Tags Posts tagged with "hideg"

hideg

-

A tartós hideg jó szolgálatot tesz a mezőgazdászoknak a kártevők elleni védekezésben, az már biztos, hogy kevesebbet kell majd idén rovarölő szerekre költeni. Az ősszel megerősödött szántóföldi növények többségének nem árt a fagy, de a repce és a szőlő gyengébb vesszőinél számolni lehet fagykárral.

Jóval több kutya érkezik az utóbbi időben az állatmenhelyre, mint amennyit képes befogadni az intézmény. Az Egri Menedék Alapítvány ezért a felelős állattartást oktatná már a legfiatalabbaknak is. A legnagyobb szükség jelenleg ideiglenes befogadókra lenne a menhelyvezető szerint.

Ebben a kennelben kizárólag kölyköket helyeztek el. Ideális esetben öt kutya osztozna ekkora helyen, az egri állatmenhelyen azonban jóval több négylábú jut egy ekkora kennel. Az utóbbi időben a szokásosnál is több talált kutyát hoznak a menhelyre, nekik nem minden esetben jut azonnal hely.
Az Egri Menedék Alapítvány a felelős állattartás hiányában látja a fő problémát. Éppen ezért iskolákba ellátogatva beszélnek a fiataloknak a helyes gyakorlatról.
A Szövetkezet utcai menhelyre igyekeznek minden négylábút befogadni, a kapacitásuk azonban véges, szükség van a segítségre.
Azokat a kutyákat, akiket a menhelyen már nem tudnak elhelyezni, ideiglenes befogadókhoz irányítják. Belőlük azonban kevés van, várják önkéntes segítők jelentkezését.

Ismét ételosztással készül a hidegben a Vöröskereszt. Naponta reggelivel, kéthetente pedig meleg étellel várják a rászorulókat. Ez alkalommal kétszáz adag palócleves szétosztásával segített a szervezet.

Palóclevessel várta a rászorulókat a Vöröskereszt. November óta naponta osztanak zsíros kenyeret és teát reggelire. Melegétel-osztást kéthetente szerveznek. Az eddigi enyhe tél a megszokottól kevésbé tette próbára a hajlék nélkül élőket. A néhány napja már tapasztalható lehűlés miatt viszont egyre többen érkeznek az ételosztásra is.
Van, akinek az egész napi élelmét biztosítja az itt elfogyasztott étel.
A vöröskeresztes munkatársak szerint a rászorulók köre is bővült az utóbbi időben. 15-20 új arcot látnak időről időre az ételosztásokon. Ezeket egészen április végéig megszervezi a Vöröskereszt.

-

A hajléktalanszálló helyett egyre több rászoruló választja a Karitász ideiglenes melegedőjét a Szvorényi utcán. A segélyszervezet egy hete nyitott melegedőt a nagy hideg miatt, de olyan sokan választották ezt a segítséget, hogy bővíteni kellett a férőhelyeket. Naponta 20-25 hajléktalan kér segítséget, hogy éjszakára ne maradjanak az utcán.

Szinte folyamatos telt ház van az ideiglenes melegedőn. A Főegyházmegyei Karitász egy hete nyitotta meg a régi ötös iskola épületét a hajléktalanok előtt, hogy a rendkívüli hidegben ne maradjanak az utcán. A melegedő híre pedig szájról-szájra terjed az utcán maradtak között. Sokan inkább ezt választják a hajléktalanszálló helyett. A Karitász mára két tantermet nyitott meg az épületben, napi 24 órában biztosítanak felügyeletet, a rászorulók pedig nemcsak melegedni mehetnek be, hanem itt is tölthetik az éjszakát. Húsz ágyat biztosítanak számukra. A Karitász azt is megoldotta, hogy a hajléktalanok tisztálkodhassanak és az étkeztetésüket is igyekeznek biztosítani napról-napra. Az egyik pékségtől kedden 80 kiló kenyeret kaptak, de elkél a további segítség is.Az utóbbi napokban egy idős férfi fagyási sérülésekkel ment be a melegedőre, őt azonnal az egri kórházba szállítotték. Azért, hogy elkerüljék az ilyen eseteket a Karitász folyamatosan járőrözik a városban amíg tart a hideg, ha valakit az utcán találnak, az ideiglenes melegedőre viszik. A melegedő a nap 24 órájában hívható a 317-454-es számon.

-

Télen nemcsak az emberek fáznak. A hidegben háziállatainkra is oda kell figyelnünk, hiszen télen nagyobb gondoskodásra van szükségük. Az állatorvos szerint ilyenkor adjunk meleg, zsíros ételeket kedvenceinknek és figyeljünk oda, hogy ivóvizük se fagyjon be.

Az állatorvos azt mutatja, hogy ennek a macskának a karmát mennyire kisebesítette a hó és a jég. Télen különösen oda kell figyelnünk háziállatainkra, akár a lakásban, akár az udvaron tartjuk őket. Az udvaron tartott kedvencek esetében azt javasolják a gazdáknak, hogy béleljék ki a kutyaházat pokrócokkal vagy szalmával. Táplálásukban pedig figyeljenek arra, hogy száraz táp helyett inkább meleg ételt adjanak kedvenceinknek, és az is lehet zsírosabb mint máskor.A lakásban tartott kedvencekre is oda kell figyelni, hiszen nem tudnak alkalmazkodni a változékony időjáráshoz. Ezeknél az állatoknál nem alakul ki téli bunda, ezért könnyebben megfáznak. Az állatorvos azt javasolja, hogy a benti kutyákra a séta idejére adjunk ruhát, a mancsát pedig viaszos zsíros krémmel védjük a jégtől, a sótól és a kiszáradástól.
Télen a madarakról sem szabad megfeledkeznünk, de ha etetni kezdjük őket, akkor ezt naponta, rendszeresen végezzük is el a tavasz beköszöntéig.

A meteorológiai előrejelzéseknek megfelelően hétvégén elérte megyénket a rendkívüli hideg és nagy mennyiségű hó is hullott. A szakemberek szerint azonban ez nem okozott nagyobb fennakadást városunkban. A múlt héten több intézkedést hozott a megye és a városvezetés a lakosság védelmére; nappali melegedőt nyitottak a Szvorényi utcán, megerősítették a rendőri, polgárőri járőrözést, meleg ételt és ruhát is osztottak. Emellett folyamatos ügyeletben dogoznak a közterület felügyelet és a városgondozás szakemberei is.

Most is folyamatosan zajlanak a hóeltakarítási munkálatok városunk útjain. A Városgondozás Kft. szakemberei felkészültek a rendkívüli időjárásra, teljes dolgozói és gépállományukat bevetve igyekeznek járhatóvá tenni városunk útjait és járdáit.
A Heves Megyei Védelmi Bizottság már február elsején döntött a szükséges intézkedésekről. A védelmi készültségben kiemelt szerepet kapott a rendőrség,a katasztrófavédelem, a közterület-felügyelet, a városgondozás és a különböző karitatív, a lakosság alapellátását biztosító szervezetek is.
Az Ételt az Életért Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete a hétvégén rendkívüli melegétel-osztást szervezett, ahol 200 adag főzeléket osztottak ki a rászorulóknak. Kosik Mária, a vöröskereszt megyei szociális koordinátora elmondta: nagyon sikeres volt az akció, több mint 100-an jelentek meg az ételosztáson, ezért a jövőben is terveznek hasonlót, az Ételt az Életért Alapítvánnyal közösen. Ezen kívül a vöröskereszt folyamatos programokat szervez a rászorulók megsegítésére.
A hideg továbbra sem kíméli megyénket, ezért fokozott óvatosságot kérnek a lakosságtól és főként a közlekedőktől. Emellett a városvezetés és a szakemberek arra kérik az egrieket, hogy saját ingatlanjuk területén végezzék el a síktalanítást, lehetőleg természetes szóróanyaggal. A rendőrség és a polgárőrség továbbra is fokozottan ellenőrzi az egyedülálló, idős embereket és a hajléktalanokat. A közterület-felügyelet és a városgondozás dolgozói pedig 24 órás ügyeletben állnak a lakosság rendelkezésére.

-

Mínusz 10-15 fokos hőmérsékletre és jelentős mennyiségű havazásra kell számítani a hétvégén az előrejelzések alapján. Az országban és így Egerben is napok óta készültségben van a katasztrófavédelem, a rendőrség, a mentők és valamennyi segélyszervezet. A városban ideiglenes melegedőket nyitottak a hajléktalanoknak, több civil szervezet pedig folyamatos ételosztást szervez.

Szervezett járőrakcióval készül a hétvégére a katasztrófavédelem, a rendőrség és a közterület felügyelet. Elsősorban azokat a részeket látogatják meg, ahol hajléktalan emberek élnek. Hiszen sokan inkább ilyen összetákolt viskókban húzzák meg magukat, minthogy a hajléktalanszállóra menjenek.
Egy internetes hírportál szerint eddig hárman haltak meg a hideg miatt Magyarországon. Egy mátészalkai, egy pécsi és egy bodrogolaszi férfi vesztette életét kihűlés miatt. Ahogy azt Csathó Mónika az egri mentőállomás vezetője is elmondta, éppen ezért fontos, hogy figyeljünk a környezetünkben élő emberekre.
Ha az emberi test belső hőmérséklete 35 fok alá csökken, már kihűlést jelez. Különösen veszélyeztetettek azok, akik valamilyen okból huzamosabb ideig fekszenek mozdulatlanul a hidegben.
Az előrejelzések szerint szombatra és vasárnapra is kemény mínuszok várhatók Eger térségében. A nagy hideg miatt a következő napokban kiemelt ételosztási akciót szerveznek a Krisna-hívők a Vöröskereszttel együttműködve. A hajléktalanok számára pedig ideiglenes melegedőt nyitott a Karitász a Szvorényi utcában.

-

Nappali melegedőt nyitott Egerben a nagy hideg miatt a Főegyházmegyei Karitász. A Szvorényi utcában, a régi ötös iskola épületében negyven embert is el tudnak helyezni. Amíg tart a zord idő, biztosan nyitva lesz a melegedő, így akarják elkerülni, hogy a -15, -20 fokos hidegben bárki is az utcán maradjon.

Itt, ebben a sarki épületben működik a nappali melegedő. Az ingatlan korábban iskola volt, most viszont az egyház tulajdona, a karitász szociális ellátás biztosítására kapta meg.
Ottjártunk előtt egy órával nyitották meg az ideiglenes melegedőt, ezért üresek az ágyak és a székek. Legfeljebb 30-40 embert tudnak egyszerre befogadni, akinek végképp nincs hova mennie éjszakára is maradhat, 8-10 ágyat tudnak biztosítani a rászorulóknak. A nappali melegedő addig lesz nyitva, amíg tart a nagy hideg. Önkéntesek és a karitász munkatársai 24 órán át biztosítják a felügyeletet. A gondoskodás különösen fontos ilyen zord időjárás esetén. Az egri hajléktalanszálló is nyitva áll, bár jelenleg is telt házzal működik, a városban lévő 130-150 hajléktalan közül csak 92-nek tudnak helyet biztosítani. A katasztrófavédelem közleményében arra hívja fel a lakosság figyelmét, hogy ha környezetükben egyedül élő, nyugdíjas, rászoruló, vagy hajléktalan segítségre szorul, hívják a napi 24 órában elérhető Egri Családsegítő Intézet telefonszámát: 06/36/320-583-as telefonszámon.

Citromsárga, első fokú figyelmeztetés van érvényben Heves megyében. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma éjszaka már – 15 fok alá csökkenhet a hőmérséklet. A rendőrség és a polgárőrség különös figyelmet fordít az idősekre és a hajléktalanokra, a MÁV és volántársaságok éjszakára sem zárják be a várótermeket, hogy menedéket biztosítson a hidegben. A Heves Megyei Védelmi Bizottság elnöke, Horváth László elsődleges feladatnak nevezte a a lakosság védelmét. Arra kér mindenkit: ha csak nem muszáj, ne keljen útra senki hétvégén, ha mégis szükséges, ne egyedül, és alaposan készüljön föl.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján az olvasható: extrém hideg miatt hat megyében érvényben van a citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés, a hat megye között szerepel Heves is. Nálunk a legalacsonyabb hőmérséklet már ma éjszaka – 15 fok körül alakulhat, valószínűleg erős szél is lesz.
Ülést tartott ma a megyei védelmi bizottság. Horváth László, a bizottság elnöke azt mondja: elsődleges feladatnak a lakosság védelmét tartják.
Megerősíti a rendőrség a járőrszolgálatot, felmérik a háziorvosok az ágyhoz kötött betegeket, a tartós kezelést igénylőket; arra kérte a védelmi bizottság a közútkezelőt és a mentőket : készüljenek plusz vonulásra; az ivóvíz- és energiaszolgáltatókat pedig arra, hogy legyenek elérhetőek, készüljenek fel a gyors üzemzavar-elhárításra. A települések polgármesterei azt a feladatot kapták, hogy ellenőrizzék a magányosan élőket, és aktiválják a kijelölt melegedőhelyeket. A MÁV és a volántársaságok nem zárják be éjszakára a várótermeket, hogy menedéket biztosítsanak a rendkívüli hidegben.
A Vöröskereszt hétvégén hideg- és melegételt is oszt, a hajléktalanokat a védelmi bizottság arra biztatja: vegyék igénybe a melegedőket. Horváth László felhívta a figyelmet: hétvégén senki ne keljen útra, csak ha muszáj, akkor se egyedül, és alaposan készüljön fel.