Tags Posts tagged with "HE-DO Kft"

HE-DO Kft

-

A Miniszterelnökségtől elnyert keretből Eger Önkormányzata 2017-ben egymilliárd forintos közterületi infrastruktúra-fejlesztési programot indított. A beruházások nagy része már megvalósult. Most zárult a Füzér utca felújítása, ami járdával és csapadékvíz elvezető rendszerrel együtt új szilárd burkolatot kapott.

-

Március 18-án indul a Sas utca teljes megújítása, ezzel kapcsolatban forgalomterelésre, időszakos lezárásra, illetve munkanapokon 7 és 17 óra között parkolási, megállási tilalomra számíthatnak az arra közlekedők. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból közel 900 millió forintból szépül meg az utca. A tervek szerint 2019 végére befejezőknek a munkálatok.

-

Befejeződött a déli iparterület alapinfrastuktúra-fejlesztése, amely 1,2 milliárd forintból valósult meg. A kivitelezést egy éve kezdték, azóta többek között útfelújítás, illetve közvilágítás-kiépítés történt, emellett két buszmegálló, illetve személy- és teherautóparkoló is épült.

-

Hamarosan elkezdődik a Miniszterelnökség keretéből 2017-ben elindított, egymilliárd forintos közterületi infrastruktúra-fejlesztési program második üteme Egerben. A jelentős közterületi fejlesztésekről szóló kivitelezői szerződést szerda délután írták alá a városháza dísztermében.