Tags Posts tagged with "Habis László"

Habis László

-

Felavatták a 2017-re elválasztott fertálymestereket. Várkonyi György főkapitány azt mondta: a testület keresztény alapokra épül, Krisztus áll a középpontban. Habis László polgármester keresztény értékeket valló, polgári testületnek nevezte a fertálymestereket. Úgy fogalmazott: a testület Eger hajójának olyan, mint a tőkesúly – ez ad biztonságot, irányt, hogy elérjék a célt.

-

- Éves viszonylatban megközelítettük a 600 ezer vendégéjszakát. Ez a város turizmusában páratlan eredmény, ami azt jelenti, hogy a város iránti turisztikai igény is nőtt és az ágazatban tevékenykedő szolgáltatók is eredményes munkát végeztek – mondta Habis László, polgármester az évadnyitó turisztikai szakmai nap megnyitóján. Mint elhangzott, a következő években folytatódik Eger közterületeinek fejlesztése.

-

A kulturális és művészeti élet képviselői és közművelődési szakemberek vettek részt azon a fórumon, ahol a Kulturális és Közösségfejlesztési Stratégiát ismertették. A tájékoztatón a helyi szakembergárda együttműködését is hangsúlyozták. A tervezettel Eger kulturális jövőjét, főbb fejlesztési szükségleteit vázolták.

-

Értékelte a 2016-os évet az Egri Civil Kerekasztal. A Civil Randevún díszoklevelet vehetett át Radics Istvánné az év szekcióvezetőjeként, Kósa László az év civil aktivistájaként, az FM7 pedig az év civil támogatójaként. Az év egyesületének az Ezüstidő Szabadidős Egyesületet választották.ó

-

Erősödött a város gazdasága, emelkedett a vendégéjszakák száma, folyamatosak a gazdaságfejlesztések, hatalmas munka folyt a Területi Operatív Programok előkészítésében és a Modern Városok Program nagyberuházásainak elindításában – többek között ezeket a fontos momentumokat emelte Habis László polgármester a 2016-os évet értékelő beszélgetésében. Mint mondta: az új esztendőben is sok munka és látványos fejlődés várható Egerben.

-

Meggyújtották a szeretetet jelképező negyedik gyertyát is a Dobó téren, a város adventi koszorúján. Habis László polgármester úgy fogalmazott: fontos, hogy szeretetteljes légkörben éljük mindennapjainkat. Dr. Ternyák Csaba egri érsek a gyermekekről szólt beszédében, és kiemelte: egy gyermek születése, mint Jézus születése is, a jövőbe vetett reményt jelképezi.

-

Két, Eger jövőjét jelentősen befolyásoló közlekedési-infrastruktúra fejlesztési témáról adott tájékoztatást sajtótájékoztatón Homolya Róbert kormánybiztos, Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő és Habis László polgármester. Elhangzott: jövőre az M25-ös út első szakaszának építése megkezdődik és az egri intermodális csomópont műszaki tervezését is támogatja a kormány. Az utóbbi a pályaudvart és környékét teljesen átalakítaná, egy helyre kerülne a vasúti és a távolsági buszközlekedés központja.

M25

-

Az ’56-os emlékév legfőbb célja az, hogy megadjuk a tiszteletet a forradalomban résztvevő hősöknek – mondta Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, az egri 1956-os Emlékbizottság elnöke az emlékév programjait ismertető sajtótájékoztatón. Habis László polgármester, a bizottság társelnöke úgy fogalmazott: több mint harminc millió forint az a pályázatokon elnyert összeg, mellyel a programokat szervező intézmények gazdálkodhatnak.

-

Idén júliusban indult az 1954-ben épült egri városi stadion felújításának első üteme. A Magyar Atlétikai Szövetség, a Magyar Labdarúgó Szövetség, valamint a város közösen finanszírozza a 400 milliós beruházást. Megújul a centerpálya, rekortán borítású futópálya épül világítással együtt és e mellett egy közös füves atlétikai dobó, illetve labdarúgó tréningpályát alakítanak ki a mostani salakos játéktér helyén. Mindez novemberre elkészül – hangzott el az egri pályabejáráson.

-

Egyre több európai polgárban ott az értetlenség és a félelem is, talán ingatagabbá vált a jövő, kevésbé tervezhető az európai ember életútja, családja boldogulása – erről beszélt Habis László polgármester augusztus 20-án, a városi díszünnepségen. A polgármester bízik abban, hogy Szent István ünnepe elhozza az összefogásra való még nagyobb hajlandóságot. A díszünnepségen adták a városi kitüntetéseket, 12 ember munkáját ismerték el.

-

Gromon Tamás a 2015-ös év egri bortermelője, az év borgasztronómusa Sándor Tamás, az év szőlőtermelője Minárovics Gábor – az elismerések átadásával kezdődött hivatalosan az Egri Bikavér Ünnep. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő arról beszélt a megnyitón: már csak egy lépés, és az Egri Bikavér Hungarikummá válik. Már a nyitónapon rengetegen voltak az Érsekkertben.

-

2014 után ismét Eger a házigazdája az ÖKO-AQUA Víziközmű Konferenciának és Kiállításnak. A háromnapos eseményre több mint ötszázan regisztráltak. A szerdai megnyitón Kurdi Viktor, a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke kijelentette, ma Magyarországon a víziközmű szolgáltatás nem fenntartható, változtatni kellene a víziközműveket sújtó vezetékadón.