Tags Posts tagged with "Heves megye"

Heves megye

-

Horváth László, a megyei közgyűlés elnöke a szerdai közgyűlésen bejelentette, január 1-jétől kormánymegbízottként az újonnan felálló megyei kormányhivatal politikai vezetője lesz. Csütörtök délelőtt veszi át megbízólevelét Orbán Viktor miniszterelnöktől.

Horváth László, a megyei közgyűlés elnöke a szerdai közgyűlésen bejelentette, január 1-jétől kormánymegbízottként az újonnan felálló megyei kormányhivatal politikai vezetője lesz. Csütörtök délelőtt veszi át megbízólevelét Orbán Viktor miniszterelnöktől.

-

A megyében 3%-al csökkent a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma, az elmúlt tíz évet tekintve a legkevesebb baleset történt november végéig. A megye útjain történt halálos esetek száma emelkedett és minden hetedik baleset oka az alkoholfogyasztás. Egerben minden ötödik baleset okozója ittas volt és minden hetedik balesetet kerékpáros okozott.

A megyei baleset – megelőzési bizottság tagjainak évzáró ülésén mutatkozott be Ormossy Attila főkapitányt, aki a szervezet új elnöke lett. Elmondta, a közlekedési balesetben megsérültek és az áldozatok száma mutatja a közlekedésbiztonság fontosságát. Hozzátette, a rendőrök feladata egyrészt teljesíteni a hazai elvárásokat, másrészt megfelelni az uniós követelményeknek. Kovács Miklós a közös gondolkodás fontosságát hangsúlyozta, a hatékony meggyőzést és a jogkövető magatartás kikényszerítését. Véleménye szerint nem a bírság a leghatékonyabb eszköz. A megyében az előző évhez képest javult a baleseti statisztika. Ittas vezetés miatt 805 jogosítványt vontak be ebben az évben, 23 500 sofőrnek összesen 558, 5 millió forint bírságot szabtak ki a megyében a rendőrök. Jövőre az egyik legfontosabb feladat lesz megfelelni az uniós elvárásoknak: 2020-ig folyamatosan csökkenteni kell a balesetek számát.

Az erdélyi Kovászna megye küldöttségét fogadta a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, Horváth László. A testvérmegye delegációját Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke vezette. A megbeszélésen a két elnök a jelenlegi közös programokról, illetve a további együttműködési lehetőségekről tárgyalt. Horváth László hangsúlyozta: olyan kapcsolatokat kell ápolni, amelyek mindkét fél számára kézzel fogható eredményt hoznak. Kovászna és Heves megye 2002-ben kötött kötött testvérmegyei megállapodást. A megállapodás célja az volt, hogy a két megye településeinek, szervezeteinek és intézményeinek az élet lehető legtöbb területén nyíljon lehetőségük kapcsolatfelvételre, illetve együttműködés kialakítására. Heves megye nemzetközi kapcsolataiban kiemelten fontos szerepük van a határon túli magyar területeknek.

-

A Fidesz országos választmánya szombaton döntött a megyei közgyűlési elnökjelöltekről. A Heves megyei listát Horváth László országgyűlési képviselő vezeti, a párt főpolgármester jelöltje a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, Tarlós István.

Horváth Lászlót javasolja a kormánypárt megyei közgyűlési elnöknek. A listát vezető országgyűlési képviselő a parlamenti választáson Heves megye pétervásárai egyéni választókerületéből, az első fordulóban szerzett mandátumot. Korábban a Fidesz megyei választmánya döntött Horváth László jelöléséről, amit elfogadott és megerősített a Fidesz országos választmánya. Ősztől, a törvénymódosítás miatt a megyei testület létszáma jelentősen, 40-ről 15 -re csökken.

Három turisztikai célú pályázatot mutattak be a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács ülésén. A kért támogatás több mint 5 milliárd forint. A vár és az érseki palota  pályázata még a második forduló előtt áll, a Tisza-tavi Ökocentrum fejlesztéséhez viszont már nyáron hozzálátnak.

1,9 milliárdos támogatást hagytak jóvá a Tisza-tavi Ökocentrum turisztikai attrakcióinak fejlesztésére. 2600 négyzetméteres épületkomplexumot emelnek, és itt lesz Európa legnagyobb édesvízi akváriuma. A Bornemissza János polgármester úgy látja: csaknem duplájára emelkedhet majd a látogatószám. A munkát augusztusban kezdik el.
Ficzek László, az érsekség irodavezetője szerint azzal, hogy az érseki palota főépületét megnyitják, kiállítóhelyeket, kávézót, cukrászdát, vinotékát alakítanak ki, a palota bekapcsolódik Eger vérkeringésébe. Rendezik a díszkertet is, amely így alkalmassá válik szabadtéri kulturális rendezvények megtartására. A kulturális, turisztikai és látogatóközpont kialakítására csaknem egymilliárd forintot nyert az Érseki Vagyonkezelő Központ.
Az egri vár attrakciófejlesztésétől is látogatószám-növekedést várnak, a vidéki múzeumok közül ma is a Dobó István Vármúzeum a leglátogatottabb.
A provizori pincében az ostrom 38 napját bemutató kiállítás nyílik, az egykori dézsmapincében a borkultúrát mutatják majd be interaktív módon. Sétautat építenek, amely a belvárosból az északi kapuhoz vezet majd. Kiépítik a közvilágítást, várszínpadot állítanak fel, így lehetőség nyílik több rendezvény megtartására.  Ismét üzemel majd a Törökkert vendéglő.  A vár fejlesztéséhez 1,5 milliárd forint támogatást kértek.
A vár és az érseki palota pályázata még a második forduló előtt áll.

-

A megyében 75 ezer homokzsákot építettek be az árvíz elleni védekezésben, a legveszélyesebb helyzet Tófaluban és Vámosgyörkön volt. Jelenleg az elárasztott sík területeket mentesítik, szivattyúzással. A kárfelmérés folyamatban van, a védekezés Heves megyében, az előzetes becslések szerint 100 millióba került.

A megye 54 településén volt árvízi védekezés az elmúlt napokban. Az önkormányzatok 75 ezer homokzsákot építettek be a víz terjedésének megakadályozására, a munkákban közreműködött a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem és nagyon sok önkéntes. Húsz családot költöztettek ki az árvíz miatt, ők visszaköltözhettek otthonaikba. Jelenleg a víz mindenhol visszahúzódott, apad az Eger patak, a Laskó a Szilvás és a Szalajka patak szintje is. Lassú csökkenés tapasztalható a Tarnóca és a Bene pataknál, illetve tartósan magas vízállásra lehet számítani a Zagyva és a Tarna pataknál. Most az elárasztott sík területeken szivattyúznak. A védekezésnél nehézséget jelentett, hogy nagyon sok helyen nem tudták, hogyan kell a homokzsákot csomagolni és elhelyezni. Ahol a katasztrófavédők már tartottak védekezési felkészítést zökkenőmentes volt a veszélyelhárítás. A katasztrófavédelem 50 ezer homokzsákot tartalékolt, rendkívüli helyzetnél ezeket kiosztják. Az országos igazgatóságtól 30 mázsa klórmeszet rendeltek fertőtlenítésre, ezeket kiszállítják az önkormányzatoknak. Az egri tűzoltók Edelényben segítenek a védekezésben.

-

Heves megye turizmusa az elmúlt időszakban a gazdasági válság ellenére jól teljesített. A szakma által előrejelzett 20 %-os csökkenés nem következett be. Az előzetes szakmai adatok alapján 9 százalékkal csökkent a regisztrált vendégek száma – hangzott el a szezonnyitó megyei turisztikai tájékoztatón.

Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatójában kiemelte, az ágazatban a vártnál kisebb a visszaesés. A statisztikai hivatal adatai szerint a megyében 10 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma. A forgalom a rövidebb tartózkodás és az alacsonyabb árfekvésű szolgáltatások irányába tolódik el, ami kedvez például a falusi szálláshelyek forgalmának. A külföldi vendégek elsősorban az Unió országaiból érkeztek, ezen belül jelentős a lengyelek, németek és a belgák száma. Heves megyében az elmúlt időszakban 20 turisztikai pályázat kapott uniós támogatást több mint 7 milliárd forint értékben. 12 projekt már megvalósult, a következő években újabbak indulnak.
Kiss János, a Nemzetközi és Idegenforgalmi Iroda vezetője kiemelte, Heves megye egyedülállóan teljesített a turizmus lehetőségeinek hosszútávú elősegítését illetően.
Népszerű a vendégek körében a „Happy Heves +” turisztikai kedvezménykártya és sokan keresik a különböző kiadványaikat is. A legközelebbi programok közül kiemelte a március 14-i Buttler Ház Napját, amikor a megújult épületet nyílt nap keretében az egriek is megtekinthetik.