Tags Posts tagged with "Egri FC II"

Egri FC II

Vereséggel zárta az őszi szezont az Egri FC második csapata a labdarúgó NB III-ban. A 13. fordulóban az előző szezonban még az NB II-ben szereplő Rákospalota látogatott Egerbe. 2-0-ra nyert a fővárosi csapat.

Az NB III-ban szereplő egrieknek már most befejeződött az őszi szezon, hiszen a Mátra-csoportban csak 14 csapat szerepel. Az őszi utolsó fordulóban a tavaly még az NB II-ben szereplő Rákospalota volt a vendég, köztük olyan játékosok, mint Bojtor László és Olasz János, akik az elmúlt szezon NB II-es egri bajnokcsapatának tagjai voltak. A nyáron igazoltak a fővárosi sárga-kékekhez. Egri oldalon az NB I-es csapat keretéből a cseh Josef Hamouz és a mecedón Szimeon Hrisztov állt Nagy Endre edző rendelkezésére. Közülük Hamouzt a 36. percben sérülés miatt le is kellett cserélni. Ezen a napon az Olasz-melónak, vagyis Olasz Jánosnak köszönhetően a REAC vitte a pontokat. A fővárosi csatár egy-egy gólt lőtt mindkét félidőben, így 2-0-ra győzött a vendégcsapat.
A második csapat jelenleg az utolsó előtti helyen áll. Ebben a félszezonban a Rákosmentét és a Tápiószecsőt sikerült legyőzni, a három döntetlen pedig a Gyöngyös, a Tura és a Salgótarján ellen volt. Novemberben még edzésben marad Nagy Endre csapata.

A labdarúgó NB III-ban az Egri FC második csapata a fővárosi Rákosmentét fogadta vasárnap a Felsővárosi Sporttelep műfüves pályáján. A négy piros és négy sárga lapot hozó mérkőzésen 3-2-es egri siker született.

A 11. forduló előtt utolsó egriek a második Rákosmentét fogadták a Felsővárosi műfüvesen. Az NB I-es csapatból Kabele, Piller, Hrisztov, Pisanjuk és Albert volt az öt visszajátszó. Ezúttal jól küzdöttek egymásért a fiatalok és az NB I-es keretből érkezettek. Éppen Pisanjuk és Kabele góljaival az első 45 perc után már 2-0-ra vezetett az Eger. Az utolsó 15 percre mégis 2-2-vel fordultak a csaptok. A 79. percben jó egri kontra végén Pisanjuk tette középre a labdát. A berobbanó Albert öt méterről bombázott a léc alá, 3-2 az Egernek. (5129 3:50) Ezt követően viszont több RKSK játékosnál is elszakad a cérna. Sinka Szabolcs játékvezető kilenc perc alatt négy fővárosi játékost állított ki. A végén a biztonságiak jelenléte is kellett a nyugodt befejezéshez. Itt nem az önök készülékében van a probléma, egyszerűen ki kellett sípolni a szöveget.
Nyert az Eger, amivel elkerültek az utolsó helyről. Jelenleg két ponttal előzik meg a sereghajtó ózdiakat. Az őszi utolsó előtti fordulóban vasárnap fél kettőtől Gyöngyösön játszanak az egriek. Az őszi szezon zárásaként, november 11-én vasárnap 13:30-tól a Rákospalotát fogadja majd Nagy Endre együttese.

Öt forduló után még mindig hiányzik az első győzelem a labdarúgó NB III Mátra-csoportban szereplő Egri FC csapatánál. Legutóbb a Maglód gárdájával játszottak 2-2-es döntetlent. Szombaton az éllovas Hatvan ellen szerepelnek az egriek.

Az NB III-as második csapat több NB I-es kerettaggal megerősítve a Maglódot fogadta a Felsővárosi Sporttelepen. Az első félidő 37. percében büntetőhöz jutott az Eger, miközben a Tchamit buktató Molnár Ottó ezért a megmozdulásért második sárgáját kapta, így Dolnegó kiállította a vendégcsapat védőjét. A megítélt 11-est viszont Hrisztov kihagyta sőt, az újrázások is kimaradtak. A második félidő 57. percében a 10 emberrel játszó Maglódnak Weisz Tamás szerzett vezetést. 10 percre rá jött az egyenlítés. Albert kapott a jobb oldalon jó labdát, ami után Kovács Balázs mellett kilőtte a hosszú oldalt, 1-1. A 79. percben Hrisztovot buktatta a saját 16-án belül a frissen beállt Budafai, ez is büntető. Piller ezúttal nem hibázott – ezzel vezetett 2-1-re az Eger. Egy percre rá a csereként beállt Jakab a vendégektől szabálytalanul vette el a labdát Mikótól és bár Brljak háríthatott volna, kiejtette a kezéből a labdát, amit éles szögből be is lőtt a fiatal maglódi játékos. 2-2 lett a vége.
Az eddig megszerzett két ponttal jelenleg a 12. az Egri FC. Szombaton az éllovas Hatvanhoz utaznak az egri fiatalok.

A labdarúgó NB III harmadik fordulójában egymás ellen játszott a két, most feljutott NB I-es együttes tartalékcsapata, vagyis Egri FC – MTK mérkőzést rendeztek a Felsővárosi Sporttelepen. A gólerős vendégek most is eljutottak öt találatig, míg egri oldalról egyszer sikerült az MTK kapuját bevenni. Szombaton Nagybátonyban szerepelnek az egriek.

Az NB III-as második csapat a harmadik fordulóban az eddig szárnyaló MTK II. együttesét fogadta a Felsővárosi sporttelepen. Az eddig minimum hat gólokat lövő fővárosiak voltak a mérkőzés esélyesei, hiába volt négy visszajátszó az egriek NB I-es csapatából. Végig a vendég fővárosiak akarata érvényesült a mérkőzésen. Az első félidőben mindkét MTK-csatár, Rácz Ferenc és Bese Barnabás is egyszer volt eredményes. Fordulás után Batizi Pócsi és Ladányi góljaival már 4-0-ra vezetett az MTK. Az egriek szépítő találatát a második félidőben csereként beállt Ruszó lőtte egy szépen végigvitt ellentámadást követően. Az 5-1-es végeredményt a hátvéd Hajdú Ádám állította be. Az MTK egyedüli hibátlan csapatként két pont előnnyel vezeti a Mátra-csoport táblázatát. Az egy pontos egriek jelenleg a 11. helyen állnak. Szombaton a még pont nélküli, az előző fordulóban a Salgótarjántól 3-0-ra kikapó Nagybátony ellen szerepelnek az egriek idegenben.

NB III. Mátra-csoport, 3. forduló. 2012. szeptember 2.
Egri FC II. – MTK Budapest FC II 1–5 (0–2)
Eger, Felsővárosi Sporttelep, 100 néző. V.: Janitz Gergő (Kerékgyártó Zsolt, Suscsák János)
Eger: Gyárfás – Zsíros Á., Kasza D., Mecinovics (Molnár K. 68.), Szaszkó (Ruszó, 60.) – Albert Á., Szőllősi R. (Kiskartali, 53.), Mikó, Piller – Zvara, Hrisztov. Vezetőedző: Nagy Endre.
MTK: Abu – Macura (Csikortás), Tóth F. (Baki, 75.), Poór, Hajdú Á. – Ladányi, Pintér A. (Hangya, 60.) – Pál A., Batizi Pócsi, Rácz F. – Bese. Vezetőedző: Pölöskei Gábor.
Gólszerzők: Rácz /0-1/ (22.), Bese /0-2/ (25.), Batizi Pócsi /0-3/ (51.), Ladányi /0-4/ (64.), Ruszó /1-4/ (66.), Hajdú /1-5/ (78.)

Következik:
NB III. Mátra-csoport, 4. fordul. V.: Besnyő Márton Dávid (Róka Márton, Baghy Csaba)
Nagybátonyi SC (13.) – Egri FC II. (11.)
Nagybátony, 09.08. szombat, 16:30

A labdarúgó NB III második fordulójában a Salgótarjánt fogadták az egriek. Nagy Endre együttesében hat visszajátszó volt az NB I-es csapatból. 1-1-es döntetlent játszott egymással a két együttes. Vasárnap az MTK II. csapatát fogadják az egriek a Felsővárosi Sporttelepen.

Az NB I-es csapat Pakson szerepelt pénteken, így a vasárnapi összecsapásra a felnőttekkel készülő Zvarán és Kaszán kívül még hat NB I-es kerettag léphetett pályára a Salgótarján ellen. A két macedón, Hrisztov és Mecinovics, a cseh Kabele, valamint Piller, Albert és Horváth Zoltán is a kezdőben kapott játéklehetőséget. A hetedik percben jobboldali tarjáni támadást követően középre került a labda, az érkező Stark ballal, kapásból lőtte ki a hosszú oldalt, 1-0-ra vezetett a Salgótarján. Három perccel később a hazaiak közül az első egri meccsén szereplő cseh Kabelét Híves buktatta a 16-oson belül, 11-es. A büntetőt Zvara értékesítette, ezzel lett 1-1. Az első félidő hátralevő perceiben több helyzete is volt az Egernek, de a gólig nem jutottak el a hazaiak. A második félidőben az újabb egri helyzetek mellett kezdeményezőbb volt a vendégcsapat, de újabb gól már nem született. Első pontjaikat szerezték a csapatok.
Az egriek a 3. fordulóban, vasárnap ismét hazai pályán játszanak. 16:30-tól a listavezető MTK II. csapatát fogadják a Felsővárosi Sporttelepen.

NB III. Mátra-csoport, 2. forduló. 2012. augusztus 26.
Egri FC II. – Salgótarjáni BTC 1–1 (1–1)
Eger, Felsővárosi Sporttelep, 150 néző. V.: Solymosi András (Szabados Bence, Bíró Zsolt)
Eger: Gyárfás – Zsíros Á. (Szaszkó, 80.), Kasza D., Mecinovics, Piller – Albert Á., Szőllősi R., Kabele, Zvara, Hrisztov – Horváth Z. (Szabó G., 56.). Edző: Nagy Endre.
SBTC: Babják – Galbács, Híves, Kerényi (Jeney, 81.) Stark – Varga Cs.(Sulcz, 39.), Birincsik, Bonivárt (Puszta, 88.), Sárközi, Novák – Kálmán J. Edző: Sebestyén Szilárd.
Gólszerzők: Zvara (10. – 11-esből), ill. Stark (7.)
Sárga lap: Mecinovics (55.), ill. Híves (9.), Novák (14.), Sulcz (70.), Jeney (82.), Sárközi (89.)

Következik:
NB III. Mátra-csoport, 3. forduló. V.: Janitz Gergő (Kerékgyártó Zsolt, Suscsák János)
Egri FC II (9.).- MTK II. (1.)
Eger, Felsővárosi Sporttelep, 09.02. vasárnap, 16:30

A labdarúgó NB III hétvégi nyitófordulójában a Felsőtárkány az egriek második csapatát fogadta. A rutinosabb hazaiak 3-1-re nyerték a találkozót.

Az egrieknél Zvarán és Kaszán kívül az NB I-es csapatból a csatár Horváth Zoltán és a macedón hátvéd, Jaszmin Mecinovics kapott játéklehetőséget, míg a tárkányiaknál az új játékos-edző, Vígh Ferenc az új igazolások közül ötöt nevezett a kezdőbe. A vendégeknél többen most játszották első NB III-as mérkőzésüket.
A harmadik percben az egri kaputól jó 30 méterről rúghatott szabadrúgást a Felsőtárkány. A Bükkábránytól igazolt Fekete Viktor a sorfal fölött a hosszú felsőbe csavarta a labdát, 1-0. Három perccel később Zvarát buktatta Szűcs a tárkányi térfélen, ez is szabadrúgás. Zvara nem a legjobban eltalált ívelése és a rögös pálya több védőt is megzavart, nem így a az egri Mecinovicsot, aki közelről helyezett a kapuba, 1-1. A 32. percben büntetőhöz jutott a hazai csapat. Mecinovics buktatta Besenyeit. A sértett nem hibázott, ezzel 2-1 a Felsőtárkánynak. Fordulás után is mezőnyfölényben játszott Vígh Ferenc együttese, de gólt csak pontrúgásból tudtak lőni. A 76. percben Fekete újabb szabadrúgása talált utat a sorfal és Gyárfás mellett, beállítva a 3-1-es végeredményt.
Az egriek a 2. fordulóban, vasárnap a REAC-tól 5-3-ra kikapó Salgótarjánt fogadják, míg a Felsőtárkány szombaton, idegenben a Gyöngyöst 6-1-re lelépő MTK második csapatával mérkőzik.