Tags Posts tagged with "kárpátok alapítvány"

kárpátok alapítvány

Az Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, fejlesztése, kezdeményezéseik támogatása, az önkéntesség népszerűsítése a célja annak az uniós projektnek, amit a Kárpátok Alapítvány fog össze. A Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkező szervezeteknek legutóbb Egerben tartottak konferenciát.

-

A civil szektor szerepe…” címmel rendezett nemzetközi konferenciát a Kárpátok Alapítvány. A kerekasztalbeszélgetéseken magyar, lengyel, szlovák, román és ukrán szervezetek képviselői cseréltek tapasztalatot. Az előadók hangsúlyozták az állandó fejlesztések fontosságát, valamint a továbblépési lehetőségekre is kitértek.

Átadták a felnémeti közösségi házat. A ház egyébként már működik, ifjúsági klub, mozi, kisgyerekes anyukáknak Bogyó és Babóca klub indult. A SZETA és a Kárpátok Alapítvány közel 43 millió forint támogatást kapott a civil szervezetek infrastrukturális fejlesztésére kiírt pályázaton. Összességében 45 millió forintot költhetnek közösségfejlesztésre, civil szervezetek szakmai támogatására. A program 11 kistérséget érint.

A huszonnégy éves SZETA egri alapítványa 1996-ban költözött Felnémetre, a Béke utca környékére – emlékezett vissza dr. Farkas Zsuzsa, a SZETA Egri Alapítványának kuratóriumi elnöke. Az eddigi helyüket már régen kinőtték, több éven keresztül a Pásztorvölgyiben tartották a foglalkoztatókat. 2011 őszén a Kárpátok Alapítvánnyal közösen pályázatot nyújtottak be, 43 millió forint támogatást kaptak. Ezt egyrészt az Észak-Magyarországon működő civil szervezetek fejlesztésére fordítják, másrészt a Felnémeten élő hátrányos helyzetű embereknek nyújtanak jogi, egészségügyi segítséget, munkaerő-piaci tanácsokat. Céljuk a közösségfejlesztés is.
Olyan civilszervezetekkel vették fel a kapcsolatot, amelyek szintén hátrányos helyzetű emberekkel foglalkoznak. Ezzel az új közösségi házzal a felnémetieket szeretnék szolgálni – mondja a SZETA egri kuratóriumának elnöke. Különböző közösségi programokat indítanak, de szívesen látnak minden helyi, kiscsoportos kezdeményezést is. Farkas Zsuzsa szerint Felnémet gazdagodott, a civil ház mellett már egy közösségi háza is van.
A Kárpátok Alapítványt 1995-ben hozták létre, az elmaradott térségek felzárkóztatásával foglalkozó civil szervezetek fejlesztése a céljuk. Az, hogy most saját ingatlanba költöznek, azt jelenti, hogy a képzéseiket, programjaikat itt tudják majd tartani – mondja Bata Boglárka igazgató.
A közösségi ház megnyitóján Berki Péter és Balázs Richárd lépett fel. Azt tervezik, hogy Berki Péter segítségével dzsesszklubot indítanak. Már elindult az ifjúsági klub, a mozi, a kisgyerekes anyukáknak szóló Bogyó és Babóca klub.

Az ország szegényedik, az egyenlőtlenség nő – mondta Ferge Zsuzsa szociológus, akadémikus a Kárpátok Alapítvány és a SZETA nyílt napján. Úgy látja: a gyerekek és a jövő szempontjából is káros ez a folyamat, ráadásul nincsenek felfelé vezető utak. A létminimum alatt több mint négymillióan élnek, mélyszegénységben öt-hatszázezren. A Kárpátok Alapítvány és a SZETA egy éve tartó projektjét és a közösségi házat mutatta be.

Közel 43 millió forintot nyert pályázaton a civilek munkaerő-piaci reintegrálására a Kárpátok Alapítvány és a SZETA Egri Alapítványa. A teljes költségvetés 45 millió forint. A projekt tavaly szeptemberben indult, tizenegy észak-magyarországi kistérségben fejlesztik a hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozó civil szervezeteket.
Egészségügyi, pedagógiai, jogi segítséget, munkaerő-piaci tanácsokat adnak a felnémeti közösségi házban – mutatta be Farkas Zsuzsa, a SZETA Egri Alapítványának kuratóriumi elnöke a projekt másik célját. Hátrányos helyzetű embereknek segítenek önéletrajzírásban, munkahelykeresésben, felkészülni az állásinterjúra; támogatott képzéseket ajánlanak. A kisgyermekes családoknak képességfejlesztő klubot tartanak.
Hat hátrányos helyzetű embert már foglalkoztatnak, vannak, akik brikettet gyártanak. Most készítenek elő roma zenészekkel egy egri dzsesszklubot. Ferge Zsuzsa azt mondja: az ilyen civil programok azért tudnak hatékonyak lenni, mert személyes támaszt is adnak. Több mint négymillióan élnek a létminimum alatt, hatszázezren mélyszegénységben – mondta Ferge Zsuzsa szociológus, akadémikus. A privatizációkor elveszett egymillió munkahely, ma Magyarország Máltával együtt az utolsó helyen van a foglalkoztatottak számát tekintve, a magyar bérek szokatlanul alacsonyak, az uniós átlag egyharmadát sem érik el. Ferge Zsuzsa szerint az ország szegényedik, az egyenlőtlenség nő. A szegény gyerekek iskolai eredménye rosszabb, nincsenek fölfele vezető utak.

Hátrányos helyzetű szlovák és magyar fiatalok elhelyezkedését segíti a Kárpátok Alapítvány. A Lépj pályára! című programban részt vevők civil szervezeteknél szerezhetnek tapasztalatot, hogy sikeresen elhelyezkedjenek a munkaerőpiacon. A program nyitórendezvényét Egerben tartották.

Tíz magyar és tíz szlovákiai fiatalnak segít az elhelyezkedésben a Kárpátok Alapítvány. A határon átívelő programhoz civil szervezetek is csatlakoztak, akik vállalták, hogy gyakorlati helyet biztosítanak a fiataloknak.
Többek között környezetvédelemmel, oktatással foglalkozó civil szervezeteknél szerezhetnek a munkaerőpiacon hasznosítható tapasztalatot a fiatalok.
A hátrányos helyzetű fiatalok esélyeinek javítását igyekszik elérni az alapítvány magyar és szlovák szervezete is. A néhány hónapos szakmai gyakorlat elteltével sem engedik el a kezüket a szakemberek.
A Lépj közelebb! program ősszel zárul, eredményeit Szlovákiában összegzik majd.

-

Heves megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztése címmel az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként 44 millió forintos program indult tavaly áprilisban a Kárpátok Alapítvány, az Életfa Környezetvédő Szövetség és az INNTEK Nonprofit Kft. együttműködésében. A program eredményeként a megyében 30 szervezet komplex támogatása valósulhatott meg és több száz szervezet vehette igénybe a szervezetfejlesztési szolgáltatásokat, képzéseket.

A „Társadalmi Felelősségvállalás Nap – Az ipar napja” programsorozat célja összetett. A hálózatfejlesztés jegyében vállalkozások és civil szervezetek találkozhattak egymással, és kölcsönösen információt gyűjthettek egymás tevékenységéről, a vállalat célkitűzéseiről. A programban résztvevők közösen segítenek hogy a tudás, a tanulás, a természettudományok értékeit, eredményeit megismerhessék a társadalom szereplői.
Heves megyében, egy időben három helyszínen, az egri és a hatvani Boschban, valamint a Visontai Erőműben látták vendégül a cégek a civil szervezetek képviselőit. Egerben két iskola, a Dobó Gimnázium és a Pásztorvölgyi Iskola diákjai vettek részt a Bosch internetes kvízjátékán, így őket is meghívták erre a rendezvényre.
A két iskola értékes természettudományi könyveket, illetve könyvtárbővítésre szóló támogatást vehetett át Mátrai Gézától, a Bosch Rexroth Pneumatika Kft. gazdasági igazgatójától. A másfél éves program szeptember 30-án zárul.

-

44 millió forint uniós támogatásból másfél éves fejlesztési programot valósít meg 29 megyei civil szervezet. A munka egy éve kezdődött, most a fejlesztési tervek megvalósításán dolgoznak. A résztvevőknek, nógrádi partnereknek és lakossági érdeklődőknek szerveztek fórumot, ahol beszámoltak az eddig elvégzett munkáról, a feladatokról.

A program tavaly április elsején indult, idén szeptember végén zárják. 29 megyei civil szervezet vesz részt a szervezetfejlesztési munkában. A 250 órás programban három képzést kapnak: segítséget pályázatíráshoz, forrásteremtéshez, illetve kommunikációs tréninget. A szervezetekről elkészült a diagnózis, ennek figyelembevételével a fejlesztési terv, melyben a célokat is megfogalmazták. A megyei szervezetek, a nógrádi partnerekkel civil és lakossági fórumot szerveztek. Tavaly az országban működő szervezetek közül 29 ezer kapott 10,6 milliárd forintot, 1,6 millió adófizetőtől. 3 millióan nem éltek az 1% felajánlásának lehetőségével, 16 milliárd forint sorsáról nem rendelkeztek. A szervezetfejlesztési programban még két alkalommal lesz műhelymunka.

-

Korózs Lajos a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára volt a vendége a RomaNet programsorozat legutóbbi rendezvényének. A fórumot a Kárpátok Alapítvány szervezi annak érdekében, hogy az értelmiségi roma fiatalok hatékony munkával tudjanak tenni a hátrányos helyzetű területek, közösségek felzárkóztatásáért.

„Sok sebből vérzik a roma ügy nemcsak Magyarországon!” – ezzel kezdte előadását Korózs Lajos a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. A politikus a Kárpátok Alapítvány meghívására érkezett Egerbe, ahol a Roma Integrációs Kormányzati Politikáról tartott előadást az érdeklődőknek. Mint mondta: a romák ügyében az jelentene megoldást, ha az Unió kidolgozna egy egységes roma-ügyi stratégiát. Az államtitkár hangsúlyozta: nem a jogszabályokat kell szigorítani, hanem a leszakadó emberek integrációját kell elősegíteni. A RomaNet programot 2002-ben indította a Kárpátok Alapítvány. A havonta jelentkező fórumra olyan, civil szervezetekben tevékenykedő cigány fiatalokat várnak, akik többet szeretnének tenni szervezetük fejlesztéséért. 2005-től 2015-ig tart Magyarországon a Roma Évtized Program. A projekt négy kiemelt területe – az oktatás, foglalkoztatás, egészségügy és lakhatás – mellett helyett kapott a
diszkrimináció csökkentése és az esélyegyenlőség.A RomaNet fórum rendezvényen a régió több civil szervezetének roma képviselője megjelent.