1 (1/1). Cs.: Erdélyi, Kovács G. 1, Hegedüs 1, Binder, Bundschuh, Hárai. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Szeged: Baksa – Török, Lehmann, Vindisch 2 (1/1), Komlósi, dr. Molnár 1, Juhász. Cs.: Ágner, Busila 2, Kuncz, Somogyi 1, Kayes 2. Edzők: Kásás Zoltán, Juhász György.
Gól – emberelőnyből: 8/3. ill. 8/3.
Ötméteresből: 1/1. ill. 1/1.
Kipontozódott: dr. Molnár (27. perc)

A forduló további eredményei:
FTC Fisher Klíma – Bodrogi Bau-IOS-Szentesi VK 15-7
Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC – BVSC-Zugló-Atlantis Casino 12-7
Orvosegyetem SC – Pécsi Vízmű PVSK-Füszért 7-8
TEVA-VasasPlaket – UNIQA-UTE 19-6
Szabadnapos: Domino-Honvéd

Férfi vízilabda OB I., Alapszakasz, 9. forduló.
Az Eger 1360. bajnoki mérkőzése
Az Eger 6. Euro-Interliga mérkőzése
Budapest, Népliget, 500 néző. 2009. december 6. V.: Bors László, Füzesi Zsolt
FTC Fisher Klíma – ZF-Eger 6–6 (1–3, 4–0, 1–2, 0–1)
FTC: Jászberényi – Mátyás, Balatoni 1, Tóth M. 1, dr. Steinmetz B. 1, Dunca 1, Weszelovszky 2. Cs.: R. Georgescu, Máthé, Babay, Tóth B., Czigány. Edző: Godova Gábor.
Eger: Valics – Sántavy, Graham 1, Biros 1 (1/0), Feltham, Varga II. Zs. 1, Bárány 1. Cs.: Hegedüs 2, Erdélyi, Kovács G., Binder, Bundschuh, Hárai. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 9/2.
Ötméteresből: 0, ill. 1/0.
Kipontozódott: Mátyás (29. perc)
Sárga lap: Gerendás György (11. perc), Godova Gábor (32. perc)

A forduló további eredményei:
BVSC-Zugló-Atlantis Casino – Bodrogi Bau-IOS-Szentesi VK 11-11
Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC – Domino-Honvéd 7-7
Orvosegyetem SC – Szeged Beton VE 5-7
Pécsi Vízmű PVSK-Füszért – UNIQA-UTE 7-7
Szabadnapos: TEVA-VasasPlaket

A bajnokság állása
1. FTC Fisher Klíma 9 8 1 0 92-60 25
2. ZF-Eger 8 6 1 1 78-56 19
3. TEVA-VasasPlaket 8 6 1 1 109-50 19
4. Szolnoki Főiskola 8 4 3 1 77-54 15
5. Szeged Beton 8 4 2 2 70-52 14
6. Domino-Honvéd 8 4 1 3 70-60 13
7. Pécsi Vízmű PVSK 8 2 2 4 58-78 8
8. BVSC- Zugló 8 1 1 6 58-97 4
9. Szentesi VK 9 1 1 7 58-113 4
10. UNIQA-UTE 8 1 1 6 57-91 4
11. OSC 8 1 0 7 65-81 3
Megjegyzés: azonos pontszám esetén nem a gólkülönbség, hanem az egymás elleni eredmény a döntő

Következik:
Euro-Interliga
Eger, Bitskey. 2009. december 9. szerda, 18:30
ZF-Eger – CSM Frigoconti Oradea (ROU)

OB I.
Eger, Bitskey. 2009. december 12. szombat, 19:00
ZF-Eger – Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC