Tags Posts tagged with "gyermeknap"

gyermeknap

-

Igazi gyerekbirodalommá alakult vasárnap az Érsekkert. Május utolsó vasárnapján a városi gyereknapon több mint harmincféle program közül válogathattak az apróságok. A szervezők tízezer csemetét köszönthettek a színes kínálattal a Gyermeknapon.

Vattacukor, lufi, sok-sok játék, ügyességi és kézműves programok. Szinte nem volt olyan kívánság ami ne teljesült volna a városi Gyereknapon. Volt sok minden más is. Május utolsó vasárnapján az Érsekkert megtelt gyerekekkel, akik mászhattak falat, kipróbálhatták az ugrálóvárat és még a tó fölött is átcsúszhattak egy kötélpályán.Sokan a kézműves foglalkozásokat választották. Készíthettek például virágokat gyöngyből. Népszerűek voltak a játék és cukorkaárusok is.
A programok még a szülőknek is tetszettek. Egerben a gyereknapot harminc éve az Egri Kulturális és Művészeti Központ szervezi. Most is arra törekedtek, hogy a gyerekek minden kívánsága teljesüljön. Magyarországon 1931-óta ünneplik a gyermekeket, akkor még Gyermek Hétnek hívták az ünnepet. 1950-óta már csak egy napig tart és május utolsó vasárnapján tartják.

-

Korszerű, biztonságos udvari játékokat kapott az Eszterlánc Óvoda. Az új játékokat gyermeknap alkalmából adta át Habis László polgármester a Remenyik Zsigmond úti intézménynek.

Új udvari játékokkal gazdagodott az Eszterlánc Óvoda. A több mint hat millió forintos fejlesztés összegét az oktatási intézmények helyiségpótlásából csoportosította át Eger önkormányzata.
A városban eddig átadott játékok közül ez a legértékesebb, legösszetettebb udvari játék, melynek munkálatait a gyerekek is segítették.
Az udvari játékokat hivatalosan kedden adták át gyermeknap alkalmából, melyhez idén egy hetes programsorozat is kapcsolódik a Pinceszínház sikeres pályázatának köszönhetően.
Az ünnepség végén az óvodások színes lufikat engedtek a magasba.

-

Utógyermeknapot szervezett a Heves Megyei Önkormányzat Gyermekotthona. A résztvevőket ügyességi feladatok, fagylaltozás, városnézés, zene és tánc várta.

Felsorakoztak a csapatok, az igazgatónő buzdító beszéde után pedig elkezdődhettek az ügyességi feladatok. A Heves Megyei Önkormányzat Gyermekotthona úgynevezett utógyermeknapot szervezett, mert a rossz idő miatt május utolsó vasárnapján elmaradt a rendezvényük. Játék határok nélkül címmel sorversenyekkel, célbadobással, lufipukkasztó versennyel és egyéb szórakoztató feladatokkal lepték meg a fogyatékos gyerekeket. A délután folyamán a pedagógusok Ki mit tud?-ot is szerveztek a gyerekeknek, de volt fagylaltozás és közös éneklés is. A gyermekotthonban jelenleg 160 fogyatékos gyermekről és nyolc csecsemőről gondoskodnak.

-

A legkisebb önkéntes segítők – bázisóvoda lett a Ney Ferenc.

Gyermeknap alkalmából ügyességi feladatokkal és lovaglással lepték meg a gyerekeket a Ney Ferenc óvodában. A programot összekötötték a Vöröskereszt Bázisovi Program tanévzáró rendezvényével. Az óvoda ugyanis csatlakozott a segélyszervezet azon kezdeményezéshez, amelyben az óvodás korosztály tájékoztatását szeretnék elérni. A gyerekek négy alkalommal szakemberektől hallhattak az elsősegélynyújtásról, a véradásról, a segélyhívásról. A rendezvényen a Vöröskereszt munkatársai avatták fel azt a táblát, amely a szervezet bázisóvodáit jelöli. Eddig az egerszalóki intézmény mellett a városból csak a Ney Ferenc Óvoda csatlakozott a programhoz.

-

Gyermeknapi mulatságot szervezett az Ovivár Óvoda. Közel 150 gyermek vehetett részt a kreatív feladatok megoldásában.

A gyerekek játékos sportversenyekben próbálhatták ki ügyességüket. A mozgásfejlesztő programok között szerepelt labdagurítás, közélhúzás, mocsárjárás. A hagyománynak számító óvodai gyermeknapon az óvónénik a játékok mellett fagylalttal is megajándékozták a gyerekeket.

-

Gyereknapot szervezett a kórházban a Beteg Gyermekekért Alapítvány. A gyermek osztályon fekvő kis betegek festhettek, illetve különböző fúvós hangszereket is megismerhettek. Az alapítvány célja az, hogy szebbé tegye a beteg gyermekek mindennapjait.

Gyereknap alkalmából a kórházban fekvő gyermekeket ajándékozta meg a Beteg Gyermekekért Alapítvány. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ és a kórház gyermekosztálya által 2009. decemberében létrehozott alapítvány a gyerekek jobb betegellátására törekszik. Rendezvényeket szerveznek, valamint szponzorokat keresnek a kórház támogatására. Az osztályon 5 csecsemőt és 10 gyermekkorú beteget ápolnak. A különleges napon a gyerekek festhettek, rajzolhattak, zenét hallgathattak és különböző fúvós hangszereket is megismerhettek. A gyerekek nagyon örültek a számukra szervezett programoknak, hiszen a kórházban kevés lehetőségük nyílik a játékra. A közelgő gyermeknap alkalmából vasárnap az Érsekkertben várja az Egri Kulturális és Művészeti Központ a szórakozni vágyó kicsiket és nagyokat. Bábszínházi előadásokat, bohócműsort, táncbemutatókat is láthatnak az érdeklődők. Ügyességi játékok, kézműves program és aszfaltrajzverseny is színesíti a rendezvényt. Lesz mentő-, tűzoltó- és rendőrautó bemutató is, 18.00 órától pedig a GYMES együttes zenél. Eső esetén a gyermeknapi rendezvény a Forrás Gyermek és Ifjúsági Központban tartják.