Tags Posts tagged with "közösségi ház"

közösségi ház

-

Régóta dédelgetett tervét válthatja valóra az Egri Szent Lajos Plébánia közössége. Az érsekségnek köszönhetően katolikus közösségi ház épül a Lajosvárosban. A beruházás a tervek szerint 12 hónap alatt készül el, a létesítményt így jövő nyáron vehetik birtokba a városrészben élők.

-

Az Eszterházy Károly Egyetem és Ostoros Önkormányzata közös kiállítás-sorozatot indít. A kezdeményezés célja az intézmény Képzőművészeti Tanszékén készült művek, valamint a magyar kortárs művészeti törekvések bemutatása. Az ostorosi közösségi házban minden hónapban új alkotásokat, 4 festményt és egy szobrot mutatnak be a látogatóknak, erre utal a 4+1 cím is. A kiállításokhoz különböző rendezvények is kapcsolódnak majd, mint például tárlatvezetések, találkozók és beszélgetések.

 

2,7 milliárd forint bevétellel és ugyanennyi kiadással számol Füzesabony önkormányzata a héten elfogadott 2018. évi költségvetésében. Az önkormányzat nemrég vásárolt egy 57 férőhelyes korszerű autóbuszt, valamint egy nyertes pályázatnak köszönhetően elkezdődött a Közösségi Ház külső felújítása is.

Új Közösségi Házat adtak át Makláron. A település könyvtára és számos civil szervezet irodája kap helyet az új épületben.

Vadonatúj közösségi házat adtak át Makláron. A régi polgármesteri hivatal épületét alakították át úgy, hogy számos civil szervezet és könyvtár is helyet kapjon benne. Az előzetes szándék szerint a megújult környezet közösségi térként funkcionál a jövőben.
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Heves megyei szolgáltató helyeinek megújulását szolgáló pályázat során a könyvtár új bútorzatot kapott, felújított, tágas, vonzó környezetben várja az olvasókat. Tőzsér Istvánné, a megyei könyvtár igazgatója az átadó ünnepségen hangsúlyozta: mindig öröm, ha megújuló környezetben lapozgathatják a könyveket a könyvtár olvasói, hiszen fő céljuk, hogy minél többekhez eljusson az olvasás öröme.
Havasi László polgármester köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a településen pezsgő a civil élet, ugyanakkor pontosan ez indokolta, hogy a régi művelődési ház helyett egy új közösségi teret alakítsanak ki Makláron. Hozzátette: egyetlen feladat maradt csak: tartalommal megtölteni az egyelőre üres tereket.

-

Székeket, fénymásolót adott a Tv Eger a Családsegítő Intézetnek. A bútorok a nemrég átadott szalai közösségi házba kerültek.

Pakolnak a Családsegítő Intézet munkatársai a tévében. Székeket, kanapékat, fénymásolót visznek. A tévé felajánlotta a bútorokat a szalai közösségi háznak, hogy minél hamarabb elindulhasson a munka. Mint ismeretes, a közösségi házat az Egri Családsegítő Intézet üzemelteti. Segítséget ígért az Egri Norma Alapítvány, a Szalai Környezetvédő és Ifjúsági Egyesület, arra is van már terv, hogyan bútorozzák be a konyhát. Bíznak abban is, hogy esetleg más civil szervezetek is tudnak segíteni. Ha igen, azt szívesen veszik.

Átadták a közösségi házat a Szalában. Az épületet a Családsegítő Intézet üzemelteti, már ezen a héten leülnek a civil szervezetekkel egyeztetni, ki mikor, milyen programot tart majd itt. A Szala városrész rehabilitációja közel ötszázmillió forintba kerül, a magyar állam és az Európai Unió több mint 345 millió forinttal támogatja a projektet.

2008-ban fogadta el a közgyűlés a város integrált területfejlesztési stratégiáját, akkor döntöttek úgy: ha lesz lehetőség szociális városrehabilitációra, ezt a területet, a Szalát fogja érinteni – mondta Habis László polgármester a megnyitón. Munkacsoportok alakultak, a lakók és a civil szervezetek bevonásával azt vizsgálták: milyen megoldások alkalmazhatók a hátrányos helyzetű városrészben. Már az elején eldőlt: játszótérre és közösségi házra szükség van.
Jakabné Jakab Katalin, a Cukorbetegek Egri Egyesülete elnöke arról beszélt: négy éve megindult valami a Szalában, megalakult például a Szalai Környezetvédő és Ifjúsági Egyesület. Július végére közösen terveznek ide családi és egészségnapot.
A szociális városrehabilitációban a közösség értékeinek feltárását vállalták magukra – ezt már Czövek Andrea, az Érted Agria Alapítvány kuratóriumi elnöke mondta. Kortárs segítő képzést is indítottak. Arról is beszélt: ez a közösség nagyon összetartó és segítőkész. Volt már itt takarítás, rendeztek gyereknapot, kiállítást, a sportpálya átadása óta pedig focicsapat is alakult.
A Családsegítő Intézetre bízták a működtetést, civilek, helyi kis közösségek bevonásával dolgoznak majd. A közelmúltban hirdették ki, hogy nyolc programra 18 milliót nyertek civilszervezetek.
Jelenleg is sok szolgáltatást biztosít a Családsegítő az itt élőknek, ezeket most közelebb hozzák: családsegítés, közösségi munka, csoportfoglalkozások, korrepetálás.
Czövek Andrea egy helyben élő művész, Csikós Andrea két festményét is felajánlotta a közösségi háznak. Abban bíznak, hogy itt egy nyitott közösségi ház fog működni, olyan, amely befogadja a helyiek közösség ötleteit.

Átadták Egerszalókon a megújult közösségi házat. A ház tetőszerkezete még májusban leégett. Az önkormányzat pénzzel, a civil szervezetek pedig munkával támogatták a felújítást. Tőgyi Gábor polgármester úgy fogalmazott: nem tátott szájjal várták a sült galambot, tettek azért, hogy megfelelő körülmények között tudjanak dolgozni.

Az ünnep kicsi, de a jelentősége nagy – mondta Tőgyi Gábor polgármester a felújított egerszalóki közösségi ház átadásán. Májusban égett le az épület tetőszerkezete. Azonnal hozzáláttak az újjáépítéshez – a polgármester szerint csak ezt lehetett tenni. A közösségi házban működő civil egyesületek, a nyugdíjasklub, a két kórus és a Romák Egerszalókért tagjai már a bontásban is segítettek.
A tűz után úgy döntöttek: ha már újra kell építeni a közösségi házat, akkor legyen modernebb. Kívülről a tetőszerkezetet újították fel, belül viszont teljesen. Összesen 2 és fél millió forintba került.
A polgármester azt mondta: szeretné, ha az új közösségi házat mindenki élvezné, a falu pedig az itt dolgozó civilek munkáját. Úgy látja: a közösségi élet példaértékű Egerszalókon, nem tátott szájjal várták a sült galambot, hanem tesznek azért, hogy megfelelő körülmények között dolgozhassanak. A nyugdíjasklub képviselője az átadáson úgy fogalmazott: régen vágytak egy ilyen új közösségi házra, de nem ilyen áron.

Kigyulladt az egerszalóki közösségi ház tetőszerkezete ma reggel . A tüzet egy óra alatt megfékezték, személyi sérülés nem történt.

Reggel fél hatkor érkezett a riasztás az Egri Tűzoltóságra, hogy füstöl az egerszalóki közösségi ház tetőszerkezete. A lángok az épület egyik tíz négyzetméteres helyiségből csaptak fel, majd a tűz átterjedt a közösségi ház tetőszerkezetére is. A helyszínre az egri tűzoltóság munkatársai, valamint a megyei katasztrófavédelem műveleti szolgálata vonult ki. A tüzet kevesebb, mint egy óra alatt sikerült megfékezniük. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár mértékét eddig nem sikerült felmérni-tájékoztatott Antal Erika, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.