Tags Posts tagged with "könyvtári napok"

könyvtári napok

-

Inversedance-Fodor Zoltán Társulat: Bolond nem én vagyok – Zachár Lóránd koreográfiáját is bemutatták a Stúdiószínházi Táncfesztiválon

Népmese Napja – Mesékkel, dalokkal, tánccal várták a gyerekeket

Országos Könyvtári Napok A nagyobbak a kínai nyelvvel ismerkedtek, a kicsik Okos Tiborral énekeltek

Egyiptomi napok – Kiállítás a FILO-Pontban

Találkozzunk a könyvtárban! – az ismert szlogennel az ország közel ezer intézményében várja az érdeklődőket az Országos Könyvtári Napok programsorozata október 13-a és 20-a között. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár többek között a múlt értékeivel és az egészséges életmóddal kapcsolatos témakörre helyezi a hangsúlyt.

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2006-ban indította el az Országos Könyvtári Napok programjait. A rendezvénysorozattal a településeken működő könyvtárak hagyományos és megújuló szolgáltatásait kívánják népszerűsíteni. Az egri könyvtár többek között nagy hangsúlyt fektet az egészséggel kapcsolatos témákra.
A múlt értékeit bemutató programok egyikeként Csillag Tamás tartott előadást a várban feltárt régészeti leletekről, illetve a belvárosi rehabilitáció során talált leletekről is.
Vasárnap a bevásárlóközpontban nagy családi vasárnapot rendez a könyvtár, ahol a gyerekeket kézműves foglalkozásokkal, a felnőtteket zenével és felolvasással várják. Egész héten tart a Megbocsátás Hete is, amikor a lejárt határidejű könyveket késedelmi díj fizetése nélkül visszavihetik az olvasók.

Az emberi kapcsolatokra helyezték a hangsúlyt az idei Országos Könyvtári Napok programjai. Az egri könyvtárban többek között előadások, könyvbemutató, filmvetítés, irodalmi est várta az érdeklődőket.

Október október 7-e és 13-a között várták a könyvbarátokat az idei Országos Könyvtári Napok programjaira. A rendezvényt szervező Informatikai és Könyvtári Szövetség idén az emberi kapcsolatokra helyezte a hangsúlyt.
A hét folyamán többek között előadások, könyvbemutató, filmvetítés várta az érdeklődőket a központi könyvtárban és a fiókkönyvtárakban is. Dr. Laczkó András irodalomtörténésztől például a Bródy-emlékév kapcsán az író kevésbé ismert műveiről beszélt a hallgatóknak.
Balogh András színművész zenés irodalmi műsorral jelentkezett: A Nyissatok ajtót, emberek! című előadáson roma költők műveiből válogatott.
A Könyves Vasárnap délelőttjén a gyereknek olvasta fel verseit Kiss Ottó költő, délután zenés programmal várták a felnőtteket. Kiss Ottó főképp szabadverseket ír a gyerekeknek, mint mondta: a versek közül főképp az érdekli őket, amelyek a hétköznapjaikról szólnak.
A könyvtári napokon kedvezményekkel is várták az olvasókat: a lejárt könyveket például késedelmi díj befizetése nélkül vihették vissza.

Idén október 3. és 9. között rendezik meg az Országos Könyvtári Napokat. A szervezők arra hívják fel a figyelmet, milyen alapvető szerepe van a könyvtáraknak a tanulásban.

Beszéljünk egymással, tanuljunk egymástól – ezzel a szlogennel fognak össze a könyvtárak azért, hogy népszerűsítsék a tanulásban, a tájékozódásban betöltött szerepüket. A babakortól az idősebb korosztályig mindenki számára kínálnak programokat játékos vetélkedőkkel egybekötve.
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 1. számú fiókkönyvtárában a Ney Ferenc Óvoda ovisainak rajzaiból nyílt kiállítás. Az országos eseményhez csatlakozva itt is több programmal készülnek a szervezők.
Az egy hétig tartó rendezvénysorozaton Egerben és megyeszerte is minden nap más témához kapcsolódó kiállításokra, előadásokra, könyvbemutatókra látogathatnak el az érdeklődők.