[ml-adverts location=fejlec]
Tags Posts tagged with "női NB II"

női NB II

A női röplabda NB II Keleti-csoport rájátszásának utolsó fordulójában az Agria RC-EVSI – Miskolc mérkőzés döntött a bajnoki címről. Amelyik csapat győz, az lesz az első és játszhat a Nyugati-csoport bajnokával az NB I-be jutásért. A bajnokságban korábban kétszer is az Eger nyert, a legfontosabb mérkőzésen viszont most a Miskolc győzni tudott Egerben. Az Agria RC-EVSI így a második helyen zárt a Keleti-csoportban.

Ismét Eger – Eger mérkőzést, vagyis városi derbit rendeztek a női röplabda NB II-ben. Ősszel öt szettben, most viszont három játszmát követően nyert a Grape Vital SE Eger. A bajnokság március elején folytatódik.

Ez olyan meccs volt, ahol biztos, hogy Eger győz – a női röplabda NB II-ben városi derbi volt a hétvégén. Az alapszakasz második körének zárásaként ezúttal a Grape Vital volt a pályaválasztó. A találkozó helyszíne az EKF Gyakorló Bartók téri iskolájának tornaterme volt. A két csapat első, őszi mérkőzésén az itt narancs mezben játszó Grape Vital nyert 3-2-re. Ezen az összecsapáson az összeszokottabban mozgó hazaiak nem sok esélyt hagytak az Agriának. Izsákék mindhárom szettet könnyedén nyerték 15, 19 és megint 19 pontot engedélyezve a VIKSZ Agria RC Egernek.
Ezzel eldőlt, hogy a harmadik kör előtt a Grape Vital a hetedik, a VIKSZ Agria pedig a nyolcadik, utolsó a Keleti csoportban.
A harmadik kör sorsolása március 3-án lesz. Az eredmények ismeretében a nyolcadik VIKSZ Agria RC Eger valószínűleg Szegeden, a hetedik Grape Vital pedig Debrecenben kezd.

A női röplabda NB II-ben újoncok összecsapása volt a hétvégén Egerben, vagyis a Grape Vital Eger az Eötvös Debrecent fogadta. A hazaik a második játszmában álltak a legközelebb a szettgyőzelemhez. Hasonlóan a debreceni mérkőzéshez most is 3-0-ra nyert az Eötvös csapta.

Kovács Lili és Jékli Boglárka betegség, míg Mérkőy Viktória edzéskihagyás miatt hiányzott a Grape Vital Eger együtteséből. A másik oldalon minden játékosára számíthatott Szombathy András edző. Az őszi, első mérkőzésen 3-0-ra nyert Debrecenben az Eötvös, de már ott is sikerült az elmúlt szezon Hajdú-Bihar megyei bajnokát megszorongatnia az egrieknek. Ez a szoros eredmény már az első játékrészben megvolt, 19-re nyert a Debrecen, de a másodikban sokáig az Eger vezetett. A végén 23 pontról fordított ás győzött a vendégcsapat. A harmadik szettben 23-11-es Eötvös vezetésnél jött egy kisebb hullámvölgy, de végül azt a játékrészt is nyerték a vendégek 25-18-ra, vagyis ismét 3-0 volt a Debrecennek.
A VIKSZ Agria RC Eger ezzel szemben 3-2-re nyert Gödöllőn és a Grape Vitalhoz hasonlóan 4 pontjuk van. Idén még egy fordulót játszanak a csapatok. A VIKSZ Agria RC Eger Szegedre, a Grape Vital SE Eger pedig Hajdúböszörménybe utazik.

A hetedik fordulóig kellett arra várni, hogy a női röplabda NB II-ben városi rangadót játszanak egymással az egri csapatok. Az első találkozón „vendégsiker” született: 3-2-re nyert a Grape Vital Eger a VIKSZ Agria RC Eger ellen.

Röplabdában is megvalósult ugyanaz, ami a korábban a labdarúgásban, kosárlabdában és vízilabdában már megtörtént Egerben: a Nemzeti Bajnokság valamelyik osztályában városi rangadót játszottak egymással az egri csapatok. A 8. VIKSZ-Agria RC Eger a 7. Grape Vital SE Egert fogadta a Neumannban. A mérkőzés első részében a narancs mezes Grape Vital Eger irányította a játékot és bár szoros volt az első két szett, 25-21-re és 27-25-re a vendégek nyerték az első két játékrészt. A folytatásra feljavult a VIKSZ Agria RC Eger, a következő két játszma az agriásoké lett 21, illetve 22 pontot engedélyezve az ellenfélnek. A kevesebbet rontó Grape Vital 15-9-re nyerte az ötödik szettet, vagyis 3-2-re győztek Sulyok István tanítványai.
A hétvégén kezdődik az alapszakasz második köre. A VIKSZ Agria RC Eger a Tiszavasvárit fogadja, míg a Grape Vital SE Eger az éllovas Szegedhez utazik.

Az idei bajnokságban nincs szerencséje az ötszettes mérkőzésekkel a VIKSZ-Agria RC Eger női NB II-es röplabdásainak. Legutóbb hazai pályán kaptak ki 3-2-re a szegedi egyetemistáktól.

A vizsgaidőszak, betegségek, sérülések miatt jelentősen felforgatott kerettel volt kénytelen felállni a VIKSZ-Agria RC Eger együttese a szegedi egyetemisták elleni hazai mérkőzésre. Az NB II Keleti-csoportban utolsó hazaiak elég régen, három hónappal ezelőtt, a Tiszavasvári ellen nyerték eddig egyetlen meccsüket, azóta csak vereség van a nevük mellett. Szegeden 3-1-re nyert a hazai együttes, itt viszont úgy indult a meccs, hogy az első szett a házigazda egrieké lett 25-20-ra. A folytatás a vendégeké volt, akik a második szettben 16, majd a harmadikban 18 pontot engedtek az egrieknek. A negyedik játszmában fordítottak Mérkőyék, így jöhetett a mindent eldöntő ötödik szett. 8-2-re és 10-4-re is vezetett Juhászné Tóth Mária együttese, mégis vereség lett a vége. 15-12-re nyerte a végjátékot a Szeged. Az Egernek 10 meccsből ez volt a negyedik 3-2-es veresége. Az idei tendencia szerint ha ötszettes meccset játszanak a lányok, azt mindig elveszítik.
Az alapszakaszból már csak két meccs van hátra. Az egriek legközelebb két hét múlva Hajdúböszörményben szerepelnek.

Női röplabda NB II., Alapszakasz, Keleti-csoport, 11. forduló
VIKSZ-Agria RC Eger – EHÖK SE REALIO Szeged 2-3 (20, -16, –18, 22, -12)
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, 100 néző.
Eger: Kovács A., Juhászné Tóth M., Tóth A., Szalmási, Mérkőy M., Turi. Cserék: Mocsári R. (liberó), Jékli B. Játékos-edző: Juhászné Tóth Mária.
Szeged: Morvai, Krcelic, Csintalan, Páder, Deák, Fürdök. Cserék: Gimesi (liberó), Pelle, Fodor, Szórád. Edző: Csíkos Gábor.

További eredmények:
NRK-Nyíregyháza ― Honvéd Zrínyi SE 3-0 (24, 13, 11)
Hajdúböszörmény―Tiszavasvári 3-1 (20, 15, -21, 15)

A hármadik fordulóban szerezte meg első győzelmét az egri NB II-es női röplabda csapat. A Tiszavasvári elleni hazai találkozón 3-1-re nyert az Eger.

Bár a Jászberény elleni 0-3-at egy újabb vereség követte a H. Zrínyi SE-től, a 3-2-re elveszített meccs után – a kiírásnak köszönhetően – mégis megvolt az idei bajnokság első egri pontja. A győzelemre a harmadik fordulóig, a Tiszavasvári vendégjátékáig kellett várni. A megszűnt Nyíregyházi Főiskola több játékosát átvevő vasváriak csak egy szettet tudtak nyerni.
Legközelebb vasárnap, Szegeden játszanak az egri lányok.

Női röplabda NB II., Alapszakasz, Keleti-csoport, 3. forduló
VIKSZ-Agria RC Eger – Tiszavasvári SE 3-1 (18, –16, 20, 21)
Eger, Neumann Középiskola, 100 néző. Vezette: Vígh Andrea, Nagy Péter
Eger: Kovács A., Juhászné Tóth M., Tóth R., Hajdú B., Kolman V., Róth I. Cserék: Nemes N., Mocsári R. (liberók), Jékli B., Szalmási Á., Gáspár H., Mérkőy M. Játékos-edző: Juhászné Tóth Mária.
Tiszavasvári: szombati, Varga V., Homoki, Répánszkiné, Tóth D., Mikli. Cserék: Sándor (liberó), Benedek, Országh. Edzők: Kolozsi János, Fodor Gábor

Bajnoki címet szerzett a női kézilabda NB II-ben az Eszterházy Károly Főiskola felnőtt együttese. A férfi vízipólósok és a kosarasok mellett így jövőre a női kézilabdázók is az országos másodosztályt jelentő NB I/B-ben szerepelhetnek, ha a klub is támogatja a csapat indulását.

Az elmúlt évben a kilencedik helyen végző egri lányok az idei szezon kezdetére jelentős erősítésen estek át. A minőségi játékosoknak és a korábban itt játszók fejlődésének köszönhetően 22 mérkőzésből csak kettőt (Nádudvaron és Mátészalkán) veszítettek el, így a Mátészalkát két ponttal megelőzve végeztek az NB II Észak-keleti csoportjának élén. A bajnoki éremosztón a főiskola vezetőségén kívül a város részéről Szeleczki János alpolgármester is köszöntötte a csapatot. A felsőbb osztályban szerepléshez úgy tűnik, adott a pénzügyi háttér, de ehhez meg kell erősíteni a csapatot, illetve a klubvezetésnek rá kellene bólintania az NB I/B-re.
Az Eszterházy Károly Főiskola Sport Clubnak eddig két szakosztálya, a férfi vízilabdázók és a férfi kosárlabdázók szerepeltek az országos másodosztályt jelentő OB I/B-ben, illetve NB I/B-ben. Amennyiben vállalják, a 2010/11-es szezonban a női kézilabdázóké lehet a harmadik olyan főiskolás szakosztály, amelyik az országos második vonalban indít csapatot.
Az utánpótlás is jól szerepelt. Ők a második helyen zárták a szezont.

A női kézilabda NB II Észak-keleti csoport végeredménye:
1. Eszterházy KFSC-GMR 22 20 0 2 771-572 40
2. Mátészalka MTK 22 19 0 3 661-502 38
3. Kállósemjén SE 22 14 0 8 615-571 28
4. Hajdúböszörményi TE 22 12 2 8 659-596 26
5. Püspökladány TSE 22 11 2 9 598-574 24
6. Derecske KK 22 11 2 9 494-524 24
7. Nádudvar SE 22 10 3 9 586-574 23
8. Jászberény TF DSE 22 9 2 11 591-549 20
9. Füzesabonyi SC 22 10 0 12 590-570 20
10. Ózdi VSE 22 7 2 13 580-607 16
11. SPB-Hevesi SE 22 2 1 19 539-692 5
12. Kazincbarcikai KC 22 0 0 22 414-767 0

A bajnokcsapat tagjai:
Balog Renáta, Bárkai Bianka, Benedek Réka, Borbás Anita, Cseh Lilla, Dancs Petra, Holovitz Anikó, Kiskartali Jennyfer, Kiss Renáta, Kiss Zsuzsanna, Kuzman Mariann, Márton Bernadett, Németh Judit, Őri Ildikó, Ponyi Patrícia, Ponyi Szabina, Pothurszki Beatrix, Szűcs Noémi, Toronyi Rita, Ujj Viktória, Váradi Evelin, Varga Szilvia, Vizes Bettina – játékosok; Rutka Péter – technikai vezető; Hegedűs Tibor – edző.