Tags Posts tagged with "fejlesztések"

fejlesztések

-

Új körzeti megbízotti iroda, megszépült tóparti rendezvénytér, biztonságosabb buszöböl-Felsőtárkányban a rendkívüli helyzet ellenére is folyamatosak a fejlesztések. A településen elkészült beruházásokat Nyitrai Zsolt Eger és térsége országgyűlési képviselője tekintette meg és adta át ünnepélyesen.

 

-

Tovább folytatódnak a fejlesztések Felsőtárkányban, nem áll meg a munka a koronavírus-fertőzés hatására sem. A Magyar Falu Programban csapadékvízcsatorna-rekonstrukció, valamint óvodai játszótér valósul meg a következő hónapokban és járdafelújítást terveznek a településen.

 

-

Egerben több beruházás is folyamatban volt még a koronavírus-járvány miatt kiadott veszélyhelyzetet megelőzően. Ezek a vírus ellen hozott intézkedések hatására is zavartalanul haladnak– erről Minczér Gábor alpolgármester tájékoztatott.

 

-

Több mint 1,6 milliárd forintból korszerűsítik az Eszterházy Károly Egyetem egri telephelyeit. A fejlesztés az Egészségház utcai „B” épületet, illetve a Leányka utcai Sporttudományi Intézetet érintik. Az intézmény emellett a kutatási kapacitások és szolgáltatásokkal kapcsolatos projektjükről is beszámolt a havi tájékoztatójukon.

-

Mintegy 250 millió forintos támogatásból fejlődhet Noszvaj – hangzott el a településen tartott tájékoztatón. Szabó Péter a FIDESZ-KDNP által támogatott független polgármesterjelölt a patakparti piac építését, a noszvaji tornaterem felújítását, egy leendő skanzen épületeinek rehabilitációját és a közútfejlesztést emelte ki a beruházások kapcsán.

-

Folytatódik a Szala városrész megújítása a Területi- és Településfejlesztési Operatív program segítségével. A főbb projektelemek a Közösségi ház tetőszerkezetének felújítása, az Árnyékszala és Verőszala utak fejlesztése, valamint a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel egyeztetve már négy darab térfigyelő kamerát kihelyeztek és még újabb három eszközzel bővítik majd a rendszert.

Kiemelkedően sikeres hazánk az európai uniós források felhasználásában, hiszen több mint 4.4 milliárd euró érkezett tavaly az Európai Bizottságtól. Erről az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára beszélt Pétervásárán. A fórumon elhangzott, hogy az Észak hevesi térségben is számtalan fejlesztés valósult meg ennek köszönhetően.

-

Idén több mint egymilliárd forintos fejlesztés valósul meg a Markhot Ferenc Kórházban. Az uniós és állami támogatások mellett az intézmény jelentős saját forrást fordít a beruházásokra. Az infrastrukturális fejlesztések mellett kiemelt bérrendezést is végrehajtott a kórház, ahová egyre több rezidens érkezik. Számolt be az eredményekről dr. Vácity József főigazgató és Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője.