Tags Posts tagged with "MOB"

MOB

Az elnökválasztással és a bizottságok megújításával összefüggésben a Magyar Olimpiai Bizottság gazdasági bizottságába választották dr. Bényi Szabolcs Tamást. A Heves Megyei Közgyűlés kormányzati kapcsolatokért felelős alelnöke így hatékonyabban segíti majd a szervezet működését, amely pozitív hatással lehet régiónkra is. A szakember elmondta: országos jelentőségű telekommunikációs cég igazgatója és bankvezető is a bizottságba került, ami garancia lehet a professzionális munkára.

Az Egri Városi Sportiskola 2009, 2011 és 2013 után negyedszer lett az év sportiskolája Magyarországon. A Sportiskolák Országos Szövetségének hagyományos fővárosi díjkiosztó gáláján a 2014-es év legjobbjait értékelték. Az egriek minden eddiginél több, 1301 pontot gyűjtöttek. Egyéniben Könnyű Richárd, az Egri Városi Sportiskola versenyzője lett az év sportiskolás ökölvívója.

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, amellett hogy a jövő évi sporttámogatásokról, az újonnan felállítandó MOB-irodákról is beszélt egri látogatása során, nem érkezett üres kézzel. Újabb ereklyével bővült a Heves Megyei Sportmúzeum. Most köszöntötték a londoni játékokon szerepelt egri olimpikonokat is.

Eger sportos város, elég csak a legutóbbi eredményekre gondolni. Két, országosan is kiemelkedő sportiskolája, több első és másodosztályú csapata és a londoni olimpián szerepelt sportolók is azt bizonyítják, hogy évek óta tervszerű munka folyik az oktatási intézményekben és több egyesületnél – emelte ki tájékoztatójában Habis László, polgármester. Szabó Bence, a MOB újonnan megválasztott főtitkára az új országos sportkoncepció megvalósításáról beszélt. Jövőre várhatóan közel 15 milliárd forintos közvetlen állami támogatásban részesül az a 14 sportági szakszövetség (asztalitenisz, atlétika, birkózás, cselgáncs, kajak-kenu, kerékpársport, korcsolyasport, ökölvívás, öttusa, röplabda, sportlövészet, torna, úszás, vívás), amely nem részesül a társasági adókedvezményből befolyó összegekből. 3,2 millió forintos támogatást kap a Heves Megyei Sportegyesületek Szövetsége a Magyar Olimpiai Bizottságtól a szervezet működtetésére. Jövőre minden megyében MOB-irodák nyílnak. Ezek működtetéséhez 400 millió forintos állami keret áll majd rendelkezésre.
Dr. Hauser Zoltán, a főiskola rektora kiemelte, Egerben – országosan is egyedülálló kezdeményezésként – sportlói életpálya modellt nyújthatnak a fiataloknak általános iskolától a felsőfokú tanulmányokig, de a feltételrendszeren még lehet javítani. A tájékoztató végén köszöntötték a londoni játékokon szerepelt egri olimpikonokat, illetve Szabó Bence egykori edzőjének, a 19 olimpiai, világ- és Európa-bajnokot felkészítő Zarándi Csabának a vívósisakját ajánlotta fel Habis Lászlónak, akitől ez az ereklye Lázár Ritához, a Heves Megyei Sportmúzeum igazgatójához került.

Az Olimpiai Bajnokok Klubjának tagjai közül többen Egerbe látogattak. Az olimpikonok felkeresték a Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskolát is.

Már csak 156 nap van hátra a londoni olimpiáig. Egyre többször kerül szóba a nyár legnagyobb sporteseménye. A Magyar Olimpiai Bizottság egyik aranyfokozatú támogatójának köszönhetően 15 volt olimpiai bajnok látogatott Egerbe. A program során felkeresték a Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskolát is, ahol Kékesi László igazgató beszélt az intézményben folyó olimpiai nevelő munkáról, dr. Szabó Béla tanszékvezető egyetemi tanár pedig a névadó, Kemény Ferencről tartott előadást. Ezt követően jött az olimpiai élménybeszámoló a diákok bevonásával. A labdarúgó Szentmihályi Antalt, Novák Dezsőt, Ihász Kálmánt, vagy éppen a tornász Köteles Erzsébetet és a kenus Pulai Imrét kérdezhették a gyerekek. Itt volt Palotai Károly is, aki 64-ben, Tokióban labdarúgóként volt olimpiai bajnok, majd játékvezetőként a világ legjobbjai közé tartozott: vezetett európai kupadöntőket, olimpiai és világbajnoki mérkőzéseket.
Mint elhangzott, az olimpiai bajnokok klubja még a 90-es évek elején alakult, Lemhényi Dezső kezdeményezésére. Magyarország az újkori játékokon 282 sportolóval eddig 160 aranyérmet szerzett.

-

MOB Érdemérmet kapott Kovács Géza, az Egri Városi Sportiskola igazgatója, aki Borkai Zsolttól, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökétől és Molnár Zoltán főtitkártól vette át a kitüntetést a bizottság szombati közgyűlésén.

Az indoklásban kiemelték a sportiskola élén végzett eredményes munkáját, részvételét az Egerben rendezett sportesemények, konferenciák megszervezésében, továbbá a Sportiskolák Országos Szövetségében és a Sportlétesítmények Szövetségében végzett önzetlen tevékenységét.