Tags Posts tagged with "Leányka"

Leányka

Lakossági fórumot kezdeményezett a Leányka utcában Csákvári Antal önkormányzati képviselő. Az utcában működő Hallgatói Klub működéséről, egy új menetrend szerinti busz indításáról, az utcai parkolás szabályozásáról kérdezhettek az itt élők.

A Leányka utcát és az ide járó hallgatókat érintő problémákról és fejlesztésekről hívott össze lakossági fórumot Csákvári Antal. Mint mondta: a környék képviselőjeként többször kapott panaszt a Hallgatói Klub máködésével kapcsolatban az itt élőktől. Sajnos több alkalommal előfordult, hogy rongáltak az itt éjszakázó fiatalok, a lakók pedig nygalmukat és értékeiket féltik, ugyanis – mint mondták – a randalírozások már rendszeressé váltak. Dr. Liptai Kálmán, a főiskola rektoraként kérte, hogy az itt élők mellőzzék az általánosítást, hiszen a több ezer főiskolai hallgat közül mindössze néhány okozza a problémákat, sőt, nem is bizonyított, hogy az intézményhez tartozó fiatalokról van szó. Ennek ellenére ígéretet tett indokolt esetben a szankciók alkalmazására.
Csákvári szerint az egy hete a Leányka utcán kihelyezett kamera javítani fog a helyzeten, a következő cél, hogy rálásson az érintett szakasz egészére.
A közlekedéssel kapcsolatban a képviselő elmondta, hogy a tervek szerint új helyijárat fog közlekedni errefelé az Agria Volánnal együttműködve, amely a színház és a főiskola Leányka utcai épületei között szállítaná a hallgatókat.
Hozzátette: az itt élőknek ugyan biztosított a parkolás, de arra az esetre, ha vendég érkezik, plusz parkolási lehetőséget is kapnának a lakók.