Tags Posts tagged with "Móra"

Móra

-

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány még 2009-ben perelte be az Egri Balassi Bálint Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskoláját szegregáció miatt. A bíróságon tíz év után született másodfokú ítélet, amely egy deszegregációs terv elkészítésére kötelezte a fenntartót, vagyis az Egri Tankerületi Központot. A terv elkészült, amely alapján 5 év alatt leépíthetik és bezárhatják az iskolát. Idén szeptembertől már nem indítanak új osztályt.

-

Egy új sportágban próbálhatták ki magukat a Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola diákjai. Az első órában bokwa-gyakorlatokkal melegítettek be, amit vetélkedő követett. A sportnap végén a legügyesebbek jutalmat kaptak.

A Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola sportnapján a hátrányos helyzetű tanulók ismerkedhettek meg a mozgás örömeivel.
A játékos vetélkedők előtt a bokwát próbálhatták ki a mórások. Ez egy váltakozó intenzitású kardiófitnesz. Az új sportot eredetileg egy dél-afrikai fitneszoktató fejlesztette ki.
A sportnapon a diákok pedagógusaikkal együtt vetélkedtek. A legügyesebb tanulók jutalmat vehettek át.

-

Célba dobás, páros síelés, teke. Ilyen és ehhez hasonló ügyességi feladatokat kellett teljesíteniük az Ügyes vagyok sportvetélkedőre jelentkezőknek. A megmérettetésen nyolc gyakorlaton tehették próbára ügyességüket azok a nevezők, akik a versenyszerű eseményeken nem tudnak részt venni.

Ugrások, dobások és különböző ügyességi gyakorlatok vártak az idei Ügyes vagyok sportvetélkedőn indulókra. A versenyen a Móra Ferenc Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolából, Bélapátfalváról, valamint Andornaktályáról vettek részt. A Fogyatékkal Élők Heves Megyei Sportszövetsége minden évben megrendezi a vetélkedőt a tagszervezeteik sportolóinak. Céljuk, hogy mozgási lehetőséget biztosítsanak azoknak, akik a sportversenyeken nem tudnak részt venni.
A versenyzők négy sikeresen teljesített feladat után aranyérmet vehettek át.

-

180 ajándékkal teli cipősdobozt adtak át az EKF Gyakorló Általános Iskola diákjai a Móra Ferenc Iskola tanulóinak. A gyerekek két héten át gyűjtötték a játékokat, édességeket és más apró ajándékokat.

A karácsony előtti ajándékozást már második éve szervezte meg az iskola diákönkormányzata a szülő munkaközösséggel együttműködve. Az intézmény egyik fontos nevelési elve, hogy felhívják a tanulók figyelmét az önzetlen segítségnyújtás fontosságára. A tanulási nehézséggel, magatartászavarral küzdő Mórás diákok 180 doboznyi játékot, édességet, írószert és könyvet kaptak kortársaiktól.

-

Kiállították a Móra Ferenc Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola tanulóinak rajzait az Ifi Pontban. A tanulási zavarokkal küzdő és autista tanulók képeit január első hetéig láthatjuk majd városunkban.

A Móra Ferenc Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola néhány tanulójának rajzai láthatók Egerben. Az Ifi Pont adott helyet a közel húsz darabos tárlatnak, amit a tanulási és beilleszkedési zavarokkal küzdő diákok, az intézmény fennállásának 30. évfordulójára készítettek.
A kiállítást várhatóan január első hetéig tekinthetik meg városunkban.