Tags Posts tagged with "emlékév"

emlékév

-

Az Egri csillagok egyik szereplőjének, Sárközinek állított emléket a Khamoro Táncszínház. Az előadást a Forrásban is bemutatták. A produkció a tavalyi Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566 emlékév kapcsán készült és a legfontosabb üzenete az összefogás. A darabot eddig a szigetváriakon kívül egyedül az egri közönség láthatta.

 

-

A magyar irodalom egyik legismertebb költőjére emlékeztek a Bartakovics Béla Közösségi Házban. 2017-et Arany-évnek nyilvánították a kétszáz éve született Arany János tiszteletére. A Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet programján a költő, műfordító, újságíró életére és alkotásaira emlékeztek, műsorukat legjelentősebb műveire építették.

Az ’56-os emlékév legfőbb célja az, hogy megadjuk a tiszteletet a forradalomban résztvevő hősöknek – mondta Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, az egri 1956-os Emlékbizottság elnöke az emlékév programjait ismertető sajtótájékoztatón. Habis László polgármester, a bizottság társelnöke úgy fogalmazott: több mint harminc millió forint az a pályázatokon elnyert összeg, mellyel a programokat szervező intézmények gazdálkodhatnak.

-

Tárlatot szerveztek a száz éve elhunyt költő, dalszerző, lapszerkesztő, Pósa Lajos emlékére. A kéziratokból, oklevelekből, illetve fotókból álló vándorkiállítás a Pósa Lajos Emlékévhez kapcsolódik. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban október 16-ig látogatható, utána Pápára kerül.

Pákó Mária megzenésített Pósa-verseket adott elő a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban rendezett kiállításon. A Pósa Lajos Emlékévhez kapcsolódó tárlat az Albumlapok Pósa Lajosnak című kötetből kimaradt dokumentumokból épül fel.
A megnyitón Pósa Lajos kortársainak, Gárdonyi Gézának és Bródy Sándornak az unokáit is köszöntötték.
A tavaly novemberben alakult Pósa Lajos Emlékbizottság rendezvényeivel kívánja népszerűsíteni a szerzőt hazánkban és a határon kívül is. A tárlat október 16-ig látogatható a könyvtárban, a kiállítás anyaga utána Pápára kerül.
A megnyitó után a Farkas Ferenc Zeneiskola növendékei adták elő műsorukat a zene világnapja alkalmából.

Zenés műsorral és koszorúzással ünnepelte névadóját a Tinódi Sebestyén Tagiskola. Az intézmény idén csatlakozott a Gárdonyi Emlékévhez is.

A diákok egy szó szerint szellemes jelenettel idézték fel az iskola névadójának Tinódi Lantos Sebestyénnek az emlékét. Visszautaztak az időben és interjút készítettek vele az egri várban. De nemcsak prózában, tánccal, énekkel is köszöntötték a híres lantost és felidézték az 1552-es ostromot. Kristonné Visontai Ágnes egykori tanár, díszvendég egy Gárdonyi mesét hozott a diákoknak. A 18. alkalommal megrendezett Tinódi Nap 2002 óta kettős ünnepség a tagiskola számára.
A diákok nemcsak műsorral irodalmi, rajz és ének-zene pályázatokkal is készültek, a legértékesebb alkotásokat egy zsűri is díjazta. Idén a Gárdonyi Emléknaphoz is csatlakozott az iskola, miután megkoszorúzták Tinódi szobrát, részt vettek a várbeli eseményeken is, ott voltak például az időkapszula elhelyezésének ünnepélyes eseményén is.

Az emlékezetünkben élő Gárdonyi címmel tartottak tudományos konferenciát Egerben. Neves előadók beszéltek a sokoldalú Gárdonyi Gézáról, hírlapírói és szépirodalmi munkásságáról.

Gárdonyi Géza igazi arcát, az irodalmat mutatták be a Kálnoky László Egyesület által szervezett konferencia előadói. Könyvtáráról, hírlapírói munkásságáról, titkos naplójáról tudhattak meg többet a részt vevők.
Elhangzott: Gárdonyi Géza példakép lehet a mai tollforgatók számára is. Sokoldalúságával nem csak korának egyik legjobbja volt, de napjainkban is sokan forgatják műveit. A konferencia után még számos esemény kötődik a Gárdonyi hagyatékhoz.
E mellett a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban szerveznek országos szavaló és prózamondó versenyt, majd rendbe teszik az író egri sírját is.

Gárdonyi könnyed oldalát mutatta be a Varga László Polgári Teátrum az író születésének 150. évfordulóján. Göre Gábor álnéven írt vidám írásai elevenedtek meg a Bródy Sándor Könyvtár Böngészőjében.

Gárdonyi Géza életművéből legtöbben nagyregényeire emlékeznek, a Varga László Polgári Teátrum most az író humoros oldalát mutatta be, vidám jelenetekben. Szíki Károly és Patkós Attila formálták kétszemélyesre Gárdonyi Géza egyes szám első személyben fogalmazott műveit.
A könyvtár rögtönzött színpadára lépett Göre Gábor, Durbincs sógor és Kácsa cigány karaktere is. Szereplőit Gárdonyi a parasztság és a rohanó világ ellentétének ábrázolására szánta. A teátrum az író görbe tükrével csatlakozott a Gárdonyi Emlékév programjaihoz.

-

Az országgyűlés hétfői ülésén elfogadta azt a határozatot, amely az idei évtől Gárdonyi Géza emléknappá nyilvánítja október 17-ét. A döntés Nyitrai Zsolt és L. Simon László a Fidesz parlamenti képviselőinek javaslatára született meg. Azért október 17-e lett az emléknap, mert 1552-ben ezen a napon aratott az egri sereg dicsőséges győzelmet a török felett.

2013 Gárdonyi-emlékév. Ehhez csatlakozva egy olyan egységes arculatot dolgoznak ki egri vendéglátósok, amely bemutatja Gárdonyi Géza kedvenc ételeit, italait, így többen megismerhetik egy másik oldaláról is az írót. Egri éttermek, szállodák, cukrászdák készítik el saját Gárdonyi menüsorukat a vendégeknek.

Együttgondolkodásra várta Eger étterem tulajdonosait, borászait a Dobó István Vármúzeum. A Gárdonyi-emlékévben közös arculatot alakítanak ki helyi vendéglátósok. A tervek szerint így arra ösztönzik az Egerbe látogatókat, hogy megismerkedjenek Gárdonyi Géza munkásságával. Az emlékév tavaly októberben, az Egri Vár napján kezdődött, a hivatalos programok február 16-án Gárdonyi-bállal kezdődnek, melyen L. Simon László kultúráért felelős államtitkár is részt vesz. A Dobó-bástyában szervezett teadélutánon Gárdonyi Géza kedvenc fogásairól beszélt Szalainé Király Júlia. Egy édesanyja által írt bevásárlólistát is bemutatott a vendégeknek.
Mint elhangzott: cél, hogy Gárdonyi is bekerüljön a magyar irodalmi kánonba.

Szoboravatással és kétnapos konferenciával emlékeztek Eszterházy Károly püspökre, abból az alkalomból, hogy kétszázötven éve érkezett Egerbe. A rendezvényeket az Egri Főegyházmegye, az Eszterházy Károly Főiskola és a Heves Megyei Kormányhivatal közösen szervezte.

Eszterházy Károly 1762. június 29-én érkezett Egerbe, ahol haláláig az egyházmegye püspöke és Heves vármegye örökös főispánja maradt. Közel négy évtizedes működése alatt jelentősen hozzájárult Eger építészeti, szellemi, művelődési arculatának kialakításához. Elévülhetetlen érdemeket szerzett az oktatás területén is. Az ország első, minden tudományágat magában foglaló négyfakultásos egyetemét akarta létrehozni. Ennek érdekében az országban elsőként megszervezte az orvosképzést 1769 végén. Egyetemalapítási terve azonban nem teljesülhetett, az épület azonban ma is a tudomány szolgálatában áll.
Hagyatékát ma is méltóképpen ápolja a főiskola, emléke előtt tisztelegve az intézmény az idei tanévet Eszterházy emlékévvé nyilvánította. Ehhez kapcsolódva kétnapos konferenciát rendeztek az intézményben. Előadások hangzottak el egyebek mellett Eszterházy Károly püspöki és főispáni tevékenységéről, helyéről a magyar felsőoktatás, valamint a közép-európai művelődés történetében.
Az ünnepségen elhangzott: az emlékév lezárásaként, jövő év júniusában egy több mint ötszáz oldalas tanulmánykötetet adnak ki, amely a püspök egyetemalapítási terveit tárja a nagyközönség elé.