Tags Posts tagged with "kultúra"

kultúra

-

Összesen 24 pályázat érkezett a helyi CLLD programban, melyből 21 pályamunka kapott pozitív elbíráslát az első fordulót követően. A közösségi terek fejlesztését, valamint kulturális események szervezését támogató projekt következő állomása a pályázatok elektronikus úton történő beadása, melyről hétfőn tartottak tájékoztatót.

-

Országos viszonylatban egyedülálló módon nem csak a kultúra, hanem a bor és a gasztronómia is nagy szerepet kap az Egri Tavaszi Fesztivál 48 napja alatt. Március 15-én az Egri Csillag Fellövéssel indul a több mint 50 programból álló kulturális fesztivál, ahol koncertek, előadások, kiállítás, film, zene, tánc, színház, -és képzőművészeti produkció is várja az érdeklődőket május 1-ig, a város több helyszínén.

-

Ebben a hónapban díszmegvilágítást kapnak Eger kulturális intézményei. A Líceum és az Egri Érseki Palota után a Templom Galérián és a Kepes Intézeten, majd a Hotel Eger & Parkon, a Minorita templomon és a Városházán csodálható meg a különleges fényfestés. A rendhagyó attrakció az EKF2023 pályázathoz kapcsolódik. Az egyes épületek kivilágítását a szervezők közéleti, illetve kulturális eseményekhez kötik.

Új rendezvénnyel ünnepli a szüretet a város a Szépasszonyvölgyben. A Márai Látogatóközpontban, a pincékben számos program várja a közönséget péntek estétől. Hagyományőrző, színházi, zenés előadások váltják egymást a hétvégén, természetesen a borral a középpontban. Az ünnepre a völgy is megszépül, díszkivilágítással, új látnivalókkal csábítják a vendégeket.

-

A kulturális és művészeti élet képviselői és közművelődési szakemberek vettek részt azon a fórumon, ahol a Kulturális és Közösségfejlesztési Stratégiát ismertették. A tájékoztatón a helyi szakembergárda együttműködését is hangsúlyozták. A tervezettel Eger kulturális jövőjét, főbb fejlesztési szükségleteit vázolták.

-

Zászlóragasztás, nyelvtörők, filmvetítés, sanzonok. Többek között ezeken a programokon ismerkedtek a diákok a francia kultúrával a Dobóban. Szünetben franciás falatokat kóstolhattak a tanulók, az iskolarádióban pedig egész nap francia dalok szóltak.

A francia kulturális nap megnyitóján az előzetesen hirdetett plakátkészítő verseny alkotásait is bemutatták. A Dobó István Gimnázium négyfős csapata első helyezést ért el a 4 for Europe nevű középiskolásoknak szóló uniós verseny regionális döntőjén. Ezt megelőzően az első fordulóban online teszteket, totókat kellett megoldaniuk.
Az országos megmérettetés előtt – amely december 9-én lesz Kecskeméten – a csapatnak meg is kellett rendeznie a programot.
Szoviár János a francia irodalomról tartott rendhagyó órát. Ezen kívül előadáson és kvízen is részt vehettek a tanulók; zászlót ragasztottak és megismerkedtek a francia filmművészettel. Tour de France néven pedig szobakerékpáron rendeztek versenyt. Az iskola szoros kapcsolatot ápol a francia intézetekkel. A dobósok már évek óta választhatják ezt második idegen nyelvként.

-

Átadták a Márai Látogatóközpontot, újabb helyszínen látogathatók kulturális programok Egerben. A szépasszonyvölgyi létesítmény koncerteknek, kiállításoknak ad helyet. Hat új munkahelyet is teremtett a beruházás.

Márai Sándor szavaival köszöntötte a vendégeket Fehér István színművész. Átadták a szépasszonyvölgyi Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpontot. A polgármester szerint a térségben egyedülálló létesítmény megváltoztatja a Szépasszonyvölgy arculatát is.
A legkisebbeket játszóház várja. A szabadtéri színpadot és a kiállítótermeket programokkal töltik meg már ősztől.
A látogatóközpont a szépasszonyvölgyi bortermelőknek újfajta összefogásra kínál lehetőséget. A korábban is hagyományos völgyes programok bővítésébe most ők is bekapcsolódhatnak. A létesítményhez tartozik a völgy bejáratánál kialakított kalandpark is, amit gyerekek és felnőttek is kipróbálhatnak. A Márai Látogatóközpontban ősztől már várja a völgybe látogatókat.

A Kacsa kultúrkör ismét feltámadt halódó poraiból. Egy év kihagyás után újra láthatók a művészkör alkotásai megszokott találkozóhelyükön.

A Kacsa Kulturális Fesztivál gondolata évekkel ezelőtt született meg egy baráti társaság kezdeményezésére, akik szeretnek együtt lenni egy-egy pohár ital mellett és beszélgetni a kultúra kérdéseiről. A kis közösség úgy döntött, hogy idén is bemutatja alkotásait a közönségnek állandó találkozóhelyükön, egy egri borozóban.
Az érdeklődők megtekinthetik Burka István képzőművész és Numan István alkotásait, Fekete Valér szatírikus grafikáit, Dobó István tűzzománcait, Barta Katalin festményeit, Kamrás Lajos installációit. Az esten megemlékeztek Trón Árpád debreceni és Meggyes László Vendel szolnoki festőművészről is, mert ők már nem lehetnek közöttük. A rendezvényen fellépett Turcsányi Sándor gitáros-énekes és kislánya, Lili is.

Befejeződött Hevesen az a pályázati forrásból támogatott nevelési- oktatási program, melyet a Heves Városi Művelődési és Közgyűjteményi Intézet valósított meg nyolc intézménnyel közösen. A projekt keretében közel 1800 diák kapott lehetőséget sportolásra, művészeti és kreatív képességeik kibontakoztatására.

A “Kultúra és közoktatás partnerségben” című projekt tavaly szeptemberben kezdődött, és a hevesi és a környéken élő fiatalok számára egy éven át biztosított különféle kulturális, közművelődési, sport és szabadidős programokat.
A nevelési-oktatási intézmények tanórai, valamint tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatására közel 50 millió forint nyert a Heves Városi Művelődési és Közgyűjteményi Intézet a Társadalmi Megújulás Operatív Programban.
A program a különböző kompetenciák kialakításával és fejlesztésével fontos feladatot töltött be a fiatalok nevelésében és oktatásában- hangsúlyozta a projektzáró ünnepségen dr. Juhász Erika főiskolai docens, a projekt közművelődési szakértője.
A mintegy 70 alkalomból álló foglalkozásokon közel 1800 diák vett részt, az óvodásoktól a középiskolásokig.

-

129 tehetséges fiatal mutatkozott be idén a Megyei Kollégiumok Kulturális Fesztiválján. A diákok Heves megye 14 kollégiumából érkeztek, hogy tehetségükről tanúbizonyságot tegyenek.

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Megyei Kollégiumok Kulturális Fesztiválját. A házigazda az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium volt.
A fesztivált házi versenyek előzték meg, így kerültek ki intézményenként a legjobbak, akik nagyközönség előtt is bemutathatták produkcióikat. A rendezvényen idén 10 egri, 2 mátrafüredi, illetve 1 pétervásárai és 1 gyöngyösi kollégium képviseltette magát. 129 diák a művészeti ágak széles skáláját vitte színpadra, összesen 82 produkcióval.
Az egész napos rendezvényre az énekes, táncos és hangszeres produkciók mellett voltak, akik prózával, vagy verssel készültek, de bemutatkoztak diákszínjátszók is.
A produkciókat 5 tagú zsűri értékelte. Kategóriánként az első három helyezést díjazták, illetve 2 különdíj is gazdára talált.

-

Eger egyike azoknak a településeknek, amelyek elnyerték a Kultúra Magyar Városa címet. A kitüntetés alkalmából a Gárdonyi Géza Színházban rendeztek ünnepi gálát, zenei, színházi, táncprodukciókkal bemutatva a város művészeti életét.

A bírálatkor az elmúlt évek kulturális teljesítményét, a közművelődési intézmények fejlesztését értékelték. Sok év munkájának eredménye az elismerés, kulturális téren számos program, illetve intézményfelújítás valósult meg a városban, amelyek támogatott az önkormányzat. A gálán Habis László polgármester kiemelte a Gárdonyi Géza Színház, a vármúzeum, az Év könyvtára címet elnyert Bródy Sándor Könyvtár, a Zsinagóga Galéria, az Agria című irodalmi folyóirat teljesítményét, illetve felhívta a figyelmet a tervezett kulturális, művelődési fejlesztésekre.
A közönség számos egri művészeti csoport, illetve a társulat produkcióit láthatta a színházban, többek között a zeneiskola növendékei, helyi zenekarok is fölléptek.