Tags Posts tagged with "EKF"

EKF

A felsőoktatás és az egészségügy területén szorosan együttműködik majd Eger és Gyöngyös- jelentette be Nyitrai Zsolt Eger és Horváth László, Gyöngyös Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője. Rövid időn belül egyesül az Eszterházy Károly Főiskola és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, így egy erős megyei főiskola jön létre- hangzott el sajtótájékoztatón. A két város kórháza is több gyógyászati területen köt stratégiai együttműködést a betegellátás színvonalának emelése érdekében- jelentették be a politikusok.

-

A bor- és gasztroturizmus elméleti és gyakorlati fortélyaival ismerkednek öt napon át Egerben a főiskola téli egyetemének résztvevői. A bor- és gasztronómia szakos egri hallgatókhoz ezúttal erdélyi diákok is csatlakoztak. Minden nap más témakört járnak körbe, szó esik például a reformételekről, vagy a nemzetközi konyhaművészet rejtelmeiről.

-

Uniós támogatást nyert az Eszterházy Károly Főiskola, hogy csatlakozhasson egy nemzetközi kutatási együttműködéshez. A Wine Network program keretében kilenc intézmény osztja meg egymással a borászati és szőlészeti kutatásainak tapasztalatait. A kétéves együttműködés célja, hogy a hasznosítható eredmények a termelőkhöz is eljussanak.

Az Eszterházy Károly Főiskola jövőjéről és a Tudás-Park elnevezésű innovációs programról egyeztetett kedden Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője és Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára. Szó esett egyebek mellett arról, hogy milyen lehetőségei lennének a főiskolának nemzetközi kapcsolatok kiépítésére, és miként érhet el jobb eredményeket az innováció területén.

-

Dr. Várhelyi Tamást nevezték ki az Eszterházy Károly Főiskola innovációs igazgatójának. Várhelyi Tamás orvos, informatikus, közgazdász, a turizmus és az EU programok szakértője, így széles spektrumon tudja segíteni az intézmény innovációs tevékenységét. Korábban volt a Környezetvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára – ekkor a K+F ügyeket is felügyelte. A KPMG nemzetközi tanácsadó cég senior menedzserként számos innovációval kapcsolatos tanulmányt készített a kormányzat és különböző intézmények részére.

varh

A gyakorlaton alapuló duális képzések bevezetésére készül fel az Eszterházy Károly Főiskola. A mintaként szolgáló kecskeméti modellt is bemutatták főiskolán rendezett tanácskozáson, ahová környékbeli cégek képviselőit is meghívták. Egerben turisztikai, informatikai és borászati területeken terveznek a vállalati szférával közösen megvalósítandó képzéseket.

-

Korszerű boranalitikai készülék segíti az egri főiskola Regionális Egyetemi Tudásközpontja munkatársainak kutatásait. Az északi régióban egyedülálló műszerrel néhány perc alatt akár 30 paramétert is vizsgálni tudnak mustban, vagy borban. A kutatómunka mellett a környékbeli borászatok számára is végeznek vizsgálatokat a tudásközpont szakemberei.

Új elnököt, kilenc elnökségi tagot és három felügyelő bizottsági tagot választott a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. A tisztújító közgyűlés házigazdája ezúttal Eger volt.

Az Eszterházy Károly Főiskolán tartotta tisztújító közgyűlését a HÖOK. Nagyon magas, 86 százalékos részvétel mellett voksoltak a tagok. Az újonnan megválasztott elnök Gulyás Tibor, a Pécsi Tudományegyetem végzett politológusa, aki jelenleg a Közgazdaságtudományi Kar gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatója. Bemutatkozó beszédében elmondta, hogy elsősorban a hallgatói érdekképviseletre szeretne fókuszálni, azonban fontosnak tartja a HÖOK szervezetével kapcsolatban érkezett kritikák felülvizsgálatát is.
Gulyás Tibor hozzáfűzte azt is, hogy a HÖOK-nak, mint ernyőszervezetnek fontos feladata az is, hogy a hallgatói képviselők körében egy egységes erkölcsi keretrendszert alkosson meg. E mellett fontosnak tartja a szervezet gazdálkodásának átláthatóságát. A megválasztott elnök mandátuma egyébként két évre szól, 2015 január elsejétől érvényes.

Új szakirányú továbbképzések, bankcsoporttal kötött együttműködés, Egri Kamaraopera Fesztivál – többek között ezek a témák szerepeltek az Eszterházy Károly Főiskola e havi sajtótájékoztatóján. A tájékoztatón a főiskola a Kepes Intézettel tavaly kötött együttműködési megállapodását is megújította.

A főiskola igyekszik a saját útját járni, és úgy tűnik, sikeresen halad ezen az úton- mondta dr. Liptai Kálmán a főiskola havi sajtótájékoztatóján. Hozzátette:az intézmény számára nagyon fontos a más intézményekkel való kiváló kapcsolat. A sajtótájékoztatón a főiskola megújította egy évvel ezelőtt kötött együttműködési megállapodását a Kepes Intézettel, ahol közösen szerveznek koncerteket, kiállításokat, konferenciákat, legutóbb például a Hamvas Béla életművét bemutató kiállítást.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is: népszerű a főiskola a diákok körében, ebben a tanévben 16 százalékkal nőtt az új elsőéves tanulók száma az előző év adataihoz képest, és 50 százalékkal többen jelentkeztek a szakirányú továbbképzésekre. A főiskola ad otthon október 17-én és 18-án a Hallgatói Önkormányzatok Országos konferenciájának is. Elhangzott még az is: az intézmény a Kepes Intézettel közösen rendezi meg az önkormányzat támogatásával és az Egri Szimfonikus Zenekar közreműködésével a II. Kamaraopera Fesztivált. Szabó Sipos Máté, a fesztivál művészeti vezetője úgy fogalmazott: az a cél, hogy ez a műfaj minél több emberhez eljusson.
A november 7-e é 9-e között zajló fesztivál kilenc produkcióval jelentkezik, a helyszín a Kepes Intézet, a főiskola és a pláza lesz.

-

Több mint kétszáz program várta az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján az Eszterházy Károly Főiskolán. Előadásokkal, játékos vetélkedőkkel, szórakoztató programokkal, interaktív kiállításokkal keltették fel az érdeklődést a tudományok iránt, idén már a főiskola összes épülete bekapcsolódott a programba.

Előadások a helyesírásról, a mészégetőkről, a nyelvújítás humoráról, a meseterápiáról – többek között ezt a programot kínálta a főiskola könyvtára. Az amerikai kuckóban is többféle előadásra lehetett beülni. A Líceum udvarán a kardokkal, a kardok használatával is közelről megismerkedhettek a diákok. De volt itt Egy perc és nyersz,valamint tájfutás is.
Az Eszterházy Károly Főiskola már 8. éve rendezi meg a Kutatók Éjszakáját. Több mint 160 oktató és kutató közreműködésével több mint 200 program várta az érdeklődőket az Eszterházy Károly Főiskolán. A főiskola minden épületében rendeztek kiállításokat, játékos vetélkedőket. A természettudományok mellé a többi tudomány is felzárkózott. Minden tudományág bemutatkozott. Az EKF mindig nyitott kapukkal várja a látogatókat, ilyenkor egy kicsit még tágabbra nyitják a kapukat – mondják a szervezők. Évek óta ötezer fő körül mozog a látogatottság, nemcsak a városból, a környékbeli iskolákból is jönnek diákok.

-

Egyre népszerűbb az Eszterházy Károly Főiskola a hallgatók körében, idén is sokan választották az EKF-et – mondta Liptai Kálmán rektor a főiskolai szemeszter első tájékoztatóján. Számos fejlesztésről, a Kutatók Éjszakájáról és együttműködésekről is volt szó.

A saját játékunkat kell játszani – kezdte Liptai Kálmán az idei első főiskolai tájékoztatót. A rektor hangsúlyozta azt is, hogy idén tíz százalékkal több hallgató jelentkezett az egri főiskolára, az intézmény pedig szélesre tárta kapuit mindenki előtt.
Megújult a főiskola internetes oldala is, ezentúl a tartalmilag és arculatában is megújult uni-eger.hu oldalon lesz elérhető az EKF internetes felülete. A Kutatók Éjszakáját idén is kiemelt rendezvényként kezeli az intézmény, szeptember 26-án egész nap érdekes programokat látogathatnak az egriek, cáflva azt a tévhitet, hogy a kutatások zárt ajtók mögött folynak. A folyamatosan fejlődő Varázstorony is csatlakozik a Kutatók Éjszakájához, vetélkedőkkel, érdekességekkel várnak fiatalokat és idősebbeket is.
Egy 685 milliós pályázatban működik együtt az EKF a Miskolci Egyetemmel, jelentős eredményeket tudnak máris felmutatni – hangzott el. A cél, hogy a pedagógusképzés módszertanát, gyakorlatát egyeztesség, fejlesszék a program során, esetenként hátrányos helyzetű hallgatók bevonásával valamint karok közötti mentorprogram bevezetésével.
Október 8. és 10. között az Agria Média Konferenciának ad otthont az Eszterházy Károly Főiskola, a megújuló média aktuális kérdéseiről tudhatnak meg többet az érdeklődők.
A tájékoztatón együttműködési megállapodást írt alá Liptai Kálmán rektor és Bárány Attila, az Egri Vízilabda Klub elnöke, hogy a továbbiakban sport és tanulás kéz a kézben járnak majd a városban. Ennek részeként az eddig is sikeres női csapat ZF-Eger-EKF néven játszik majd tovább.