Tags Posts tagged with "ERASMUS"

ERASMUS

-

Öt országból csaknem 40 diák és az őket kísérő oktatók érkeztek Egerbe az Érték Megőrző Alapítvány és más keresztény szervezetek által rendezett Erasmus nemzetközi nyári egyetem magyarországi, záró rendezvényére. A fiatal szakembereknek szóló, három éves, angol nyelvű nyári egyetem témája az etikus és fenntartható gazdaság. A résztvevőket kedd délután Habis László polgármester köszöntötte.

-

Öt ország pedagógusait látta vendégül a Szent Imre Katolikus Általános Iskola. Az Erasmus+ pályázatán a gyerekek körében népszerűsítették a matematikát. A foglalkozásokon mind a diákok, mind a tanárok angol nyelven kommunikáltak egymással. A tanárok tapasztalatot cserélhettek, beleláthattak a résztvevő országok oktatási rendszerébe és összehasonlították azokat.

-

Nemzetközi Együttműködési Kultúráért Nívódíjat kapott az egri Eszterházy Károly Főiskola. Az elismerést az Erasmus programjával nyerte el az intézmény, az uniós pályázati programot gondozó Tempus Közalapítványtól.

A Nemzetközi Együttműködési Kultúráért elnevezésű nívódíj az Egész életen át tartó tanulás program támogatásával megvalósuló, kiemelkedő színvonalú oktatási és képzési projektek elismerésére szolgál. A projektekben folyó áldozatos és elkötelezett munka közvetlen elismerése mellett a célja, hogy felhívja a figyelmet a minőség jelentőségére, ugyanakkor biztosítja, hogy a díjazott intézmények szakmai közönség előtt bemutathassák eredményeiket, és megoszthassák tapasztalataikat a program többi résztvevőjével. Idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Eszterházy Károly Főiskola kapta a díjat az Erasmus mobilitási program kiemelkedően jó színvonalú megvalósításáért. Az egri főiskola 1998-ban , az elsők között csatlakozott a nemzetközi ösztöndíjprogramhoz, 69 külföldi partnerintézménnyel ápol kapcsolatot.
A Nívódíjat az Erasmus program 25. évfordulója alkalmából megrendezett konferencián,Budapesten vette át Hauser Zoltán rektor a főiskola nevében.

1995-ben indult az Európai Unió SOCRATES programja, amely az oktatás minden szintjét – beleértve a felsőfokú oktatást is – támogatja. Ezen belül az Erasmus program lehetőséget nyújt a hallgatóknak graduális, posztgraduális és doktori szinten egyaránt, hogy 3 hónaptól egy évig terjedő időszakot egy partnerország választott felsőoktatási intézményében töltsenek.

Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán jelenleg 27 külföldi diák tanul az Erasmus program keretében. A litván, török, belga, szlovák, lengyel, bolgár, spanyol, francia és kínai hallgatókat a Leányka úti Campuson, az apartmanházakban helyezik el. Az újonnan érkezetteknek kis ismertető keretében mutatják be a Campuson igénybe vehető szabadidős és sportolási lehetőségeket.
Az Európai Kreditátszámítási Rendszernek köszönhetően a küldő intézmény beszámítja a hallgató kint töltött tanulmányi idejét a küldő intézményben eltöltendő tanulmányi időbe.
A program megvalósításához az Unió pénzügyi támogatást folyósít, mely csak részben fedezi a hallgató költségeit.